Juhász Péter vs. Pesti Srácok

Mennyi valótlanságot állíthat egy újság anélkül, hogy felszámolnák?

2019. november 13. - lewiee

A Pesti Srácok 2013-ban indult, magát keresztény-konzervatív értékekkel rendelkező hírportálnak tekinti, ez azonban általában csak olyan formában igaz, hogy a magát szintén hasonló értékrendűnek valló Fidesz-KDNP holdudvarához tartozva évek óta óriási számban termeli ki a bíróság által is hazugnak megítélt cikkeket.

juhasz.png
Az ezekkel az ítéletekkel járó helyreigazításoknak rend szerint az oldalon nagyon elbújtatva adnak helyet, amivel egyébként nem lenne akkora baj, ha nem jutna belőlük majdnem minden hónapra egy. Persze túlzásokba nem kell esni, tavaly összesen 11 ügyben mondta ki a bíróság, hogy az oldal valótlan állításokat közölt. Egyébként az Origo esetében ez 34 alkalommal történt meg, ami mellett ez a szám eltörpül. A Ripost tavaly 22, a Magyar Idők 14 helyreigazítási pert vesztett el, csak utánuk következik a magyar sajtótermékek közül fej-fej mellett a Lokállal a PS, majd 8 vesztes perrel a 888. A listát eddig vezetik színtisztán a kormányközeli sajtóorgánumok, őket követi 7 elvesztett perrel az Index, illetve a (szintén Fidesz-közeli) TV2.

Ha ezt a listát neveznénk mérvadónak megbízhatóságban és igazságtartalomban, akkor az RTL jönne ki győztesen a versenyből, ellenük 3 keresetet nyújtottak be 2018-ban, és egy alkalommal sem szólt úgy az ítélet, hogy hazudnának. Viszont csupán ezekre az adatokra hagyatkozni nem lehet, mikor ezt vizsgáljuk, hiszen több tényező is szerepet játszik abban, hogy hány hazugságot úszhat meg egy sajtóorgánum - például, ha akiről hazudnak, kevésbé van vádaskodós kedvében, vagy nem hazudnak akkorát.

Főleg, mivel 2015-ben már többször is indult ellenük eljárás, a cég felszámolásáig viszont akkor sem jutottak el. Most azonban Juhász Péternek 5 millió forintot kellett volna kifizetniük vasárnapig sérelemdíjként, miután számos hazugságot állítottak róla több cikkükben is. Juhász az Együtt volt ellenzéki politikusaként cikkeikben olyan maffiózókkal került összefüggésbe, akikhez bizonyítottan semmi köze nem volt, ez pedig csak az egyik volt a számos hazugság közül. Hétfőn Juhász végül eljárást indított a Pesti Srácok ellen, mire szinte azonnal meg is érkezett a számlájára a pénz.

Juhász ezután itt írt Facebook-bejegyzésében arról, hogy ennek ellenére nem áll el a végrehajtástól:

Volt hatása a délelőtti posztnak, a pénzt azonnal elutalták.
De a végrehajtástól még nem álltam el, ugyanis a bíróság arra is kötelezi a Pesti Srácokat, hogy tegyék ki a szennylapjuk főoldalára, és tartsák ott 12 napig az alábbi felsorolást, illetve illesszék be a mai napig elérhető hazug cikkeikhez is.14-szer szerepelnek benne a "valótlanul híresztelte" és "valótlanul állította" kifejezések, tehát ennyiféle hazugságot terjesztettek rólam. Az igazi elégtétel ez lesz, ugyanis az ilyen perek nem a pénzről szólnak, hanem az ember jó hírnevéről. Tehát arról, hogy nem lehet büntetlenül folyamatosan hazudni valakiről.

A PS valóban nem verte nagy dobra a helyreigazításokat, azok mellett, hogy a bíróság által hazugnak mondott cikkek nem tűntek el a weblapról, az előírt főoldali kiemelést sem tették meg, szinte lehetetlen volt rálelni a valótlanságok állítását kimondó cikkre. Erre Juhász posztjának megint hatása lehetett, mert később kitették a címlapra a helyreigazítást, de linkelni vagy megosztani továbbra se lehetett.

Közben felgyorsultak az események, és a Jobbik is kihasználta az alkalmat, hogy bejelentse: ők is végrehajtást indítanak a kormányközeli propagandalap ellen. Képviselőik, Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel szerint fejenként 600 ezer forinttal tartozik nekik a Pesti Srácok, amiért tavaly egy cikkben hamisan azt írták, többszáz milliós luxusvillákban élnek. A valótlan tényfeltáró cikk a "Luxusvillákban él a Jobbik vezérkara" valóban megjelent az oldalon, és teljesen ugyanezzel a címmel sztori lett belőle a TV2 Tények című, ugyancsak fideszes hírműsorában is. Jelenleg itt tart a történet.

Ezekből az ügyekből következne, hogy nem feltétlenül éri meg teljes valótlanságokat állítani. Elvileg. Akik a Pesti Srácok oldalát olvassák ugyanis, valószínűleg nem hatódnak meg a helyreigazításoktól, már ha egyáltalán hallanak róla. Az országban egyre bevettebb az a tájékozódási módszer, hogy csak azokat a sajtóorgánumokat és híreket veszik az olvasók figyelembe, amelyeket szívesen hallanak és már meglévő politikai beállítottságuknak megfelel. Akármennyit is hazudnak.

Ez persze oda-vissza minden oldalra, jobboldali, baloldali, centrumpárti és fideszes nézetűekre is vonatkozik, csupán az a kérdés, kik által követett orgánumok hazudnak a legtöbbet, hiszen ők érintkeznek legkisebb felületen a valós hírekkel.

