Televerzum

Idén sem lesz műsorvezetője az Oscar-gálának

Bevált a tavalyi módszer az ABC szerint

2020. január 08. - lewiee

Hivatalos bejelentés szerint a tavalyi, 2019-es díjátadó után az idei Oscar-gálán sem lesz állandó műsorvezető. Karey Burke, az ABC entertainment-osztályának vezetője azt mondta:

"Az Akadémiával közösen úgy döntöttünk, hogy nem lesz hagyományos házigazda, megismételve valami olyasmit, amit tavaly bevált. Különösen szórakoztató esemény lesz, nagy zeneszámokkal, komikus elemekkel és sztárokkal."

005ba94ccf0b8f236a94cc2a12d31d78be343c0fd2f25eb3e40181626e0d17da-770x443.jpg

Valóban igaz, tavaly működött a véletlenül kialakult helyzet miatt meghozott döntés. Eredetileg a 2019-es gálának ugyanis Kevin Hart lett volna a házigazdája, de miután a díjátadó előtt nem sokkal rászállt a média, egy tíz éves, ízléstelen, homofób Twitter-bejegyzés miatt, az Akadémia inkább kihátrált Hart mögül, és úgy döntöttek, nem varrják a nyakába másnak a gála vezetését. Végül az estet több híresség vezényelte le közös erővel, többek között Tina Fey, Amy Poehler, illetve Maya Rudolph. A 2019-es díjátadó meghatározó pillanata volt még Lady Gaga és Bradley Cooper közös előadása, amelyben a Csillag születik betétdalát énekelték el közösen.

A tavalyi díjátadó nézettségben is jobban teljesített az előzőnél, teljes lakosságban 12, a kereskedelmileg fontos, 18-49-es korcsoportban pedig 13 százalékkal nőtt a közvetítést figyelemmel kísérők száma, a 2018-as gálához képest. A '18-as közvetítés volt a legkevésbé nézett Oscar-gála valaha, akkor Jimmy Kimmel volt a házigazda.

"Igen büszkék vagyunk arra, milyen kreatívan sikerült megoldanunk a tavalyi műsort." - mondta Burke még tavaly májusban, előrevetítve ezzel annak lehetőségét, hogy ezt a szokást a következő évben is megtartják majd.

Ma újra dicsérő szavakat mondott a 2019-es eseményről: "Nagyon szórakoztató volt, tele meglepetésekkel, tempós volt, és biztos látták, hogy két számjegyű növekedést ért el nézettséget tekintve."

"Fontolóra vettük" - mondta Burke az egész estés műsorvezető lehetőségéről. - "Sokat beszéltünk arról, milyen irányt vegyünk, és talán egyszer majd egy nap úgy döntünk, hogy megint szeretnénk házigazdát, viszont arra koncentráltunk, hogy a lehető legszórakoztatóbb legyen a műsor."

Az Oscar-gálát a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia irányítja, ugyanakkor az ABC-nél vannak a díjátadó közvetítésének jogai egészen 2028-ig. A csatorna beleszólhat az est alakításába és javaslatokat is tehet, például legutóbb az ő ötletük volt, hogy 4 óra helyett 3 és fél órásra rövidítsék az eseményt, ez is egy tavaly bevált manőver volt a nézettség emelése érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://televerzum.blog.hu/api/trackback/id/tr2315399894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása