Televerzum

Példátlan betiltást emleget a Lokál

Karácsony diktátorként viselkedik szerintük

2019. november 01. - lewiee

Karácsony hamar kimutatta a foga fehérjét, hogy nem tűri a másképp gondolkodókat, hogy a cenzúra eszközével lépne fel azok ellen, akik nem az ő szája íze szerint fogalmaznak. Támadást intéz a sajtószabadság ellen, a BKV mögé bújva adminisztratív eszközökkel hallgattatná el azokat, akik másképp látják a világot, mint ő. A magyar demokrácia történetében példátlan módon betiltás vár arra a lapra, amelyik nem tetszik Budapest új vezetőjének. De tehet Karácsony bármit: meg fogjuk találni a módját, hogy eljussunk az olvasóinkhoz

rivalda2.png

Ezeket a sorokat írja a KESMA többek között Budapesten terjesztett napilapja, a Lokál, amely gyakorlatilag a kormány ingyen kézhez kapható szócsöveként működik a Metro pár évvel ezelőtti bezárását leváltva. A főként tömegközlekedési csomópontokban kapható napilap terjesztésére nagy vesszéllyel van az új ellenzéki főpolgármester, Karácsony Gergely szándéka, ő ugyanis felbontatná a BKV terejesztési szerződését a Lokállal.

Ezzel a lépéssel minden bizonnyal a kormánylap elesne legnagyobb elérésétől, így veszélybe kerülne korábban már a saját kiadója által fenyegetett sorsa. A napilap a "Karácsony diktátorként be akarja tiltani a Lokált – Példátlan támadás a sajtószabadság ellen!” címet adta közleményének, ezzel erős támadást intézve a frissen főpolgármesteri székbe került politikushoz. Ez azonban távolról sem jelent semmiféle betiltást, Karácsony a Lokálról így nyilatkozott megválasztása után:

A Lokál sorsa az lesz, hogy nyilván betiltani nem tudjuk, de sokat teszünk majd, hogy a főváros ne járuljon hozzá ahhoz, hogy ez a teljesen hazug propagandaanyag eljusson az emberek kezébe

Karácsony tegnap Facebook-bejegyzésben reagált a Lokál vádjaira, a következőket írta:

Sajtószabályozás ügyében én leginkább Deák Ferenccel értek egyet. Legyen egy sor a törvény: hazudni nem szabad. Na, ennek a törvénynek a Lokál biztosan nem felelne meg. Ennek ellenére természetesen nem tudom és nem is akarom betiltani. De azt nem hagyom, hogy a főváros asszisztáljon a gyűlöletkeltő hazugságaik terjesztéséhez!

A Lokál rengeteg cikkje állított már bíróság által hazugnak mondott állításokat, alapvetően állami hirdetéseken, azaz közvetve közpénzen marad életben, volt már olyan alkalom, mikor egy lapszámban pár cikk kivételével csak többoldalas reklámokat lehetett találni.

Ahogy korábban írtuk, a szerződés felmondását követően egy új, független napilap, a Pesti Hírlap reinkarnációja kerülhet a metrómegállókba, habár ebből még semmi sem biztos.

Arról, hogy mi a bal-, illetve jobboldali újság, és mitől meddig számít valami már propagandának ezzel szemben, itt írtunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://televerzum.blog.hu/api/trackback/id/tr9415277778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Galahad 2019.11.02. 12:33:02

A Lokál kormánypárti propaganda, s mint ilyen, nyilván nem szimpatikus Karácsonynak, aki szívesebben látna helyette egy ellenzéki propagandalapot.

putris72 2019.11.02. 12:58:47

Független napilap? Mi ez a rizsa! Nincs ilyen,hogy független! Bár a jobboldaltól független baloldali az igaz!

lutria 2019.11.02. 14:03:45

Azok az újságírók már elfelejtették hogy a Metropol újságot ugyanígy "kitiltották" (nem hosszabbították meg a szerződését)a BKV közeléből valszeg kormányzati utasításra hogy helyet csináljanak a Lokálnak...

kolomparlole1114 2019.11.02. 14:24:59

Nagyon helyes, ezt a hazudozó zsideszpropagandát tiltsák is be!

kolomparlole1114 2019.11.02. 14:25:39

@lutria: Így van, kölcsönkenyér visszajár!

BiG74 Bodri 2019.11.02. 14:49:35

Gerinctelen firkászok jajongása.
Tőlem is irkálhatnak tovább, de fizessék őket az olvasóik, és ha hazugságon kapják őket, akkor legyen durva a retorzió. Ez érvényes minden más, a köznek irogatóra is.

BiG74 Bodri 2019.11.02. 14:51:51

@Sir Galahad:
Kormány propaganda közpénzből. Hol utalt Karácsony arra, hogy másik lapot kíván bevezetni, mint anno a lokalt a metro helyett?

fideszes Bróker kormány 2019.11.02. 15:30:30

Ez a baj a vértelen forrradalmakkal: a diktatátor meg a felszopó népe megússza lámpavas nélkül, aztán amikor rájönnek hogy még börtönt se kapnak, akkor előadják az áldozat szerepét és ők szomjaznak vérre.