Az egyoldalú internetes hírfogyasztáshoz a Facebook elterjedése is hozzájárul nagyon nagy mértékben. Ma már sokan talán észre sem veszik, milyen gyakran jutnak el a különböző hírportálokra és cikkekhez a közösségi médián keresztül. Ezek azok a cikkek és tartalmak, amelyek a hírfolyamunkban jönnek velünk szembe, amikor unalmunkban görgetünk lefelé a metrón, az utcán, a munkahelyen, az ágyban vagy a vécén. Itt olyan cikkeket találunk, amelyeket a Facebook rendszere az érdeklődésünk és beállítottságunk szerint ajánl nekünk, illetve olyan híroldalak írásait, amelyeket kedveltünk korábban. Ez szinte lehetetlenné teszi azt, hogy független és teljes lefedettséget adjon nekünk a világ történéseiről, ezért is fontos, hogy egy adott híroldal a legkisebb mértékben legyen elfogult, és próbáljon egy témát minél több oldalról körbejárni. Legfőképpen pedig semmilyen körülmények között ne hazudjon.

Arról, hogy mi a propaganda, és miért más, mint a jobb- vagy baloldali újságírás, itt írtunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://televerzum.blog.hu/api/trackback/id/tr4615305144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.11.14. 11:35:32

hátha vége lesz egyszer ennek a fajta propagandának...

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 12:09:39

Most lesz pénze drogra. Már megint nem kell dolgoznia Juhásznak. Vidám élet.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 12:11:25

Eleve veszélyes dolog küzdeni a Juhász-félék ellen, mert kezükben a bíróság, így próbálják a szólásszabadságot tiltani.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.11.14. 12:51:11

szerintem hintsetek be soval...
ugy demokratíce..

Attilajukkaja 2019.11.14. 13:21:47

@MAXVAL bircaman közíró:
"Most lesz pénze drogra."
Te már bevetted a mai adagodat, Szófiai Srác?

háromperhármas 2019.11.14. 13:22:02

@MAXVAL bircaman közíró:
Az nem tartozik a szólásszabadság körébe, hogy valakiről valótlan híreket közölnek.

na__most__akkor 2019.11.14. 13:27:40

@FILTOL:
SO nincs. SÓ, az van.
Meg UGY sincs, csak ÚGY, demokratice. (rövid í, mondom i)

~'~ ~'~
Itten fenn van két vessző, Osszd be - ha tudod, honnan hiányzik! (meg ahol felesleges...)

szdan 2019.11.14. 13:33:31

Ha valótlanságokon múlna mikor számolnak fel egy oldalt, az index-nek, hvg-nek 444-nek már rég nem kéne létezni... mondjuk én várom hogy végre beszántsák őket a pitlibe!

arty1977 2019.11.14. 13:34:52

@MAXVAL bircaman közíró: micsoda egy hazug mocsadék vagy :) a fidesz által kézivezérelt bírósági rendszer mára maradványokban hirdet igazságot... pl most, kivételesen.

de mit is várunk olyan országban, ahol egy exfideszes a főugyész és egy fideszfeleség a bíróságok fölé rendelt hivatal feje (izé, volt feje). aztán az eredmény, hogy ti agymosott zombik mosdatjátok a hazug pestisrácokat...

arty1977 2019.11.14. 13:37:33

@szdan: a számok alapján ők aránytalanul keveset hazudnak. plusz ott azért lejön az emeszpés mocsokról is a hír, míg egy kormánypropagandista SOHA AZ ÉLETBEN nem írná le, hogy "mészároslőrinc".

(tudom hogy ezt most nem vagy képes felfogni, de majd egyszer, talán, hátha...)

chrisred 2019.11.14. 13:48:11

@doggfather: Miért lenne? Ezt a büntetést is mi, adófizetők álljuk.

chrisred 2019.11.14. 13:49:19

@MAXVAL bircaman közíró: De a szólásszabadságnak hála bárki ugyanúgy állithatja rólad, ahogy te állítod Juhászról.

Pietarii 2019.11.14. 13:51:29

@MAXVAL bircaman közíró:

A szólásszabadság a szabad véleménynyílvánítást jelenti. Ezt úgy korlátozzák például, hogy ha egy közalkalmazott nyíltan kritizálja a munkáltatóját, akkor a politikai kapcsolatai révén vezető pozícióba került főnöke bosszút áll. Vagy a kormányhivatalok már eleve körleveleket írnak a kórházaknak és az iskoláknak, amiben megtiltják a sajtónak tett nyilatkozatokat, esetleg csak a központilag kiadott útmutatás alapján engedélyezik azt.

A rágalmazás esetén nem VÉLEMÉNYnyilvánításról van szó, hanem TÉNYállításról. A nagy nyilvánosság előtt elkövetett hamis tényállítás (=hazugság) sértheti a személyiségi jogokat. Azzal pedig még a "Juhász-félék" is rendelkeznek. Lehet, hogy ez neked nem tetszik, és a többi birkával együtt úgy gondolod, hogy bizonyos emberekkel szemben legalábbis erkölcsileg elfogadható a bűncselekmény elkövetése. De készülj fel rá, hogy te is bármelyik pillanatban szopóágra kerülhetsz egy ilyen rendszerben, akár önhibádon kívül is.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 13:54:57

@arty1977:

Furcsa ez a "diktatúra", egyszer harcol saját maga ellen, máskor meg nem.

A lényeg: Juhász az egyik legkártékonyabb csicskása Sorosnak. S ez akkor si tény marad, ha médiáktól önkényesen pénzeket szed be.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.11.14. 13:59:52

A Soros bérenc Juhásznak véletlenül sikerült az egyik legobjektívabb legfelkészültebb és legnemzetibb Pesti Srácok ellen egy csatát megnyernie. De ne örüljetek Soros bérencek, mert ez a háború nem lefutott. Ha kell legközelebb 50 millió forintot utal át a kormány a legközelebb elítélt független nemzeti újság megvédésére nehogy már a Soros Terv beszántsa őket és megszünjön Magyarországon az illiberális média szabadság és az utolsó független objektív és nem cenzúrázott médiák: az origó, a 888.hu, az Ekó TV, a Pesti Srácok, a fidesz.hu és a mintegy 300 kormány által megvédett vidéki lap. Ez már csak azért is lenne nemzethalál, mert már csak ezek sajtó termékek számolnak be a migráns hódításokról, a Soros Tervröl, Brüsszel gyarmatosításairól, a ballippsi média meg ezeket elhallgatja és csak nagyokat röhög rajta. A kisember pedig emiatt nem tudja megvédeni magát az arab terrortámadásoktól és Brüsszeli rabszolgaságtól.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 14:00:09

@chrisred:

S ez számít? Nem.

