Televerzum

Januárban lesz mit nézni

Lesznek pápák és vámpírok

2020. január 02. - lewiee

Ahogy azt már írtuk, a januári időszak nem arról híres úgy általában a televíziózásban, hogy túl sok várva várt premier érkezne vagy húzócím. Ez a január ebben más lesz, köszönhetően az egyre jobban eldurvuló, várhatóan 2020 közepére kicsúcsosodó streaming-versenynek, amikorra már nem csak a Netflix, a Hulu és a Disney+, hanem mellettük a Peacock és az HBO Max is várhatóan ott lesznek az élmezőnyben.

the-new-pope-ka-1920.jpg

Ennek a streaming-forradalomnak próbálja elejét venni mindegyik piaci szereplő, ezért csak jól járthatnak, ha 2020-at erős címekkel durrantják be. A Netflix régebbi, nem saját gyártású sorozatait és filmjeit kezdik széthordani a konkurens médiaóriások, ezért is fontos számára, hogy minden eddiginél többet fektessen most az eredeti produkcióiba, hiszen lassan csak ezekre támaszkodhat.

Az HBO-t ezzel szemben az motiválhatja, hogy minél erősebb alapot adjon a hamarosan elinduló HBO Max brandnek, ehhez pedig érdemes minél jobban megtolni az év elejét. Mindaddig a Disney+ fő kihívása az lesz, hogy a The Mandalorian első évadának befejezése után is legyen identitása és megtartani, vagy még akár növelni is tudja előfizetői számát. 

Netflix

Kezdjük a Netflix oldaláról, amely bőven tartogat az év első hónapjára sorozat- és filmpremiert is, ezek közül a legnagyobb dobásokat vesszük végig. A BBC-n már jelenleg is futó Sherlock alkotóitól érkező Dracula biztosan a húzócímek között szerepel majd, a Bram Stoker klasszikusából készülő széria a Netflix és a BBC koprodukciójában gyártódott, a streaming platformon január 4-től válik elérhetővé. A sorozatról már korábban is írtunk, teasert és trailert is megnézhettünk hozzá. A készítők olyan horrorsorozatot ígérnek, amelyben Drakula végre hús-vér karakterként jelenik majd meg.

Január 15-én érkezik a Grace and Frankie hatodik és egyben utolsó előtti évada, a Jane Fona és Lily Tomlin főszereplésével készült vígjátéksorozat, amely két idős, elvált nő kapcsolatáról szól. Kicsivel később, január 17-én kerül fel majd a Sex Education második évada, amelynek az első szezonja már elképesztő siker lette a platformon, rövid idő alatt tavaly az egyik legnézettebb sorozattá nőtte ki magát. A kamaszkori szexualitást humorral firtató műsort mi nemrég a tavalyi év 11. legjobb sorozatának kiáltottuk ki teljesen szubjektív listánkon.

A Chilling Adventures of Sabrina második évadának első fele (A.K.A. a sorozat "harmadik részlete") január 24-én landol a Netflixen. A Riverdale-hez hasonlóan felnőttesebb környezetben helyezett Archie-feldolgozás egy amúgy Riverdale-nél jóval jobban kitalált, és kritikailag is sokkal jobban fogadott horrorsorozat, amelyet még könnyen be lehet pótolni. Ugyanezen a napon érkeznek majd az Ashton Kutcher főszereplésével készült The Ranch című többkamerás komédia befejező részei is.

A januárt végül két eredeti sorozattal zárja majd a Netflix. Az egyik a szintén előbb említett listánkon 9. helyet elfoglaló BoJack Horseman legutolsó pár epizódja, benne a sorozatzáróval is. A legnézettebb Netflix-animáció valóban nagy durranásnak ígérkezik, hat évados futása alatt közönség- és kritikuskedvenccé is vált.