Csak ajánlani lehet minden bukott fideszes önkormányzartnál az azonnali átvilágítást és elszámoltatatást, különben a fideszmaffia pár év múlva visszatér és majd a mostani győzteseket fogja börtönbe vágni.

BiG74 Bodri 2019.11.02. 15:33:38

@fideszes Bróker kormány:
Nálunk eltűntek a merevlemezek az önkormányzati gépekből, és megkezdték a város támadását igen aljas módon.

BiG74 Bodri 2019.11.02. 15:51:04

@BiG74 Bodri:
Jah, és van négy fideszes képviselő, aki nem akar részt venni a bizottsági munkákban. Hányinger.

Sir Galahad 2019.11.02. 16:00:19

@BiG74 Bodri: A cikk végén olvasható: "Ahogy korábban írtuk, a szerződés felmondását követően egy új, független napilap, a Pesti Hírlap reinkarnációja kerülhet a metrómegállókba, habár ebből még semmi sem biztos."

Sir Galahad 2019.11.02. 16:01:45

@fideszes Bróker kormány: Ez itt így szokott lenni, Gyurcsányék is megúszták, Demszky sincs börtönben, soroljam?

elvis56 2019.11.02. 16:22:50

Szar egy ujság ! Hamis hirek, szar tartalom ráadásul a papir minösége is szar . Seggtörlésre is alkalmatlan .Beszüntetni !

BiG74 Bodri 2019.11.02. 16:44:14

@Sir Galahad:
Ezt a Karácsony kommunikálta?
Megjegyzem, nálunk kijött a helyi ingyenes lap választások utáni első száma. Üdítő, hogy lehet helyi ügyekről úgy is írni, hogy nincs minden oldalon a fideszes polgármester fizimiskája. Nincs minden oldalon legalább egyszer, hogy fidesz életünk sója, de fúj ellenzék.

lewiee 2019.11.02. 17:16:01

@BiG74 Bodri: Karácsony nem mondott semmi arra utalót, hogy a Pesti Hírlap helyettesíti majd a Lokált. Csak sajtópletyka, hogy elég nagy rá az esély, mivel ugyanolyan piaci modellt képviselnének, mint a Lokál.

Sir Galahad 2019.11.02. 17:17:14

@BiG74 Bodri: Várd ki a végét, nem soká tele lesz a jelenlegi polgármesterrel :)

Namir 2019.11.02. 17:41:09

1.' "nem tudom és nem is akarom betiltani"
Ha nem akarja betiltani, akkor miért teszi hozzá, hogy nem tudom. Mert ez egy freudi elszólás, valójában az első az igaz.

2. Amikor a Népszabadságot ELADTA a tulajdonosa, akkor a sajtószabadságot féltették és diktatúrát kiabáltak ezek a libsik.

"nyilván betiltani nem tudjuk, de sokat teszünk majd, hogy a főváros ne járuljon hozzá ahhoz, hogy....eljusson az emberek kezébe"

Most meg arról beszélnek, hogy be kellene TILTANI egy lapot és mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsék? Hogy is van ez???

A kommunista módszerek a libsikkel együtt pillanatok alatt visszatértek.
(Libsi) kutyából nem lesz szalonna.

BiG74 Bodri 2019.11.02. 18:04:47

@Sir Galahad:
Meglátjuk, ha így lesz, nem fogom letagadni.

morph on deer 2019.11.02. 18:57:27

@Namir:
“Most meg arról beszélnek, hogy be kellene TILTANI egy lapot”

Ahogy elnézem, neked eddig is teljesen mindegy lehetett, hogy mit olvastál, ahogy ezt SEM érted.

A lap tovább működhet, élhet és virulhat, senki nem tiltja, mert nem is tilthatja be, Karácsony sem!
A terjesztését viszont korlátozhatja, és helyesen is teszi!

Aki a fideszes hazugságokra kiváncsi, az menjen érte, és/vagy vegye meg, ebben senki sem gátol meg senkit, ezután sem.
Csak annak lesz vége, hogy közterületeken kéretlenül is az arcodba nyomják, ennyi történik.

Ennek a sajtószabadsághoz semmi köze, hiszen továbbra is azt írnak, amihez csak van képük, senki nem akadályozta őket ebben!
Mindössze az kiváltságos helyzet szűnik meg, amit eddig élvezhettek, semmi több.

pepin_nymburk 2019.11.02. 20:55:12

@Namir: egy tisztességtelen, hazug és aljas lapot próbálsz mentegetni, ez sokat elárul a jellemedről, hehehe

pioneer2016 2019.11.02. 21:15:15

Van az úgy, hogy a fagyi visszanyal. Ezek az ócska fideszesek beszélnek sajtószabadság korlátozásáról. Röhögnöm kell. Nagyon helyes, hogy ezt a hazug szennylapot végre a szemétdombra küldik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.02. 21:24:45

Éljen meg piaci körülmények között! Hehehe.. a fagyi visszanyal.