A liberálisok folyamatosan hazudnak.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 14:00:54

@Pietarii:

Próbálj meg egy cégnél kritikus lenni, meg fogsz lepődni.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 14:01:53

@Pietarii:

" te is bármelyik pillanatban szopóágra kerülhetsz egy ilyen rendszerben"

Engem már egyszer bepereltek Sorosék. Elbukták.

Kukubenko 2019.11.14. 14:03:06

Én ezt a semmirekellő juhász jól megkínoznám.

chrisred 2019.11.14. 14:07:22

@MAXVAL bircaman közíró: Ez szintén egy bizonyítatlan állítás, és mint ilyen, egyelőre a hazugságok listáján foglal helyet.

Attilajukkaja 2019.11.14. 14:12:58

@MAXVAL bircaman közíró:
"Nem drogozom"
Pedig rád férne néhány gyógyszer!

@Kukubenko:
"Én ezt a semmirekellő juhász jól megkínoznám."
Mert ez afféle jópofa magyar virtus?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.11.14. 14:13:07

@chrisred: ez sajnos így van ebben az esetben bármennyire is szomorú...

Pietarii 2019.11.14. 14:16:52

@MAXVAL bircaman közíró:

Egészen más dolog a versenyszférában egy cég imidzsét rontani belső információk kiszivárogtatásával, mint mondjuk egy ország egészségügyi vagy oktatási rendszerét kritizálni. Ha az előbbi csak a versenytársak érdekét szolgálja, érthető módon kirúgnak érte. Ha esetleg a fogyasztók érdekeit, akkor is kirúghatnak, de megnyerheted a munkaügyi pert. Az utóbbi viszont az egész társadalom érdekeit szolgálja.

Egyébként első kézből tudom, milyen egy "gonosz" multinál dolgozni, és vannak közalkalmazott rokonaim, barátaim is, akik gyakran mesélnek a tapasztalataikról. Nem cserélnék egyikkel sem, és nem csak a fizetés miatt...

Pietarii 2019.11.14. 14:39:51

@MAXVAL bircaman közíró:

"Engem már egyszer bepereltek Sorosék. Elbukták."

Na, az van, hogy téged valószínűleg palira vett a kormány propagandagépezete. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy tudtad-e 10 évvel ezelőtt, ki az a Soros György, akiről ma már meggyőződésed, hogy a főgonosz, hiszen a híradó szerint a saját anyját is megölné. Ha nem tudtad, akkor gyanakodj, hogy esetleg félretájékoztattak. Ha tudtad, és már akkor is utáltad, akkor elnézést kérek.
Aztán azon gondolkozz el, mikor, hogyan és miért vált szitokszóvá a "liberális" jelző. Megértem, ha utálod a pedofilokat, a buzikat, a feministákat, a drogosokat, genderharcosokat, stb. De ha felkutatod a szó igazi jelentését, akkor rájöhetsz, hogy a látszólag ezekkel szemben felállított "illiberális" alternatíva mit jelent valójában.

N. Barbie 2019.11.14. 14:44:05

Mennyi valótlanságot állíthat egy újság anélkül, hogy felszámolnák?"

A mai Magyarorszagon, ha a kanalis fidesz media tagja, akkor barmennyit. A futoszalagon elbukott sajtoperek bunteteset, ahogy az egesz letuket is, a kifogyhatatlan kozpenzbol fizetik. Igy konnyu.
Ezt a fertot felszamolando az eddig a fideszes hazugsaggyarral szemben 250(!!!) sajtopert nyero Jobbik 1 eve terjesztett be torvenymodositot a kulturalis bizottsagba, hogy az egy evben 3 vagy annal tobb esetben jogeros birosagi vegzessel igazolhato modon hazudo organumok semmilyen allami forrast ne kaphassanak. Allami reklamhirdeteseket ( a kanalis media reklambeveteleinek ugyanis 80-90%-at a fidesz, ertsd az adofizetok alljak) is beleertve.
Lehet tippelni, hogy atment-e a javaslat, a fideszes tobbsegu bizottsagban...

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 14:50:13

@Pietarii:

Nem belső infókkal, az más.

Amikor a Kólánál dolgoztm, az egyik főnököm nem mert KFC-ben ebédelni, mert ott Pepsi volt a menühöz. Nem vicce.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 14:52:56

@Pietarii:

1981 óta tudom mi/ki Soros.

Úgy értesültem róla, hogy Spanyolországban a repülájárat lehagyott a gépről. Várni kellett 3 napot, a repülőtársaság fizette, adtak pénzt is. Aztán több lapot is olvastam,, s az egyikben volt egy cikk róla.

Attilajukkaja 2019.11.14. 14:56:13

@Pietarii:
"Tedd fel magadnak a kérdést, hogy tudtad-e 10 évvel ezelőtt, ki az a Soros György"
Azt feltételezed, hogy az ilyen Fidesz hívők logikusan gondolkoznak.
Ha hallott is róla, nem sok köze lehetett a Soros Alapítványhoz. Nem akarok személyeskedni, de amióta a Fidesz kedvenc szitokszava lett a sorosozás, azóta sokan büszkélkednek azzal, hogy mennyire gyűlölik az öreget. :o)

Attilajukkaja 2019.11.14. 14:58:28

@MAXVAL bircaman közíró:
"Szedek gyógyszert."
Akkor mégis drogozol. :o))))

"A liberálisok folyamatosan hazudnak"
Az illiberálisok is. Csak nagyobbakat.

Pietarii 2019.11.14. 15:00:18

@MAXVAL bircaman közíró:

Ebből csak annyi derült ki, hogy a főnököd félt, de az nem, hogy volt-e alapja a félelemnek. Olyan sztorid van-e, hogy hasonló kihágásért komoly hátrány ért valakit a munkahelyeden? Egyébként nyilván előfordulhat, hogy egy multi is köcsögként viselkedik, és neadjisten még jogorvoslatra sincs lehetőség. Akkor még mindig el lehet menni egy másik multihoz dolgozni. Ha viszont tanárként válsz a KLIK ellenségévé, akkor eléggé beszűkülnek a lehetőségeid.