A másik sorozat, amely január utolsó napján kerül bemutatásra a platformon, az egy norvég készítésű széria, amely a Ragnarok címet kapta, és bár igen kicsi publicitást kapott, ígértesnek tűnik az alábbi előzetes alapján. Sokan a kommentszekcióban egy Netflix-féle Skamnek minősítik, párhuzamot vonva a skandináv helyszíne, szereplők, illetve ifjúsági témák között. Meglátjuk, mi sül ki belőle.

HBO

Az HBO is hasonlóan erősen, minőségi sorozatokkal igyekszik indítani az új évet, például január 12-én érkezik a The Outsider, amely Stephen King azonos című, magyar keresztségben A kívülállló nevet viselő könyvéből készülő 10 részes minisorozat lesz majd. A könyvhöz hasonlóan a sorozat röviden arról szól majd, hogy egy kisvárosban egy 11 éves fiú megcsonkított, megerőszakolt holttestére bukkannak, és mindenki egy gimnáziumi tanárra gyanakszik. 

Egy nappal később, január 13-án kezd a Young Pope folytatása, a New Pope, amely talán a legsikeresebb európai gyártású HBO-produkció. A vatikáni dráma középpontjában az előző évadban/sorozatban a pápai címhez meglehetősen fiatal XIII. Piusz pápa állt, akit Jude Law alakított, és aki visszatér majd a mostani epizódokban is. A történeten annyit csavarnak majd, hogy Law karaktere kómába esik, így új pápát választanak, akit John Malkovich alakít majd, és aki miután elődje felébred a kómából, szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy ő a pápa. A sorozat folytatását az előzőekhez hasonlóan Paolo Sorrentini rendezte.

Képtalálat a következőre: „avenue 5”

Január 19-én ezek mellett a komikus vonalon is erősít majd a prémiumcsatorna, ekkor tér vissza majd a képernyőre Larry David a Félig üres újabb, már 10. évadában, illetve Hugh Laurie főszereplésével újonc is érkezik majd a csatornára. Az Avenue 5 egy sci-fi-köntösbe bújtatott vígjáték lesz, amelyben egy szálloda/űrhajó legénysége ütközik technikai nehézségekbe az űrben folytatott utazásuk során.

Egyéb platformok

Az NBC folytatja majd és lassan be is fejezi a kritikus- és közönségkedvenc The Good Place-t (jan. 9.), illetve a TBS is folytatja már középkori helyszíneken a Daniel Radcliffe és Steve Buscemi nevével fémjelzett hasonlóan mennyország-témájú Miracle Workers-t (jan. 28.).

Animációs fronton folytatódik majd a Cartoon Network minisorozata, az Infinity Train (jan. 6.), de a rajzfilmrajongók körében sokat várt The Owl House is elindul majd a Disney XD-n (jan. 10.).

A BBC sokadik évados sorozata, a Doctor Who már vissza is tért Újév napján, a The CW sikersorozatai pedig, a Legends of Tomorrow és a Riverdale pedig egymást követő napokon térnek vissza. (jan. 21-22.)

A Disney+ és az Apple TV+ riválisaikkal ellentétben nem vették túl komolyra a figurát a januári saját gyártásokat illetően, a előbbi a Diary of a Future President című egykamerás, tiniknek szóló komédiát mutatja csak be január 17-én, amelyet azzal lehet magyarázni, hogy a platform alapvetően arra koncentrál ebben a hónapban, hogy szép lassan felpakolgassa a régebbi tartalmait, beleértve rengeteg sikerfilmet és -sorozatot.

Szintén január 17-én az Apple TV+ kiadja majd a Little America című eredeti sorozatának első évadát, amely egy antológiasorozat lesz, melyben amerikai bevándorlók történeteit mesélik majd el.

Végül, de nem utolsó sorban lesz majd Star Trek-sorozat is, a CBS All Access január 23-tól teszi elérhetővé majd a Star Trek: Picard első évadának részeit.

A bejegyzés trackback címe:

https://televerzum.blog.hu/api/trackback/id/tr1615385562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pipas 2020.01.04. 11:39:49

Ó, vámpírok? Jajj, de jó, milyen eredeti! :D
süti beállítások módosítása