Gab84or 2019.11.02. 21:38:17

Nem lett betiltva.....(sajnos)

kvadrillio 2019.11.02. 23:15:43

LESZ HELYETTE MÓÓÓÓRICKA....:o)

Larrikin 2019.11.03. 03:49:06

Kétség kívül monty pythonba illő reakció, de igazából az lett volna furcsa, ha nem jelenik meg ilyen írás a Lokálban. Abban semmi különös nincs, hogy a saját érdekeinek megfelelően és a saját gátlástalan stílusában interpretálja az eseményeket.

Larrikin 2019.11.03. 03:56:53

@Namir: az viszont kevésbé érthető, hogy valaki önszorgalomból, időt és fáradságot nem kímélve adja a hülyét.

nu pagagyí 2019.11.03. 07:02:21

Ingyenes, nem auditált lapban, ne hirdethessenek állami, vagy közpénzből gazdálkodó cégek és egyéb intézmények. Ezeket a lapokat nem auditálják, nagy része azonnal szemétbe kerül, a közpénzzel együtt, amit ráfordítanak. Célszerű lenne egyébkényt egy combos környezetterhelési díj is az ilyen szemét jellegű termékekre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.03. 07:57:18

A ballibek mindigis ellenségei voltak a sajtószabadságnak. A legszívesebben ismét 90-es éveket teremtenének, amikor nem volt net, s a médiák 95 %-a az ő irányításyk alatt állt.

kéki béla 2019.11.03. 11:40:31

Minő megelpi. A náci csürhe óbégat, mert atörvénytelenül kitúrtak őket túrják ki. :D

midnight coder 2019.11.03. 13:27:36

@morph on deer: Ez addig a pillanatig igaz, amíg a lokál helyére nem kerül az MSZP vagy a DK agitprop pártlapja. De van olyan gyanúm, hogy ez csak idõ kérdése lesz.

István Tokány 2019.11.03. 13:27:46

Mi a kurva anyátokat rinyáltok, HAZUGGECI fideszbuzeráns köcsögök? TI ugattok cenzúráról, meg sajtószabadságról?
Anyátokat is megbasznátok két fillérért ha azt a fidesz adná a kezetekbe!

midnight coder 2019.11.03. 13:28:37

@kéki béla: Azok a kommunisták, akik cirka 20 Holocaustra való civilt gyilkoltak le.

István Tokány 2019.11.03. 13:28:40

@MAXVAL bircaman közíró: "A ballibek mindigis ellenségei voltak a sajtószabadságnak."

Mit ugatsz, köcsög fideszbuzeráns geciputtony?
He? Birkageci "közíró".

midnight coder 2019.11.03. 13:29:29

@István Tokány:Na, látom megint megnyilvánult a balfék szellemi fölény.

kéki béla 2019.11.03. 14:18:58

@midnight coder: minden relatív. Ez is. Te azt hiszed, ember vagy, pedig csak a bircáéval szomszédos majomketrec rácsát rázod. Belülről... mert te szabad vagy. :D

kéki béla 2019.11.03. 14:19:41

@midnight coder: na, megint itt a takonygerincű náci dumája... ráadásul úgy sacc/kb. hazudsz is, de ez már nem is érdekes.

kvadrillio 2019.11.03. 14:22:43

VIKTOR BÁCSI ! TE MI A LÓFASZT CSINÁLSZ AZ EU-S AGRÁRMILLIÁRDOKKAL ??????? A MAGYAROK FEL FOGNAK KONCOLNI EZÉRT !!! A NEW YORK TIMES CÉLKERESZTBE VETT FASZIKÁM !!! :o)))

Magyar nyelvű cikket írt a New York Times az agrárbárókról
bg
2019.11.03. 10:45
A terjedelmes írás azt taglalja, hogy miként húznak hasznot az uniós agrártámogatási rendszerből a bennfentesek és miért nem lép fel ez ellen az EU.

A független újságírás létezésével nem alattvalói, hanem partnerei vagyunk a hatalomnak.
Támogass te is!

Alighanem először fordult elő, hogy a New York Times magyarul is közölt egy terjedelmes cikket. A "Pénzes gazdák - hogyan fejik meg az Európai Uniót az oligarchák és a populisták?" című írásban a három szerző részletesen bemutatja Fejér megyei példák segítségével hogy miként működik az agrártámogatási rendszer, a cikkben megszólalnak gazdák, de Ángyán József volt agrárállamtitkár is.

Az angol és magyar nyelven azonos tartalommal megjelent írásból kiderül, hogy

a The New York Times 2019 folyamán kilenc országban végzett kutatást, és arra az eredményre jutott, hogy a támogatási rendszer szándékosan zavaros, durván aláássa az Európai Unió környezetvédelmi céljait, korrupcióval és önérdekkel átszőtt.

A 9 országot átfogó kutatással szemben maga a cikk kifejezetten a magyar példákra koncentrál, más kelet-közép-európai nyelven nem találtuk meg a cikket.

A szerzők szerint a brüsszeli gépezet azért tűri meg ezt a leplezetlen korrupciót, mert ahhoz, hogy szembeszálljanak vele, meg kellene reformálni azt a programot, amely fontos szerepet játszik az ingatag lábakon álló unió egyben tartásában.

A cikk részletesen is kitér a kisebb és nagyobb gazdák pozíciójára, a politika gondolkodásmódjára és azokra az elvetélt kísérletekre, amikor valaki megpróbált szembeszállni ezzel, vagy megreformálni a szisztémát.