Pietarii 2019.11.14. 15:17:42

@MAXVAL bircaman közíró:

"1981 óta tudom mi/ki Soros."

Akkor még nem olvastam újságot, de el tudom képzelni, hogy már akkor is a rendszer ellensége volt Soros. Aztán a 80-as évek végén, 90-es években a Fidesz egyik legjobb barátja lett. Aztán most megint a rendszer ellensége. Persze változnak az emberek, változik a világ is... A kérdés csak az, hogy ki változott nagyobbat, esetleg ki az, akit korábban félreértettek.

Egy Orbán Viktor idézettel búcsúzom (parmalenti felszólalás):
"Tudja, én a 80-as években nem a diktatúra ellen harcoltam. Hanem azok ellen harcoltam, akik csinálták a diktatúrát."

Mindenki értse, ahogy szeretné. :)

Attilajukkaja 2019.11.14. 15:52:31

@MAXVAL bircaman közíró:
Dehogynem! :o)))) Közvetlenül az arcodba.

chrisred 2019.11.14. 15:55:20

@MAXVAL bircaman közíró: Ha azt mondod, hogy nem tetszik, amit mondanak, az vélemény. Ha azt, mondod, hogy hazudnak, az állítás.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 15:59:05

@Pietarii:

Nem mindenki olyan bátor, mint én.

Az igazi elnyomás olyan légkör létrehozása, melyben az ember akkor is retteg, ha történetesen nem bántják.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 16:00:49

@Pietarii:

A korai Fidesz hibás politikát folytatott. Ami érthető, hisz háttérhatalmista, ultraliberális párt volt.

Az idézett Orbán-mondat pedig nem azt jelenti,, amit tulajdonítani akarsz neki.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 16:11:24

@hemuveg:

A liberalizmus egy súly vagy méret? Nem ideológia?

Nyilván azpk szekerét tolom, akik közelebb állnak a jóhoz.

Pietarii 2019.11.14. 16:13:11

@MAXVAL bircaman közíró: Tisztaban vagyok vele, hogy Viktor az MSZP politikusai elleni szemelyes tamadasnak szanta a megjegyzeset. Kozben azert talan kicsit szegyeltek magukat a Fidesz soraiban is a volt MSZMP tagok. Akik meg ugy gondoljak, hogy az Orban altal ma epitett autokracia nem eppen az, amit a rendszervaltas idejeben igert, azok szerint ennek a rogtonzott megszolalasanak a szohasznalatat a tudatalattibol feltoro mely igazsagok formaltak.

Attilajukkaja 2019.11.14. 16:15:24

@MAXVAL bircaman közíró:
"Tévedsz, makákóm..."
Kiborultál, hogy újrakezded a makákózást? Ennyi érved maradt, a csúfolódás?

"azpk szekerét tolom, akik közelebb állnak a jóhoz"
Nem a jóhoz, hanem a neked juttatott javakhoz. Nagy különbség! Különben is, ki vagy te, hogy megmondd, mi a jó?

anon72 2019.11.14. 16:34:54

Mindjárt 2020, és még mindig van, aki védi a fideszt... de ciki bazze...
Már rég nem megtévesztett szerencsétlenek vagytok, hanem bűnrészesek, akik fognak még a szopóroller rossz végére kerülni.

rallus 2019.11.14. 17:22:58

Juhász Péter nem azért készített "sajtószemlét" az angyali ártatlanságú Portik Lajosnak, mert maffiózókkal tart kapcsolatot, hanem mert az ő hatalmas műveltsége és csillogó logikája minden pénzt megért szegény ártatlanul leültetettnek.
Gyurcsány is megnyerte a részegségéről írók elleni perét és biztosan vannak olyan pillanatai, amikor színjózan! A bíró pont ezt a pillanatot vette figyelembe, gondolom az Apró villában együtt ébredtek...
Az igazság mindig diadalmaskodik!

N. Barbie 2019.11.14. 17:42:27

"Juhász Péter nem azért készített "sajtószemlét" az angyali ártatlanságú Portik Lajosnak, mert maffiózókkal tart kapcsolatot, hanem mert az ő hatalmas műveltsége és csillogó logikája minden pénzt megért szegény ártatlanul leültetettnek."

Latom az atlaghulyefidesznyik "erto olvasas" megint brillirozik.
Segitek leforditani a birosagi, jogeros iteleteket: a fideszes hazugsaggyar megvadolta/kitalalta/hasrautesre megirta, hogy Juhasz Portiknak sajtoszemlezik, a birosagon meg semmivel sem tudtak bizonyitani, pont azert, mert kitalacio/hazugsag/ragalom volt.
Igy mar vilagos?

Attilajukkaja 2019.11.14. 18:25:37

@N. Barbie:
"Igy mar vilagos?"
Szerintem nem. Aki érteni akarta, az eddig is értette, aki meg ragaszkodik a fideszes agitprop gépezet retorikájához, az ezután sem fogja megérteni.
Engem csak az érdekel, hogy ezeknek az embereknek TÉNYLEG így átmosták az agyukat vagy valamilyen más okból ragaszkodnak a Rogán féle vonalhoz.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 18:51:59

@Pietarii:

A Fideszben sose voltak vezető pozícióban volt MSZMP-tagok, sőt a korai Fideszben egyszerű tag se lehetett volt MSZMP-s.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 18:55:03

@Attilajukkaja:

Nekem egyik fél se juttatott soha semmit, de ezt te is tudod, szóval minek rágalmazol?

arty1977 2019.11.14. 18:56:10

@MAXVAL bircaman közíró: mivel juhasznak sose volt hatalma, igy nem hiszek neked.

