Az HBO és a Sky koprodukciója, a 2016-ban bemutatott Paolo Sorrentino rendezésében készült The Young Pope egy nagy meglepetés volt az akkor még európai, főleg nyugat-európai sorozatgyártásba nem különösebben invesztáló prémiumcsatornától. Többféleképpen is újdonságnak tekinthető tartalom volt a fiatal pápa vatikáni poltikai és lélektani drámáját bemutató tíz részes minisorozat: először is már az alapkoncepciójából is sejthető, hogy a vallási tabutémákba lépten-nyomon bele fog futni a cselekmény, illetve az elbeszélésmódja és a megvalósítása is meglehetősen rendhagyó és érdekes.
A The Young Pope nem próbált meg egy vatikáni House of Cards lenni, nem akart kiszámíthatóvá válni, és nem is sikerült neki - a hangsúlyt ugyanis nem a cselekményre és a dramatizációra fektette és egy pillanatig sem próbált meg hatásvadász módon működni. XIII. Piusz történetének középpontjában karakterek állnak, a bennük felgyülemlő kérdések a vallás és önmaguk viszonya kapcsán, kérdésekről a világról, annak rendjéről, kételyekről és egyéb személyes lelki gyötrődésekről. Közben pedig se nem túl sok, se nem túl kevés időt nem szentel a katolikus egyház és a Vatikán működésének fricskázásának. Elegánsan mutatja be azt, hogy a Vatikánban is ugyanúgy korrupt és bűnös politikusok kezében van a hatalom, csak más ruhát viselnek. A vallás negatív és pozitív értékeit pedig szűrő nélkül teszi elénk, de a szánkba nem rág semmit.
Ez volt a The Young Pope, aminek most bemutatott folytatásának első négy részéről olvasható elmélkedés az alábbiakban. Ugyan ez egy spoilermentes kritika és mélyen nem megy bele a cselekmény felvázolásába, az előző évadra, illetve az előzetes promóciós anyagokra és szinopszisokra lehetnek utalások - sőt, leszenek is bőven.
A The New Pope kicsivel XIII. Piusz velencei beszéde után veszi fel a fonalat, miután összeesik és kómába kerül. Persze az előzeteseket vagy akár csak egy plakátot látva az új évadról, már meg tudnánk mondani, hogy kb. hogyan építi majd fel az első pár rész az alapszituációt, amit többé-kevésbé már ismerhetünk, hiszen Jude Law helyett ezúttal John Malkovich a címszereplő, az ő bevezetése a sorozatba azonban a legkevésbé kiszámítható és megfelelő tempójú módon történik, Malkovich karakterének már felbukkanása előtt érezni lehet a jelentőségét. Ami rizikósnak tekinthető egy ilyen folytatás tekintetében, az Lenny Belardo hiányának pótlása, amit viszont meglepően jó kiviteleztek az új sorozatban.
Law karakterének hiánya lehetővé teszi a The New Pope számára, hogy új karaktereket építsen fel, a régi mellékszereplők életére, gondjaira és kérdéseire pedig még több hangsúlyt fektethessen, így ők méginkább hús-vér jellemekké válnak. Sorrentino így eléri azt, hogy a folytatás nem lesz unalmas, nem érződik rajta, hogy az előző sorozat kényszeres meghosszabbítása lenne, mert van mondanivalója, vannak építeni való karakterei és megválaszolandó kérdései. Malkovich karaktere pedig sokdimenziós és Lenny-hez hasonlóan megfejtésre vár. Az egyik legkiemelkedőbb pozitívum az új sorozattal kapcsolatban az a színészi játék, amely az új pápát életre hívja, Malkovich minden sorát tökéletesen adja elő.
Az új évadnak az előzőhez hasonlóan szerves része a remek zeneválasztás, ez az a sorozat, aminek az élvezhetőségét több fokkal emeli a különböző stílusú és nyelvű, vatikáni jelenetekhez bizarr módon passzóló zeneszám. Emellett Sorrentino szokatlan, érdekes és gyönyörű beállításai, kompozíciói és szürreális bevágásai most is színesítik a sorozatot, szintén az előző szezonhoz hasonlóan.
Tónusában mintha kissé még szatirikusabbá és komikusabbá vált volna a sorozat, amely egyre abszurdabb szituációkat mutat be a vatikáni politikában, de jól áll neki, hogy merészebben nyúl szatirikus eszközökhöz. Mindenképpen többet lehet mosolyogni vagy akár nevetni az új évad első négy részén, mint az előző mind a tíz epizódján. A komikusabb hangvétellel együtt a politikai dráma is mintha nagyobb hangsúlyt kapott volna, úgy tűnik, a folytatásnak fontosabb része lesz a hatalmi körökben történő értékkonfliktus és a politikai harcok. Meglátjuk, ez hogy sül majd el, egyelőre érdekesnek tűnik.
Bár az első négy rész után még csak kevés játékidőt kapott, az új évad nem megy el egy fontos aktuális társadalmi és vallást érintő poltikai kérdés mellett sem, a szexuális bántalmazás, homoszexualitás és a menekülthelyzet visszatérő témák friss köntösben, illetve úgy látszik ezúttal még nagyobb hangsúlyt akarnak adni a katolikus egyház és az iszlám konfliktusának is, amiből sokat még ugyan nem láttunk, de nagyon azt sejtetik, hogy fontos téma lesz még a hátralévő részekben.
A The New Pope tehát egy méltó folytatás összességében, ami frissen tudta folytatni azt, amit az első évad elkezdett, a képi és zenei világa továbbra is csodálatra méltó. Malkovich karaktere izgalmasnak ígérkezik, a vallási üzenetek, a különböző gondolkozásmódok közvetítése, emberi sorsok és történetek bemutatása most is fontos része a sorozatnak, amely eközben kicsivel talán több hangsúlyt helyez a cselekményre és a poltikai/vallási szatírára, mint elődje, de ez még érdekesebbé teszi.