A cikk Magyarország kapcsán keményen fogalmaz:

"Kevés vezető próbálkozott meg a támogatási rendszer olyan széleskörű és leplezetlen kizsákmányolásával, mint Orbán Viktor Magyarországon. Amikor a választókhoz beszél, azzal a hamis mesével áll elő, hogy Brüsszel el akarja venni az agrártámogatást és a megtakarított pénzen migránsokat akar betelepíteni, és egyedül ő, Orbán az, aki ezt meg tudja akadályozni."

Ahogy a lap fogalmaz:

A 28 tagú Európai Unió minden évben 65 milliárd dollárt fizet a kontinensen agrártámogatás gyanánt a mezőgazdaságból élők megsegítésére és a vidéki közösségek fenntartására. De Magyarországon és Közép-és Kelet Európa nagy részén ennek a zöme a jó összeköttetéssel rendelkező hatalmasok zsebébe vándorol. A Cseh Köztársaság miniszterelnöke több tízmillió dollár támogatást kapott csak tavaly. A támogatásokat maffiaszerű földszerzésre használták Szlovákiában és Bulgáriában."

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.03. 14:50:35

@István Tokány:

Gazdáitok mindig ugyanazt a hibát követik el: a legkisebb siker után mértéket vesztenek, így rögtön lejáratva magukat.

Minden ballib bérretteg 2019.11.03. 14:53:19

A jobboldali propaganda lapokat úgy hívják hogy jobboldali propaganda lap, a baoldaliakat pedig függetlennek hazudják. Ennyi a különbség, ami egyébként hűen példázza a más vélemények iránti toleranciáját a ballibeknek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 15:02:58

Tisztázzunk valamit: a Lokál és ORBÁN is hülye, illetve HAZUDIK. Az, hogy a Lokált nem lehet a BKV közterein ingyenesen terjeszteni, ott, ahol semmilyen más lapot nem lehet terjeszteni, nem a Lokál betiltása. Nem a kiadását tiltotta meg Karácsony, máshol terjeszteni is lehet. Ez tehát nem a sajtószabadság korlátozása, ez egy kormánypárti lap előjogainak visszavétele. A sajtószabadságot inkább az sértette, hogy a Lokálnak olyan jogai voltak, amelyek más lapoknak nem. Az, hogy ez ráadásul egy álhírgyártó szennylap, az csak ráadás. A sajtószabadság korlátozása inkább az, hogy Kövér a parlamentben korlátok közé zárta a sajtót.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 15:04:54

@Sir Galahad: mivel nem tény, hogy ellenzéki propagandalap kerül a Lokál helyére, így nem mondhatod, hogy ugyanazt csinálja. ha a jövőben tényleg így végződne a történet, akkor vagyunk döntetlennél, kis Fidióta.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 15:05:31

@putris72: a Lokál biztos nem független. ennyikeh.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 15:06:39

@lutria: mert ugye Simicska lapja volt, és Orbán bulldogja kiesett a pixisből. emiatt érdekes módon nem visítoztak a Fidióták.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 15:08:42

@Sir Galahad: "Gyurcsányék is megúszták, Demszky sincs börtönben"

hát, ha Pol Pot alatt nem kerültek börtönbe, akkor nem lehet más, mint, hogy ártatlanok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 15:09:37

@Sir Galahad: még egy nem tény. az nem érv, hogy mit álmodtál részegen.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 15:12:10

@Namir: "1.' "nem tudom és nem is akarom betiltani"
Ha nem akarja betiltani, akkor miért teszi hozzá, hogy nem tudom. Mert ez egy freudi elszólás, valójában az első az igaz."

a faszt. idióta vagy. a freudi elszólás az, amikor valaki véletlenül kimondja azt, amit titkol. a "nem tudom", az nem ez. idióta elmebeteg vagy.

""nyilván betiltani nem tudjuk, de sokat teszünk majd, hogy a főváros ne járuljon hozzá ahhoz, hogy....eljusson az emberek kezébe"

Most meg arról beszélnek, hogy be kellene TILTANI egy lapot és mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsék? Hogy is van ez???"

beidézel valamit, és utána közvetlenül hazudsz arról, amit beidéztél. ennyire pszichopata elmebeteg hogy lehetsz, te Fidióta?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 15:14:05

@MAXVAL bircaman közíró:

no, megjelent az autista idióta, és szopás szerint csak a szar ömlik a szájából.

