Kevés olyan televíziós személyiség van Magyarországon, akinek ma bárkit megkérdezünk az utcán, ismeri a nevét, vagy legvégső esetben az arcát. Sebestyén Balázs biztos, hogy egy közülük. Idáig hosszú út vitte el a szakmáját nagyon fiatalon kezdő műsorvezetőt, akinél több vetélkedőt és reality-t talán senki nem vezetett itthon. Balázst nagyon sokan szeretik, és nagyon sokak szerint egy tahó, mindkettőre adott elég okot, a következőkben pedig megnézzük hogyan alakult pályafutása a legtahóbb zenecsatornás korszakától, Bochkor Gábor és Boros Lajos trónfosztásán keresztül a mai RTL-es éráig.
1977-ben Budapesten született, szülei még gyermekkorában elváltak, gimnazistaként sportoló szeretett volna lenni. Birkózott is egy ideig a Vasas színeiben iskolás éveiben, majd Szegeden diplomázott le angol-kommunikáció szakon. A műsorvezetői vonal teljesen random módon került az életébe.
Sebestyén Balázs, a tahó
1997-ben az HBO elindította a jól ismert filmes csatornája és a Spektrum mellett a Z+ nevű ifjúsági televíziót, ami a '90-es évek piaci igényei szerint a magyar MTV-ként funkcionált. Zenéket játszottak, fiataloknak szóló műsorokat, dalkérős programokat sugároztak, ehhez pedig saját gyártásra is áldoztak. A Z+ a '90-es évek végén műsorvezetőket keresett műsoraihoz, olyan friss arcokat, akikkel egy ifjúsági zenecsatornát lehet futtatni.
A Z+ lett a legrelevánsabb magyar zenecsatorna az ezredforduló környékén, számos olyan műsorvezetésben kezdő fiatalt válogattak be kívánság- és magazinműsoraik vezetésére, akik a mai napig ismertek. Itt kezdte Rákay Philip, Lilu, Ada, és Balázs is.
Balázs a Megálló című műsort kapta, amely klasszikus dalkérős műsor tévére írva, azaz a műsorvezető kimegy az utcára, beszélgetésbe elegyedik pár mondat erejéig valakivel, aki a végén kérhet egy dalt, azt meg a megvágott adásban bejátsszák a tévében. A zenecsatornák annak köszönhették népszerűségüket ezekben az időkben, - főként az elsőként megjelenő Z+ - hogy a zeneklippek nézegetése online még nem volt nyilvánvaló opció, így sok fiatal ismerte az ott szereplő arcokat.
Balázs elmondása szerint egy barátja javaslatára ment el a Z+ meghallgatására húsz évesen, és sikerrel is járt. Annak ellenére, hogy akkoriban valóban magas nézettsége volt a Z+-nak, - amely a kábeltévés piac egyik első szereplőjeként előnyből is indult - a legtöbben nem a Megálló tévében leadott felvételeiről emlékeznek arra, hogy Balázs így kezdte a karrierjét.
2007-ben felkerült az internetre több videó, amelyek a Megálló kimaradt jeleneteit tartalmazzák, ezek kis idő alatt óriási nézettségre tettek szert. A felvételeken Balázs meglehetősen éretlen viselkedést mutat, folyamatosan káromkodik, beszólogat az utca embereinek és megalázza őket. A videók vírusként terjedtek el a neten, amikről Balázs már azóta többször is úgy nyilatkozott, hogy nagy hiba lenne, ha megint úgy készítene műsorokat, mint akkor.
Egyébként a Z+ műsorgyártása nem csak Balázs esetében zajlott ilyen stílusban, Rákay Philipről is került ki olyan videó később, amelyben egy kivágott snittben ecseteli többek között azt, hogy "milyen kurvák nézik ezt a műsort".
A Z+-ot 2001-ben megvette az HBO-tól a Viva, amely át is nevezte a csatornát, az így megújult Viván Balázs 2003-ig vezette a Megállót, illetve pár másik műsort a csatornán, majd egy saját nevével fémjelzettet kapott az RTL-en.
Az RTL-es létra első fokain
A Mónika show mintájára indult délutáni talkshow, a Balázs Show 2003-ban indult el, az RTL itt indította el a műsorvezetőt azon a létrán, aminek mára a tetejére ért. Ez a műsor már nyíltan volt alpári, Balázs feladata az volt, hogy higgadt maradjon az üvöltöző, veszekedő, őrültségeket állító, néha verekedő vendégek között. Az alpáriság ellenére, de valószínűleg inkább éppen azért, a műsor elképesztő nézettségeket hozott a délutáni sávban a csatornán, akármennyi elsötétítést is kapott a médiatörvények többszöri megszegése miatt.
