Lengyel HBO-sorozatot kezdenek forgatni januárban

Hat részes krimisorozat lesz az HBO európai saját gyártásos kínálatának új ékköve

2019. december 13. - lewiee

Az HBO Europe egyre sűrűbben rendel be észak- és közép-európai saját gyártásokat, jövőre már biztosan lesz dán vígjátéksorozat, és most úgy tűnik, a lengyelek sem maradnak sokáig hazai széria nélkül. A falka harmadik évada december elején érkezett meg az európai HBO-platformokra, ez az a lengyel sikersorozat, amelynek írója a most készítés előtt álló új darabot is jegyzi.

odwilz-hbo-serial.jpg

Az új lengyel drámasorozat a The Thaw címet kapja majd, Marta Szyzmanek írói és Xawery Zulawski rendezői munkájával készül. A sorozat Szczecin városában játszódik majd, első epizódjában pedig egy fiatal nő hulláját találják meg az olvadó jég alatt. A történet főszereplője arra keresi majd a választ, ki ez a nő, mit hagyott hátra maga után, illetve gyászoló hozzátartozói tudják-e, ki volt valójában. Hősnőnk egy egyedülálló anyuka, aki ezt a szerepet próbálja összeegyeztetni rendőrtiszti állásával.

"Az HBO-nál mindig fontosnak tartjuk, hogy érzelmes, emberi történeteket meséljünk el. Amikor Marta Szymanekkel a The Thaw-n kezdtünk dolgozni, tudtuk, hogy a kompromisszumok nélküli őszinteségében és a szégyenteljes, nehéz témák boncolgatásában rejlik majd az erőssége." - mondta Bogumil Lipski, a sorozat producere. - "A közönséget egy harmincas rendőrtiszt világába hívjuk meg, ahol a bűnügyi filmes felszínen túl mély emberi és fájdalmasan releváns történetet mutatunk be a gyászról, a magányról és az elhagyottságról."

A The Thaw egy bűnügy dráma és egy love story egy édesanyáról és a hét éves lányáról. Ez egy olyan történet, amely bebizonyítja azt, hogy érdemes keresni az életet még a sötétségben is. Pont ezt teszi a főszereplő is nyomozása során. - mondta Szymanek.

A sorozat forgatási munkálatai januárban kezdődnek, az összesen hat részes sorozat várhatóan nálunk is az eredeti premierrel párhuzamosan elérhetővé válik majd az HBO Go-n.

A bejegyzés trackback címe:

https://televerzum.blog.hu/api/trackback/id/tr1415349674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.