Tisztázzunk valamit: a Lokál és ORBÁN is hülye, illetve HAZUDIK. Az, hogy a Lokált nem lehet a BKV közterein ingyenesen terjeszteni, ott, ahol semmilyen más lapot nem lehet terjeszteni, nem a Lokál betiltása. Nem a kiadását tiltotta meg Karácsony, máshol terjeszteni is lehet. Ez tehát nem a sajtószabadság korlátozása, ez egy kormánypárti lap előjogainak visszavétele. A sajtószabadságot inkább az sértette, hogy a Lokálnak olyan jogai voltak, amelyek más lapoknak nem. Az, hogy ez ráadásul egy álhírgyártó szennylap, az csak ráadás. A sajtószabadság korlátozása inkább az, hogy Kövér a parlamentben korlátok közé zárta a sajtót.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 15:15:05

@midnight coder: az nem érv, hogy mit álmodtál részegen, te náci Fidióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 15:15:52

@midnight coder: btw. ha bejönne a delliriumos rémálmod, akkor legfeljebb 1:1 lenne az állás. úgyhogy ne hisztizz, kis náci pszichopata!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 15:17:22

@kéki béla: :)

midnight valószínűleg bircához képest olyan +10 IQ-val rendelkezik, azaz neki 80.:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 15:19:01

@Minden ballib bérretteg: most te így nem fogtad fel, hogy mi a tény: jobboldali propaganda napilap terjesztését megszüntették azokon a helyeken, ahol másoik se terjesztenek. a Fidióta szennylapok cenzúráról sipítoznak, mert ilyen elmebetegek.

a többi nem tény. feleslegesen kavaros a szart.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 15:19:46

@MAXVAL bircaman közíró: no, megjelent az autista idióta, és szopás szerint csak a szar ömlik a szájából. és az első komment után szopás szerint át is váltott katatóniás rohamba.

Tisztázzunk valamit: a Lokál és ORBÁN is hülye, illetve HAZUDIK. Az, hogy a Lokált nem lehet a BKV közterein ingyenesen terjeszteni, ott, ahol semmilyen más lapot nem lehet terjeszteni, nem a Lokál betiltása. Nem a kiadását tiltotta meg Karácsony, máshol terjeszteni is lehet. Ez tehát nem a sajtószabadság korlátozása, ez egy kormánypárti lap előjogainak visszavétele. A sajtószabadságot inkább az sértette, hogy a Lokálnak olyan jogai voltak, amelyek más lapoknak nem. Az, hogy ez ráadásul egy álhírgyártó szennylap, az csak ráadás. A sajtószabadság korlátozása inkább az, hogy Kövér a parlamentben korlátok közé zárta a sajtót.

midnight coder 2019.11.03. 16:16:09

@kéki béla: A számok elég tág intervallumban mozognak, a 20 valóban a legmagasabb becslés, a legalacsonyabb olyan 10 körül van. Az igazán gáz az az, hogy még 10 milliós pontossággal sem tudjuk a komcsik áldozatainak a számát.

nemecsekerno_007 2019.11.03. 16:16:11

@fideszes Bróker kormány: A vértelen rendszerváltással is ez volt a gond, ezért lehet az, hogy a Mi Ferink abból a villából megy Nagy Imre szobrot kiszorúzni, amit az Apró Antal nagypapi, Nagy Imre kivégeztetése jutalmaként kapott.
Szóval lehet itt verni a nyálat a Fidesz elszámoltatására, de akkor elö kell szedni a korábbi garnitúrát is, különben ugyanoda jutunk mint a rendszerváltáskor...

midnight coder 2019.11.03. 16:20:20

@math0: Addig a pillanatig amíg más sem terjeszthet ott ingyenes újságot, addig valóban nem a sajtószabadság korlátozása. Mihelyt azonban ismét lehet, és ismét csak nem bármilyen újságot, netán véletlenül egy ballib szimpatizáns lapot, akkor kb. ugyanott vannak mint Orbánék a lokállal.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 16:23:11

@midnight coder: mondom. egyelőre 1:0 ide, és az 1:1 csak a delliriumos álmaidban létezik. szar az állás, mi?!

midnight coder 2019.11.03. 16:24:14

@nemecsekerno_007: Ja. Megnéznék egy olyan elszámoltatást, ami 1986 óta az összes lopást feltérképezi, mondjuk az egyszerűség kedvéért mai értékben számolva úgy 1 milliárd forint felett, oldaltól függetlenül. És persze nem a politikus által bezsebelt összeg, hanem az országnak okozott vagyonvesztés alapján. Én nem is várnám, hogy visszafizessék, csak legyen egy nyilvános lista, hogy ki mennyit lopott.

Na, ilyen nem lesz a következő 50 évben...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 16:25:13

@nemecsekerno_007: itt nem lesz olyan, hogy embereket a feleségük nagyapja miatt számonkérnek, te köcsög, Fidióta patkány! ellenben Orbánt nem a felesége nagyapja, hanem a saját ocsmányságaiért számonkérjük! felfogod a különbséget, te elmebeteg selejt?!

midnight coder 2019.11.03. 16:25:34

@math0: Nos, ha szerinted ez egy meccs, akkor hajrá, én drukkolok neked.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 16:27:45

@nemecsekerno_007: Orbán maga vitette el azt a szobrot, te Fidióta patkány, nem a felesége nagyapja, hanem Orbán maga. fasznak vagy ilyen elmebeteg selejt, illetve ha az vagy, miért nem kussolsz a gumiszobában, ahogy illik?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 16:29:18

@midnight coder: Mészárosék sok száz milliárdokat. ezt nem lehet megközelíteni sem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 16:30:34

@midnight coder: a te elvtársaid vagy 10 milliárdot 5 év alatt hoztak össze, kis nácigeci!

