Az a szépsége egy olyan blognak, amely a médiahírek meglehetősen tág fogalmát próbálja lefedni, hogy bizony nem lehet elmenni a magyarországi médiapiac alakulása mellett sem, ilyenkor pedig mindenképpen kerül egy kis politika - de jobbjára inkább elég sok - a cikkekbe. Az, hogy a piaci viszonyok politikai hozzátartozástól, választási eredményektől és pártokhoz közeli vállalkozóktól függnek, nem egy szerencsés dolog, ennél viszont még szerencsétlenebb ezekről a történésekről írni, és moderálatlanul hagyni a hozzászólás-szekciót.
Egy ilyen kommentláncban valaki elkezdi gyorsan ócsárolni az egyik oldalt, és biztosan nem kell sokat várni, hogy megérkezzen vitapartnere. Az a vita azonban meglehetősen értelmezhetetlen, az a vita hetekig is eltarthat, éjjel-nappal vitatkozhatnak, és vita szó alatt egyszerűen csak az egymással való személyeskedést és a kommunista eszmékkel a Fidesz vagy az MSZP (pártállástól függően éppen) párhuzamba állítását értjük. Érthetetlen, hogy egy hétnyi "te vagy az elmebeteg hazaáruló"-"nem, te!" után miért folytatják ők ketten, hárman, vagy többen a semmin való civódást, és főleg, miért gondolják, hogy érvek nélkül akárcsak a legkisebb mértékben meggyőzhetik "vitapartnerüket" vagy legalább bemutathatnák saját gondolkodásmódjukat.
Ez a poszt azért is született, mert nem szeretnénk moderálni vagy cenzúrázni a kommentjeinket, és azt sem, ha ki kellene tiltani a hozzászólók nagy részét, amiért vállalhatatlan hangnemet képviselnek. A blogról még senki nem repült ilyenért vagy hasonlóért, főleg, ha ez az, ami örömet okoz a kommentelőknek. De amit valaki leír, azt vállalja is fel büszkén, és úgy gondoljuk, az alábbi megfogalmazásokra nehezen lehetne büszke bárki - akár a jobboldalt, akár a baloldalt képviseli. Mert itt nem ez a lényeg, valaki fideszes, ellenzéki, vagy egyik sem. Az számít a legkevésbé.
A vitázásnak nehezen nevezhető állandó személyeskedés néhol megmosolyogtató, egészen vicces, de legfőképpen elszomorító. Ha egy fél nem ért valamiben egyet, akkor a legszélsőségesebb hangnemet üti meg már az elején, amire persze csak hasonló választ kaphat. Így születnek az ilyen, és ehhez hasonló kommentek:
- na, megint itt a takonygerincű náci dumája...
- (Libsi) kutyából nem lesz szalonna.
- no, megjelent az autista idióta, és szopás szerint csak a szar ömlik a szájából.
- az nem érv, hogy mit álmodtál részegen, te náci Fidióta!
- olyan vagy, mint egy elbaszott kávéautomata, amelyiken bármilyen gombot nyomnak meg, ugyanaz a szar ömlik belőle. elmebeteg vagy. selejt vagy. a legkisebb kárt akkor teszed, ha kussolsz!
- menj fel az idióta, geci Orbánodhoz, vágd pofán, hogy miért nem számoltatta el Gyurcsányt, te elmebeteg!
- te egy Down-kóros selejt vagy.
- Gyurcsány seggének lefetyeléséért fizessenek az elvakult GYurcsanyisták.
- a kommunisták nem az én elvtársaim. beszoptad. ennyit tudnak a nácik.
- ne kommunistázz náci szar, a gazdáid egytől- egyig mszmp párttagok voltak!
- sebaj, koma, lassan úgyis mind éhen haltok. vagy a kórházban döglötök bele a náthába. nekem tulajdonképpen mind1, egyszer csak elfogy a férgese.
nagymamát megbaszták mán' a migrik, koma?
vitázunk, és vesztettél. ennyi.
Ez az utolsó az, ami a legjobban jellemzi a reménytelen helyzetet, amelyben a vitapartnerek azt tartják szem előtt, hogy valamilyen nyakatekert, belemagyarázott módon ők "nyerjék meg" azt, amiről persze mindkét félnek alapvetően eltérő a véleménye.
Ezt a polarizált vitakultúrának nehezen nevezhető jelenséget mondhatnánk, hogy hazánk nagyon polarizálódott politikai helyzetének is köszönhetjük, mikor valaki vagy nagyon ellenzéki, vagy nagyon fideszes, nincs középút. Ez azonban inkább egy körforgás, a mi hozzáállásunk van hatással a választások eredményeire, az így hatalomra jutó politikusok pedig csak még inkább erősítik a szélsőségeket.