Eközben már Viva TV-s korszaka alatt elkezdett rádiós műsorvezetéssel is foglalkozni, 2004-ig a Rádió Deejay-n vezetett zenés műsorokat, majd 2004-től 2006-ig Reggeli Torma néven kezdte el első reggeli rádiós műsorát csinálni. Az RTL-es ismertség valószínűleg szerepet játszhatott abban, hogy 2006-ban már országos kereskedelmi rádión, az azóta megszűnt Danubius-on kapott reggeli beszélgetős műsort, Danubius Reggeli Triós néven.
A 2000-es évek közepén még kiélezett volt Magyarországon az országos kereskedelmi rádiós hallgatottsági verseny, a két hallgatottabb rádiócsatorna a Danubius és a Sláger voltak. Előbbin indult a '90-es években Bochkor Gábor és Boros Lajos műsora a reggeli rádiós főműsoridőben, Danubius Cappuccino néven, ami aztán '99-ben a Slágerre költözött át Bumeráng címmel. A Bumeráng hallgatottsági fölénével a Danubius nehezen tudta felvenni a versenyt, több reggeli beszélgetős műsort is indított, amelyek megpróbáltak versenyképesek maradni mellette, ezek sorra buktak el. Az egyik ilyen próbálkozás volt a Reggeli Triós 2006-ban, amit Balázs, Lilu és Lovász László vezettek akkoriban, ez sem járt óriási sikerekkel.
A Balázs show mellett 2006-tól új műsort kapott, Kész átverés címmel, amelyet korábban például Bochkor Gábor és Boros Lajos is vezetett, jól bejáratott cím volt már, Balázs 2009-ig vitte.
A legnézettebb műsorokba került
Az RTL akkori extrémsikeres vetélkedője, a Legyen Ön is Milliomos! a 2000-es évek elejétől futott, a főműsoridős húzócím műsorvezetője, Vágó István mellett kapott helyet 2007-ben az akkor harminc éves Balázs, amiatt otthagyta végül a Balázs show-t. Ez volt az első vetélkedője, a Pókerarc, a kettejük által vezetett műsor után pedig az RTL szép számmal kezdte rábízni a főműsoridős game show-kat.
2008-ban a Celeb vagyok, ments ki innen! című nagy nézettségi sikereket elérő reality-t kezdte vezetni Vadon Janival, ekkor pedig már nyilvánvaló volt, hogy Balázsra az RTL már akármilyen súlyú műsort rábízna, nem csak talk show-t. 2009-re már kifejezetten ismertté vált, Vadon Janival és Rákóczi Ferivel közösen indították el a Danubius Pirítóst, a rádió utolsó, és egyetlen valóban sikeres próbálkozását a Bumeránggal szemben, ami bár akkor még nem volt hallgatottabb, mint Bochkorék műsora, de versenyre tudott kelni vele.
A Pirítós végül túlélte a 2009-ben megszűnő Danubius-t, ugyan nem ezzel a címmel, mert az a rádió védjegye maradt, de Morning Show néven újraindult a Danubius helyére jövő Class FM-en. A Sláger és a Danubius egyszerre szűntek meg, 2009 novemberében, a helyükön induló Neo FM és Class FM pedig igyekezett összeszedni a munka nélkül maradt rádiós arcokat, így Bochkorékra az előbbi, Balázsékra pedig az utóbbi csapott le. A Bumeráng ugyanezen a néven folytathatta.
2008 és 2009 nem csak ilyen szempontból volt szintlépés Balázs számára, az RTL-en a Celeb vagyokon kívül kapott egy saját vetélkedőt főműsoridőben, A széfet, amit egészen 2012-ig vezetett, és ami az RTL Gold nevű mai kábelcsatorna kínálatának nagy részét képezi. Vadon Janival 2009-ben még egy nézettségi sikert összehoztak Kalandra fal! címen.
2009 nyarán összeházasodott barátnőjével, Horváth Viktóriával, ősszel pedig megszületett kisfiuk, Benett. Balázs általában úgy nyilatkozik, hogy magánéletét igyekszik a sajtó elől elzárva tartani, külön kezelni a kettőt. Elmondása szerint teljesen ellentétesnek érzi a családapaként és a műsorvezetőként betöltött szerepeit.