midnight coder 2019.11.03. 16:30:50

@math0: Azért ezt a nagyapa dolgot gondold át. Akkor is így gondolnád, ha a nagypapi mondjuk Szálasi elvtárs csapatában gyûjtögette volna a vagyonkát ?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 16:32:41

@MAXVAL bircaman közíró: figyusz, kis Fidióta elmebeteg, azzal, hogy bármilyen érvre, attól függetlenül, terelésként mindig ugyanaz a lemez kapcsolódik be nálad, azzal te lejáratod a Fideszt. olyan vagy, mint egy elbaszott kávéautomata, amelyiken bármilyen gombot nyomnak meg, ugyanaz a szar ömlik belőle. elmebeteg vagy. selejt vagy. a legkisebb kárt akkor teszed, ha kussolsz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 16:37:05

@midnight coder: természetesen, én nem vagyok olyan hülye, mint te. Szálasi unokájának férjét sem ekézném Szálasi miatt. ilyen idióta faszságok, mint eredendő bűn csak bigott, agyatlan konzervatív faszoknak jut eszébe, mint neked.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 16:38:02

@midnight coder: ja, és még pluszban. azt a villát jogos tulajdonosától a te elvtársaid vették el, és nem a kommunisták, te náci fasz!

midnight coder 2019.11.03. 16:44:19

@math0: Te vagyongyarapodásról beszélsz, én vagyonvesztésről. Gondolj bele: 1986 előtt ebben az országban szinte minden állami tulajdonban volt. A polgárnak volt a kis kockaháza, vagy a panellakása, esetleg egy-egy Trabant vagy egy Lada, vagy a szocialista autóipar más hasonló csodája, illetve pár buzsujnak volt lángossütője a balatonnál, esetleg akár egy butikja is. Ehhez képest 1998-ra az állami tulajdon aránya alacsonyabb volt mint a régi nyugati kapitalista államokban. Egy ország vagyona párolgott el alig több mint két ciklus alatt. Aztán is voltak érdekes dolgok persze... És itt lehet azon vitatkozni, hogy ki lopott többet vagy kevesebbet, de a szomorú tény az, hogy egyikünk sem tudja pontosan megmondani, hogy ki mennyit is lopott. És nekem alapvetően ezzel van a bajom. Nem kétlem, hogy Orbánék egy mocskos tolvajbanda, de az ellenzék vezető pártjai - DK és MSZP - sem biztos hogy kisebb gazemberek, sőt. És persze van ugye az a vicc a nőről aki nem kurva...

midnight coder 2019.11.03. 16:47:27

@math0: Azért egy-két dolgot a te elvtársaid is elvettek a jogos tulajdonosuktól. És ha elszámoltatni nem is lehet Fletót az Apró villa, és persze a dolog egyéb anyagi előnyei miatt, de abban is biztos lehetsz, hogy egy nyugat-európai országban pont úgy nem lehetne miniszterelnök valaki ilyen háttérrel, ahogy Orbán sem maradhatna hatalmon...

BiG74 Bodri 2019.11.03. 17:03:09

@nemecsekerno_007:
És előszedtétek b@..meg?
Faszt pofáztok 9 év regnálás után?

nemecsekerno_007 2019.11.03. 17:19:52

@midnight coder: Ha valóban tisztázni akarjuk az elmúlt 30 évet, akkor csak így lehet. Nem értik a "ballibek", hogy miért ne működik az, ha csak a Fidesz kormányt vonjuk felelősségre.

nemecsekerno_007 2019.11.03. 17:27:34

@math0: Elég kretén vagy, ezt mindig bizonyítod, de nem sikerül felfognod, hogy az csak félmegoldás amiről beszélsz. Azt már nem is mondom, hogy amit Gyurcsány művelt az minimum hűtlen kezelés, de ez se zavarjon...

Szóval akkor lesz itt elszámoltatás ha beleveszünk mindenkit minimum 1990-ig. Vagy azt is lehet, hogy várunk még 8-10 évet, akkor a Fidesz időszakra is a feledés homálya borulhat...

Neked kb. olyan erkölcsi érzéked van mint egy fakockának...

nemecsekerno_007 2019.11.03. 17:29:36

@math0: Ja, a nácik vették el. A kommunisták meg csak visszaadták a jogos tulajdonosának. Ja, nem!!! Muhahahahahahaa!!!! :))))))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 17:31:09

@nemecsekerno_007: a te elvtársaid vették el. a kommunisták nem az én elvtársaim. ennyikeh.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 17:32:23

@MAXVAL bircaman közíró: Figyusz, kis Fidióta elmebeteg, azzal, hogy bármilyen érvre, attól függetlenül, terelésként mindig ugyanaz a lemez kapcsolódik be nálad, azzal te lejáratod a Fideszt. olyan vagy, mint egy elbaszott kávéautomata, amelyiken bármilyen gombot nyomnak meg, ugyanaz a szar ömlik belőle. elmebeteg vagy. selejt vagy. a legkisebb kárt akkor teszed, ha kussolsz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 17:33:16

@nemecsekerno_007: itt nem lesz olyan, hogy embereket a feleségük nagyapja miatt számonkérnek, te köcsög, Fidióta patkány! ellenben Orbánt nem a felesége nagyapja, hanem a saját ocsmányságaiért számonkérjük! felfogod a különbséget, te elmebeteg selejt?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 17:35:31