Orban ellenben a legaljasabb sorostanitvany, valamiert o megse jut sose eszedbe. talpnyalo csicska vagy.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.14. 18:56:20

@anon72:

A ballib-Fidesz csatában mindig lesznek milliók, akik a Fideszt védik. HIszen a ballibák országlását nem akarhatja notmális ember.

arty1977 2019.11.14. 19:02:12

@MAXVAL bircaman közíró: honna tudod h nem a mostani fidesz a szovjet hatterhatalom babja?

sejtem a valaszt: soros! :)))))

arty1977 2019.11.14. 19:05:28

@MAXVAL bircaman közíró: kover nem vezeto? miert csak a vezetok ilyenolyan mszmp tagsaga szamit? a hoffmanrozsa mennyire volt vezeto?

ne egesd mar magad...... meg a vegen kiderul h valaha te is mszmps voltal es a kisfideszt anno ezert tartottad gonosznak :))))

arty1977 2019.11.14. 19:07:07

@MAXVAL bircaman közíró: mondta kv kozben?

aki egyszer hatterhatalmat szolgal az utana kicsit se gyanus? hitelesebb, mint aki soha nem szolgalt hatterhatalmat?

edesistenem, neha megingok, h te tenyleg ekkora birka vagy... es nem szerepet tolsz

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2019.11.14. 19:30:23

@MAXVAL bircaman közíró: A sok homopornó DVD nem számít juttatásnak, csak propaganda anyag.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2019.11.14. 19:33:02

@MAXVAL bircaman közíró: "Nyilván azpk szekerét tolom, akik közelebb állnak a jóhoz." - Mármint akik az elvtárs mögött állnak letolt gatyával?

fantázia dús nick 2019.11.14. 19:34:49

@rallus: 'A bíró pont ezt a pillanatot vette figyelembe, gondolom az Apró villában együtt ébredtek.' Ha ezt az eljáró bíró olvassa, akkor rábaszol.

kiskutyauto 2019.11.14. 20:16:54

Amíg hazug hazaáruló náci országromboló rablógyilkos szarbángeci és maffiája van uralmon, addig a saját zsebmédiája, bármennyit hazudhat következmény nélkül... mivel nincs alkotmány, nincs jogrendszer, nincs valós törvénykezés, nincs demokrácia, nincsenek következmények szarbanisztánban... épp most kezdik szétverni az önkormányzati rendszert, mert nem bírják elviselni a nép hangját... de majd A NÉP HARAGJÁT VISELNIÜK KELL HAMAROSAN...

lobaszopiatej 2019.11.14. 20:20:57

Már az állami TV és rádió is a Prosti Scrácokból, nameg a Fosrinygyóból idéz!
Derék hazaffy újjsággírók ezek, profin kommunikálnak, nem ilyen sorosista lippsi csicskán, mint a zindex!

törppicur 2019.11.14. 20:33:04

szerintem mindkettő (Juhász P és a Srácok) folyamatosan megméri a publikum.
JP súly olyan elenyésző volt, hogy támogatást kellett kérnie a kampánypénzek visszafizetésére
A Srácok valamivel jobban állnak. Ha rosszabb lesz a helyzet, ők is kérnek adományt. Ha összejön jó, ha nem az is

törppicur 2019.11.14. 20:41:50

@arty1977: kövér milyen mszptag volt, barátom?

törppicur 2019.11.14. 20:46:52

@rallus: a Lajos az Portisch és sakkozó volt
A Portik cserében Tamás, és bűnöző meg a Juhász P megbízója.
Viszont a Gyurcsányos antialkoholista riposzt az király volt.
Valszeg a bíró azok közül való, akik besértődtek az orbáni nyugdíjazási kisérleten és ezért nem nézett meg egy fél gyurcsány-videot sem az adott sztendapról.

Leooo 2019.11.14. 21:48:59

@MAXVAL bircaman közíró: Akkor viszont a lakásodba bemenő vízcsőnél lehet egy adagoló felszerelve, így aztán a csapvízben lappanghat oldott Haloperidol+egy kis csikós látású kóla...! Különben miért írnál hosszabb ideje ekkora farokságokat birca?? Véletlen nem lehet, csak, ha a haverok toltak oda neked is néhány száz literrel a cuccból! Csak óvatosan, mert a Halo csikós kólával - a hírek szerint - ártalmas a közjogi méltóságok és polgármesterek pályaképére...
;-P

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:04:36

@MAXVAL bircaman közíró: persze, kicsi autista elmebeteg, Juhász felesége a főbíró? ja nem, csak már megint idióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:05:58

@szdan: ott van a statisztika, hogy a Fiodeszes szennylapok hazudnak a legtöbbet, de a Fidióta barmot csak a valóság nem érdekli.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:07:14

@MAXVAL bircaman közíró: te alapból hülyébbnek születtél, mint egy drogos.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:08:19

@MAXVAL bircaman közíró: a te meseuniverzumodban "tény". de ez rajtad kívül senkit nem hat meg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:09:54

@MAXVAL bircaman közíró: hát mondjuk az olyan kis csicskások, mint te nem lehetnek kritikusak egy cégnél. én lehetek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:11:57

@MAXVAL bircaman közíró: "Szedek gyógyszert. "

de sajnos nem segít rajtad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:15:04

@MAXVAL bircaman közíró: és már akkor is utáltad a Sorost, mert a kommunizmus megdöntésében segített, ugye?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:16:11

@Pietarii: " Akkor még mindig el lehet menni egy másik multihoz dolgozni. Ha viszont tanárként válsz a KLIK ellenségévé, akkor eléggé beszűkülnek a lehetőségeid. "

ez így most hülyeség, mert akkor is mehetsz egy multihoz dolgozni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:18:39

@MAXVAL bircaman közíró: tehát azt mondod, hogy ez az Orbán gyerek, ez fénykorában volt idióta, és most, hogy szenilis lett, ennyi pálinka után, most lett zseni. ami eléggé lehetetlen.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:20:18

@MAXVAL bircaman közíró: "azpk szekerét tolom, akik közelebb állnak "

ez így igaz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:21:41

@rallus: majd reggel, józanul olvasd el, milyen összefüggéstelen krixkraxot írtál!

Pietarii 2019.11.14. 23:23:04

@math0: Úgy értettem, hogy feltételezzük, hogy a szakmádban szeretnél maradni. Tanárként lehetsz magántanár vállalkozóként (nyelvtanárok előnyben), esetleg taníthatsz privát oktatási intézményben, de az összes állami iskola kiesik.