Végül a csúcsra jutott
Ez a két év elég sűrű volt Balázs számára, 2010-re már országosan ismert lett, amire még rátett egy lapáttal az RTL válasza a TV2 Megasztárjára, az X-Faktor, ami végül kinyírta a rivális tehetségkutatót, és elképesztő nézettséget hozott a tévétársaságnak. Ezt Balázs Ördög Nóra mellett vezette, egy évadon keresztül, 2011-re már annyi tévés és rádiós projektje volt, hogy nem vállalt többet.
A ValóVilág 2010-es újraindítása után két évadot vállalt 2012-ig az akkor még rekordnézettségeket döntő reality-ből, de az Alekosz mennyasszonyt keres, az 1 perc és nyersz és A kód című műsorok is ekkor találták meg.
2013-ban aztán Vadon Janival a tévében late night show-t próbáltak készíteni, Vundersőn és Zuperszexi néven, ami nem lett semmivel sem jobb, mint a címe, így pár rész után ment is a kukába. Ettől persze Balázs sorra kapta az RTL-es megbízásokat, és már rutinból zavarta le a 4N4LN című vetéledőt és a Hungary's Got Talent című tehetségkutatót.
Elmondása szerint ekkor már az RTL-től állandó fizetést kapott, akkor is, ha éppen nem vett részt egy produkcióban sem. Ezek a feltételek úgy jöhettek létre, hogy kizárólag RTL-es műsorokban szerepelhetett, ekkorra már Balázs gyakorlatilag A műsorvezetővé vált, aki 2015-től a máig folytatott Gyertek át! formátumban lett házigazda, majd a szintén máig futó Nyerő párosban.
2017-től '18-ig a kisebb botrányt kavaró A Falt vitte, amelynek formátumát a TV2 gyakorlatlag copy+paste-ezte, és A Piramis néven próbálta az eredeti, licensz alapján készülő RTL-es műsor ellen küldeni. Az RTL-es verziót Balázs vezette, a TV2-s kópiát pedig Stohl András, végül előbbi jött ki győztesen a nézettségi küzdelemből.
Vajna sakkot adott neki
Balázs rádiós műsoraiban több közéleti témában is megvédte a melegek jogait, a mássággal szembeni tolerancia mellett foglalt álláspontot, illetve volt olyan is, hogy 2015-ben a Keleti pályaudvaron vonatokra váró menekülteket vette védelmébe, amikor kolléganője élő adásban kezdett arról beszélni, hogy neki derogál az a mocsok, amit magukkal hoznak, és szidalmazni kezdte őket. Balázs a Fidesz által képviselt politika ellen bújtatottan és nyíltan szólalt fel a néha közéleti híreket is boncolgató Morning Show-ban, ezért különös helyzet alakult ki, amikor a Class FM megszűnése után az egyetlen opció a műsor túlélésére a kormányközeli Rádió1 lett.
2016-ban szűnt meg analóg frekvencián a Class FM, időközben a rivális Neo FM már elhasalt, így a Bumerángot is túlélte Balázsék műsora. Ők azonban a Class megszűnésével nem jutottak Bochkorék sorsára, Balázs végül leszerződött az Andy Vajna tulajdonában álló Rádió1-el, szigorú kikötésekkel, melyben hangsúlyos volt az, hogy a műsorban elhangzottakba a rádiócsatornának nincsen beleszólása. Így Balázs a Class FM-nél maradt Morning Show cím után saját médiaterméket indított, először Reggeli Show néven, amely egy ideje Balázsék címen fut.
A Balázsék ugyanúgy érinthet szabadon közéleti témákat, ami elég szürreális végeredményt szül a reklámszünetekben és híradásaiban folyamatosan migránsozó és kormányzati teljesítményeket dicsérő rádióban. Előfordult már az is, hogy kormányzati hirdetések után Balázs egyszerűen elmondta a véleményét az előtte lefutó rádiószpotról.
Balázs megosztóbb figura, aki sok műfajban kipróbálta már magát, és elvitathatatlan, hogy végigjárta a létra minden fokát ahhoz, hogy idáig eljusson. Tahó korszakát ma már szégyenfoltként jellemzi, viszont szeretné, hogy mások is higgyenek abban, amiben ő is: hogy mindenki képes a változásra, ő pedig rengeteg tapasztalattal és egy családalapítással van már messzebb az akkori Z+-os Megállótól.