@nemecsekerno_007: Gyurcsányt lassan 10 éve próbálja a Pol Potod bíróság elé vinni. nem sikerül neki. mi kell még neked? ki a fasznak rinyálsz, és hisztizel, te Fidióta elmebeteg?! 9 évetek volt már arra, amiért itt hisztizel. hogy lehetsz olyan elmebeteg, te Fidióta, hogy hisztizel, hogy el kell számoltatni, amikor a ti strómanotok a főügyész?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 17:36:16

@nemecsekerno_007: menj fel az idióta, geci Orbánodhoz, vágd pofán, hogy miért nem számoltatta el Gyurcsányt, te elmebeteg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 17:38:54

@midnight coder: " egy nyugat-európai országban pont úgy nem lehetne miniszterelnök valaki ilyen háttérrel, "

de. a nyugat-európai ország, meg közted az a különbség, hogy te egy idióta, fasz vagy, a nyugati országok meg nem annyira. hiába ismételgeted, az, hogy valakit a felesége nagyapja miatt kritizálsz, az egy elmebeteg, ókori, barbár faszság. ilyen például a kereszténységben az eredendő bűn. egy elmebeteg, fasz, embertelen elképzelés. te olyan pszichopata fasz, vagy mint egy legutolsó keresztény.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 17:39:42

@MAXVAL bircaman közíró: Figyusz, kis Fidióta elmebeteg, azzal, hogy bármilyen érvre, attól függetlenül, terelésként mindig ugyanaz a lemez kapcsolódik be nálad, azzal te lejáratod a Fideszt. olyan vagy, mint egy elbaszott kávéautomata, amelyiken bármilyen gombot nyomnak meg, ugyanaz a szar ömlik belőle. elmebeteg vagy. selejt vagy. a legkisebb kárt akkor teszed, ha kussolsz! azzal, hogy erre válaszul megismétled azt, amit itt leírok, azzal csak visszaigazolsz.

BiG74 Bodri 2019.11.03. 17:40:08

Besült a regulátor...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 17:40:51

@midnight coder: kezdjük ott, hogy sajtószabadságról volt szó, nem vagyonról. olyan elmebeteg vagy, hogy miután kikapsz, azt se tudod, hogy mit játszottunk. te egy Down-kóros selejt vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 17:42:42

@midnight coder:

1) idióta vagy, ha azt hiszed, hogy ha Mészárosék ellopnak 1000 milliárdot, akkor ott nincs vagyonvesztés. mi a faszt hiszel, kitől lopták, a Jézuskától?! nem, a MAGYAR ADÓFOZETŐKTŐL. ennyi vagyonkárosodás érte őket

2) ennyit soha a történelem során senki nem lopott Magyarországon. Orbánék mindennek a legalja, és azok is patkányok, akik támogatják, meg akik mosdatják, mint te.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.03. 18:43:27

@midnight coder: Már megint elszaladt veled a ló. Miről beszélsz? A nagy kínai éhínséget ne számold már oda!

arckönyv 2019.11.03. 19:11:00

elhiszem, hogy fáj a maffiának az ingyenpropaganda bedarálása, csak eléggé nevetséges a nyüszítésük

nemecsekerno_007 2019.11.03. 19:12:24

@math0: Én nem írtam, hogy bárki is az elvtársad lenne, ne terelj és föleg ne írj baromságokat...

nemecsekerno_007 2019.11.03. 19:14:55

@math0: Egyedül te vagy aki itt hisztizel.

nemecsekerno_007 2019.11.03. 19:17:38

@math0: Van erröl hiteles forrásod?! Már arról, hogy konkrétan mennyit is loptak Orbánék?! Vagy csak ilyen “engem gyíkká változtatott” szintü “bizonyítékod” van?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 19:37:35

@nemecsekerno_007: Tiborcz Olaf jelentés. most te jössz, van neked bizonyítékod az Apró villáról, vagy csak engem gyíkká változtatott” szintű (hosszú ű) “bizonyítékod” van?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 19:38:09

@nemecsekerno_007: Egyedül te hisztizel. Gyurcsányt lassan 10 éve próbálja a Pol Potod bíróság elé vinni. nem sikerül neki. mi kell még neked? ki a fasznak rinyálsz, és hisztizel, te Fidióta elmebeteg?! 9 évetek volt már arra, amiért itt hisztizel. hogy lehetsz olyan elmebeteg, te Fidióta, hogy hisztizel, hogy el kell számoltatni, amikor a ti strómanotok a főügyész?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 19:39:17

@nemecsekerno_007: a te elvtársaid vették el. a kommunisták nem az én elvtársaim. beszoptad. ennyit tudnak a nácik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 19:41:08

@nemecsekerno_007:

"A magazin számításai szerint Mészáros Lőrinc egy év alatt 105,7 milliárdról 381,3 milliárdra növelte a vagyonát, "

nyilván megdolgozott érte, ugye? vagy a 70-es IQ-jával okosan szerezte, ugye, kis idióta, náci fasz?!