Pietarii 2019.11.14. 23:25:23

@math0: ... mert ugye ha egy tanár nem akar feltétlenül tanár maradni, akkor gondolkodás nélkül elmehet például az aldiba pénztárosnak kétszeres fizetésért.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:26:39

@MAXVAL bircaman közíró: Járai Zsigmond – MSZMP-tag

Matolcsy György – MSZMP-tag

Martonyi János – MSZMP-tag

Pintér Sándor – MSZMP-titkár

Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban

Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Fónagy János – MSZMP-tag

Vonza András – MSZMP-tag

Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag

Chikán Attila – MSZMP-tag

Boros Imre – MSZMP-titkár

Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag

Harrach Péter – MSZMP-tag

Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag

Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár

Boross Péter – MSZMP-tag

Balogh Gyula – MSZMP-tag

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:29:11

@MAXVAL bircaman közíró: "Orbán Soros embere volt"

Juhász Péter meg nem. tehát ha Sorosozol, akkor Orbánt üssed, ne Juhászt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:33:11

@Pietarii: hát, ha a szakmában akarsz maradni, akkor elég sok szakma van, ahol gyakorlatilag egy multin kívül nincs másik a környéken.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.14. 23:34:04

@törppicur: mindenki szembe megy az autópályán, csak te vagy a helikopter.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 05:41:53

@arty1977:

Nincs jobb a megtért bűnözőnél. Sokat tud segíteni a nagyurak ellen.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 05:50:08

@math0:

Elhagyott a fiúd már megint, ezért vagy durci?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 05:50:58

@math0:

Nem utáltam. Magam is ultraliberális voltam 1993-ig.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 05:51:33

@math0:

Nem lett zseni, csak egy jó politikus lett belőle.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 05:52:59

@math0:

Kösz. Felsoroltál pár embert, páran még Fidesz-tagpok se, mások középvezetők a Fideszben. Ezzel is igazolod, amit í rtam.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 07:23:28

@MAXVAL bircaman közíró: figyusz, kis selejtke, ez vagy te:

www.facebook.com/maxval

olyan ronda vagy, mint a bűn. az asszonyod is az. nyilvánvalóan sose szexeltek, azért vagy ennyire ideges.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 07:29:15

@MAXVAL bircaman közíró: tehát akkor egyik oldalon ott van Soros, itt vagyok én. mi liberálisok voltunk és vagyunk, következetesek, mi nem változtatjuk a véleményünket.

a másik oldalon ott vagy te és Orbán, meg a fél Fidesz, különösen az alapító tagok, akik minimum kétszer, de akár háromszor is változtatták a világképüket az életben. mert ugye a Fidesz alapító tagjai közül sok a volt mszmp-s és kisz titkár is. tehát voltak azok még kommunisták is.

és akkor te be akarod mesélni nekünk, hogy nektek, köpönyegforgatóknak van igazatok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 07:32:38

@MAXVAL bircaman közíró: ennél kevesebb MSZMP-st tudsz felsorolni ellenzéki pártokban, te agyalágyult!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 07:33:14

@MAXVAL bircaman közíró: semmiféle igazolásod nincs erre. hazudsz. szopás szerint

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 07:35:19

@MAXVAL bircaman közíró: Stumpf István : MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő,
Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Chikán Attila : MSZMP tag,
Pintér Sándor : MSZMP titkár,
Boross Péter : MSZMP tag, DÉLBUDA III/III
Ligetvári Ferenc : MSZMP tag,
Boros Imre : MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008
Pozsgay Imre : MSZMP PB tag,
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag,
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza,
Schmitt Pál : NOB tag, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora
Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
Balogh Gyula : MSZMP tag,
Szita Károly : III/III együttműködő,
Mikola István - Hazafias Népfront alelnök
Fónagy János : MSZMP tag,
Vonza András : MSZMP tag,
Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr,
Polt Péter : KISZ titkár (agitprop)
Varga Mihály : KISZ titkár,
Deutsch Tamás : KISZ titkár,
Orbán Viktor : KISZ titkár, a papa párttitkár
Kövér László : KISZ-titkár,

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 07:37:11

@MAXVAL bircaman közíró: Kövér az MSZMP-ben DOLGOZOTT:

1986. február-szeptember között az Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa volt.

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6v%C3%A9r_L%C3%A1szl%C3%B3#A_rendszerv%C3%A1lt%C3%A1s_el%C5%91tt

mondj nekem az ellenzéki pártokban olyan embert, aki az MSZMP-ben dolgozott és vezető!

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 09:27:31

@math0:

Sajnálom, hogy nem tetszem neked, de úgyse tudnám viszonozni félénk udvarlásodat, mivel nem vagyok homokos.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 09:28:09

@math0:

Csak a nagyon buta ember nem véltoztatja soha a véleményét.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 09:29:03

@math0:

Az ellenzéki pártok alapítói magasrangú MSZMP-tagok voltak mind. Pl. Gyurcsány a KISZ legfelsőbbb vezetéséből jött.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 09:30:09

@math0:

Véleméney azonos Soroséval. Másodlagos, hogy pénzért teszi vagy meggyőződésből.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 09:36:25

@math0:

Kösz. Egy sincs Fidesz-vezető köztük.

A KISZ-titkárság meg egész más dolog.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 09:37:29

@math0:

Kövér egy intézetben dolgozott. Az, hogy az jpgilag a Párté volt nem jelentett semmit. Akkor a Párt egy volt az állammal.

arty1977 2019.11.15. 10:59:05

@MAXVAL bircaman közíró: honnan tudod egy mocsok bűnözőről, hogy megtért? mert azt mondta? hülye vagy bazmeg? :D

arty1977 2019.11.15. 11:08:24

@MAXVAL bircaman közíró: "1986. február-szeptember között az Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa volt.[2] 1987 és 1988 között Soros-ösztöndíjasként a közép-európai társadalmi mozgalmak kutatásával foglalkozott. " (wiki)

kvázi komcsi volt. meg kvázi sorosügynök is.
de most, amikor a szovjet háttérhatalmat szolgálja, már jófej. ő speciel csak kétszer hibázott, most perfekt!

ugye?

arty1977 2019.11.15. 11:10:11

@MAXVAL bircaman közíró: miszerint a leghitelesebb emberek azok, akik először kommunisták voltak, aztán sorosügynökök, ma pedig a szovjet háttérhatalom gyíkemberei.

készvagybazmeg.....

arty1977 2019.11.15. 11:11:30

@MAXVAL bircaman közíró: aki pedig úgy forog, mint egy szélkakas, az a hiteles, megbízható ember.

köszönjük fideszkatona, jó válasz!

arty1977 2019.11.15. 11:14:49

@MAXVAL bircaman közíró: tehát a kommunistákat szolgálta. és mivel a drágajóhiteles fideszed nem hajlandó nyilvánosságra hozni az ügynökaktákat, sose tudjuk meg hogy még mit csinált az aktatologatáson kívül.