www.napi.hu/tozsdek-piacok/forbes_meszaros_lorinc_a_leggazdagabb_magyar_egy_ev_alatt_haromszorosara_nott_a_vagyona.675908.html

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 19:44:08

@nemecsekerno_007:

"Mészáros Lőrinc kiírt egy közbeszerzést 5,4 milliárdért, majd megnyerte magának 6,5-ért "

alfahir.hu/2018/01/24/meszaros_lorinc_felcsut_kozbeszerzes_korrupcio

tudom, hogy idióta vagy, és egy zsákban élsz, de ne reklámozd!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.03. 19:46:05

@nemecsekerno_007:

"A támogatói okirattal rendelkező pályázatok listája szerint a Témadesign Kft. 324,5 millió forintot kapott a tarcali, ötcsillagos Andrássy Rezidencia Wine és Spa fejlesztésére. "

www.napi.hu/magyar_vallalatok/meszaros_lorinc_raszorult_325_milliot_kapott.677625.html

Etniez 2019.11.03. 20:43:22

@Namir: 1.' "nem tudom és nem is akarom betiltani"
Ha nem akarja betiltani, akkor miért teszi hozzá, hogy nem tudom. Mert ez egy freudi elszólás, valójában az első az igaz.

Köszönjük Prof. Namir.

2. Amikor a Népszabadságot ELADTA a tulajdonosa, akkor a sajtószabadságot féltették és diktatúrát kiabáltak ezek a libsik.

A Népszabadságot ellenséges szándékkal felvásárolta egy osztrák "befektető", aki 20 éve Orbán embere. A megvásárlás után rájött, hogy ez a lap nem kell neki, de értékesítés helyett inkább bezárta a picsába. Ilyet piaci logika szerint nem tett volna, ne nézz minket hülyének. Ez volt a rejtett betiltás.

"nyilván betiltani nem tudjuk, de sokat teszünk majd, hogy a főváros ne járuljon hozzá ahhoz, hogy....eljusson az emberek kezébe"

Most meg arról beszélnek, hogy be kellene TILTANI egy lapot és mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsék? Hogy is van ez???

Miért kellene támogatni azt, hogy a fidesz propaganda szórólapja eljusson az emberekhez? A Lokál nem újság, ezt azért tisztázzuk.

A kommunista módszerek a libsikkel együtt pillanatok alatt visszatértek.
(Libsi) kutyából nem lesz szalonna.

A Fidesz használja fel a Kádár-kor összes "vívmányát" (pl aggitprop, teljes központosítás, stb), ne makogjál itt nekünk erről plz.

Etniez 2019.11.03. 20:54:18

@Minden ballib bérretteg:
"A jobboldali propaganda lapokat úgy hívják hogy jobboldali propaganda lap, a baloldaliakat pedig függetlennek hazudják. Ennyi a különbség, ami egyébként hűen példázza a más vélemények iránti toleranciáját a ballibeknek."

Teljes tévedésben vagy barátom. A fidesz elfogult (közel sem jobboldali, ahhoz a fidesznek semmi köze nincs a gyakorlatban) propaganda ANYAGOK állnak szemben a ballib elfogult ÚJSÁGOKKAL.

Nagyon jól példázza a különbséget a két példa: volt egy Borokai-ügy meg egy kispesti MSZP-s ügy. Az Index írt mind a kettőről, mind a kettőhöz beraktak audióvizuális anyagot. Értelem szerűen a Borokai-üggyel jobban foglalkoztak, lévén elfogultság, de az érdeklődés is nagyobb volt.
Ott van mondjuk az Origó nevű fideszpropaganda-lap, írt a kispesti balhéról, majd 4 NAP MÚLVA írt a Borkai-ügyről is.

Ez a különbség. Az Indexnek van egy szerkesztősége, a szerkesztő dönti el mi kerül a lapba. A szerkesztőn lehet nyomás a tulajdonos felől. Lehet, hogy átfogalmaznak egy hírt, hogy kedvezőbb legyen az egyik oldalra nézve, de olyan nincs ami a fideszpropaganda lapoknál van:
-híreket gyártanak (nem megtörtént dolgokat írnak meg tényként. példa: Baranyi Krisztina MEGHARAPOTT egy közterest, meg ilyenek)
-kifejezetten karaktergyilkosságra gyártanak és hangolnak össze kampányokat.
-nem írnak meg közérdeklődésre igényt tartó híreket, amennyiben a fideszre negatív.
-és a végére a legfontosabb: NINCS IGAZI SZERKESZTŐSÉGÜK, konkrét cikkek érkeznek a fidesz székházból, azokat még csak nem is szerkeszthetik.

Etniez 2019.11.03. 20:56:31

@midnight coder: "Addig a pillanatig amíg más sem terjeszthet ott ingyenes újságot, addig valóban nem a sajtószabadság korlátozása. "

Tehát akkor a Fidesz 9 évig korlátozta a sajtót? Mert most ezt mondtad ki....

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2019.11.03. 23:02:14

@Etniez: az index egyébként sem tartozik egyik párthoz sem, simán Gyurcsányoznak sajnos ész nélkül is akár, beszopva a Fidesz propagandát.
süti beállítások módosítása