(bár hogy mára mennyire tisztították meg az aktákat a hoffmanrózsáktól, az nagy kérdés... a jóbarátok sajnos valszeg mindenhonnan kikerültek :( )

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 13:33:25

@arty1977:

Komcsi nem volt.
Igen, Soros embere volt. Az egész Fidesz az volt, ez közismert. Ezért hisztizik annyira Soros, hogy ellene fordultak.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 13:34:31

@arty1977:

Nem hitelességről van szó, hanme hasznosságról.

Évek óta nme bír a háttérhatalom Orbánnál. Pont azért mert egykor az ő emberük volt és ismeri minden módszerüket.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 13:35:02

@arty1977:

Így igaz, nem jó szélkakasnak lenni.

Viszont Orbán nem is szélkakas.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.15. 13:36:33

@arty1977:

E logika alapján az egész ország a kommunistákat szolgálta.

Sőt, ma meg a zegész ország Orbánt szolgálja.

Komolyan: egy Kövér-szintű alacsonyszintű intézeti alkalmazott lett volna a rendszer kiszolgálója?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 20:53:00

@MAXVAL bircaman közíró: dehogynem vagy homokos. állandóan férfiak nemi életével foglalkozol, ha frusztrált vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 20:53:27

@MAXVAL bircaman közíró: figyusz, kis selejtke, ez vagy te:

www.facebook.com/maxval

olyan ronda vagy, mint a bűn. az asszonyod is az. nyilvánvalóan sose szexeltek, azért vagy ennyire ideges.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 20:55:23

@MAXVAL bircaman közíró: a hiteltelen ember nem lehet hasznos Magyarországnak, te elmebeteg fasz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 20:55:59

@MAXVAL bircaman közíró: a hiteltelen Orbán nem lehet hasznos Magyarországnak, te elmebeteg fasz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 20:57:03

@MAXVAL bircaman közíró: "Orbán nem is szélkakas. "

KISZ titkár, Soros ösztöndíjas, majd illiberális diktátor.

kevés ennyire szélkakas ismert politikus van.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 20:57:40

@MAXVAL bircaman közíró: "Orbán nem is szélkakas. "

gyakorlatilag nincs olyan fontos állítása Orbánnak,aminek ne mondta volna már az ellenkezőjét.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.15. 20:58:37

@MAXVAL bircaman közíró: "E logika alapján az egész ország a kommunistákat szolgálta."

nem, az ország többsége nem volt az MSZMP munkatársa. a patkány Kövér, az volt.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.16. 06:40:13

@math0:

Évente átlag 3-4-szer vagyok idegenes. Aspergeres vagyok,, annak a pozitív mellékhatása, hogy az ember ritkán ideges.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.16. 06:47:48

@math0:

Hol a hiteltelen ember? A gondolkodó ember hiteltelen?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.16. 06:58:09

@math0:

Spse volt diktátor. KiSZ-titkár meg csak gyerekként.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.16. 06:59:24

@math0:

Ígyb igaz. Mivel liberális tévhitekkel lezdte, majd ezeket cáfolta.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.16. 07:05:38

@math0:

Mindneki dolgozott valahol, s a munkahelyek 99,9 %-a a Párt irányítása alatt volt. EMlékeztető: a Kádár-rendszer diktatúra volt.

Gyakorlatilag a papok és kevés maszek kivételével mindneki a rendszert szolgálta.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 08:16:37

@MAXVAL bircaman közíró: dehogynem vagy homokos. állandóan férfiak nemi életével foglalkozol, ha frusztrált vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 08:17:24

@MAXVAL bircaman közíró: hazudsz. dehogynem vagy homokos. állandóan férfiak nemi életével foglalkozol, ha frusztrált vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 08:18:34

@MAXVAL bircaman közíró: annak, hogy aspergeres vagy, egy komoly, és nem melléhatása az, hogy oltári idiótaságokkal szemeteled tele a blogokat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 08:20:02

@MAXVAL bircaman közíró: aki többször cseréli világképét, és erről még csak magyarázatot sem ad, el sem számol vele, az egy hiteltelen köpönyegforgató.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 08:21:04

@MAXVAL bircaman közíró: csak 3 millió hülye gondolja ezt másképp. például te, aki aspergeres vagy, meg a szákfaluban élő leghülyébbek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 08:22:14

@MAXVAL bircaman közíró: a legtöbb, normális ember KISZ titkár se volt. és de, diktátor.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 08:23:00

@MAXVAL bircaman közíró: az európai nép többsége velünk van, Orbánt és Orbán fajtáját hiteltelennek látja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 08:23:51

@MAXVAL bircaman közíró: aki évekig ekkora tévhitekben él, az hülye.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 08:24:39

@MAXVAL bircaman közíró: az ország többsége nem volt az MSZMP munkatársa. a patkány Kövér, az volt. Kövér idióta, szervilis, kommunista, köpönyegforgató hülye.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 08:25:21

@MAXVAL bircaman közíró: pontosan lehet látni, hogy mikor vagy frusztrált. amikor még neked is leesik, hogy micsoda baromságokat írtál.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 08:27:38

@MAXVAL bircaman közíró: most csak próbálod mosdatni a Fidesz bandát, de a lényeg, hogy a Fidesz banda sokkal kommunistább, köpönyegforgatóbb, hiteltelenebb banda, mint az ellenzék. sokkal több alappal lehet kritizálni a kommunista múltjuk miatt, ráadásul még kétszer forgatták meg azt a köpönyeget. az ellenzékben nincs olyan párt, amelyben ennyi hiteltelen köpönyegforgató lenne.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.16. 12:24:40

@math0:

A Fidesznek nincs kommunista múltja. Libe rális múltja van.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 12:52:23

@MAXVAL bircaman közíró: az európai nép többsége velünk van, Orbánt és Orbán fajtáját hiteltelennek látja. Orbán az EP-ben egy hazátlan, kivert kutya. egy olyan pártcsaládnak a "tagja", amelynek nem tagja. senki nincs mellette, senki nem vállalja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 12:52:54

@MAXVAL bircaman közíró: az ország többsége nem volt az MSZMP munkatársa. a patkány Kövér, az volt. Kövér idióta, szervilis, kommunista, köpönyegforgató hülye. az ország többsége nem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 12:53:47

@MAXVAL bircaman közíró: a jelenlegi Fideszeseknek több kommunista múltja van, mint bármelyik másik párt jelenlegi politikusainak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 13:03:40

@MAXVAL bircaman közíró: Stumpf István : MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő,
Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Chikán Attila : MSZMP tag,
Pintér Sándor : MSZMP titkár,
Boross Péter : MSZMP tag, DÉLBUDA III/III
Ligetvári Ferenc : MSZMP tag,
Boros Imre : MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008
Pozsgay Imre : MSZMP PB tag,
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag,
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza,
Schmitt Pál : NOB tag, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora
Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
Balogh Gyula : MSZMP tag,
Szita Károly : III/III együttműködő,
Mikola István - Hazafias Népfront alelnök
Fónagy János : MSZMP tag,
Vonza András : MSZMP tag,
Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr,
Polt Péter : KISZ titkár (agitprop)
Varga Mihály : KISZ titkár,
Deutsch Tamás : KISZ titkár,
Orbán Viktor : KISZ titkár, a papa párttitkár
Kövér László : KISZ-titkár,

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 13:05:08

@MAXVAL bircaman közíró: Juhász Péter például NEM volt KISZ titkár, nem dolgozott az MSZMP-nek, nem volt MSZMP tag. semmilyen kommunista múltja nincs.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.16. 13:06:20

@math0:

Harmada sose volt Fidesz.tag, páran nem voltak MSZMP-tagok, a többi nem volt a Fidesz-vezetőségben.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 13:12:57

@MAXVAL bircaman közíró: semelyik másik pártról nem tudsz ilyen listát hozni

Stumpf István : MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő,
Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Chikán Attila : MSZMP tag,
Pintér Sándor : MSZMP titkár,
Boross Péter : MSZMP tag, DÉLBUDA III/III
Ligetvári Ferenc : MSZMP tag,
Boros Imre : MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008
Pozsgay Imre : MSZMP PB tag,
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag,
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza,
Schmitt Pál : NOB tag, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora
Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
Balogh Gyula : MSZMP tag,
Szita Károly : III/III együttműködő,
Mikola István - Hazafias Népfront alelnök
Fónagy János : MSZMP tag,
Vonza András : MSZMP tag,
Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr,
Polt Péter : KISZ titkár (agitprop)
Varga Mihály : KISZ titkár,
Deutsch Tamás : KISZ titkár,
Orbán Viktor : KISZ titkár, a papa párttitkár
Kövér László : KISZ-titkár,

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 13:14:02

@MAXVAL bircaman közíró: Orbán Viktor több támogatást kapott Sorostól, mint Juhász Péter, aki szerintem semennyit.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.16. 13:20:56

@math0:

Báremeltiktpl lehet, ahol vannak idősebbek.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.16. 13:21:34

@math0:

S mégis: Orbán szembefordult Sorossal, Juhász meg nem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 14:50:10

@MAXVAL bircaman közíró: tehát eljutottunk oda, hogy a "Sorosista" csak annyit jelent, hogy nem értesz vele egyet. az összes "érved" annyi, hogy Juhásszal az a baj, hogy te nem értesz vele egyet. ami akkor sem volna érv, ha nem volnál egy autista beteg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 14:51:25

@MAXVAL bircaman közíró: látom, már érthetően írni se tudsz. lehet, hogy egyszerre bevetted az egész doboz "gyógyszeredet"?

Attilajukkaja 2019.11.16. 17:19:50

@MAXVAL bircaman közíró:
"A Fidesznek nincs kommunista múltja. Libe rális múltja van."
A Fidesznek neokommunista JELENE van.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.16. 17:41:44

@MAXVAL bircaman közíró: pontosan. Juhásszal csak az a gondod, hogy te nem értesz egyet vele. más érved nincs. azt meg tudjuk, hogy te elmebeteg vagy, tehát ha te nem értesz egyet valakivel, akkor az amellett rév, hogy igaza van.

Attilajukkaja 2019.11.16. 19:49:14

@MAXVAL bircaman közíró:
Abból, hogy erősen próbálják koppintani Kádár "kommunista" rendszerének működését.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 07:07:34

@Attilajukkaja:

Állami tulajdon van 95 %-ban? Egypártrendszer? Nincsenek választások? Cenzúra van? Nem lehet utazni?Nem lehet civil szervezeteket alapítani?

Nylul 2019.11.17. 08:13:51

@math0: @MAXVAL bircaman közíró: Gyerekek, élmény volt olvasni, ahogy egymásnak esik a blog.hu két legsötétebb trollja! :D
Folytassátok még! :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 08:25:56

@Nylul: a "troll" pont azt jelenti, amit te csinálsz. idejössz, és csak odaszarsz az asztal közepére. a témához meg se próbálsz hozzászólni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 08:32:31

@MAXVAL bircaman közíró: "Állami tulajdon van 95 %-ban? Egypártrendszer? Nincsenek választások? Cenzúra van? Nem lehet utazni?Nem lehet civil szervezeteket alapítani? "

igen, ez mind megvan egy kicsit Orbanizált változatban.

az ország nagy része a strómanok kezében van, a többi gazdasági szereplőt kicsinálják, egy párt uralja a teljes államvezetést, fékek és ellensúlyok le vannak építve, a választások nem fairek. az ellenzéki pártokat, és csak azokat vegzálja az ÁSZ. az állami médiában totális a cenzúra. a civil szervezeteket vegzálják és adóztatják.

utazni lehet, csak országon belül nyomon követik, hol szálltál meg.

Orbán rájött arra, hogy lehet úgy is diktatúrát, államkapitalizmust építeni, hogy nem csinál meg mindent 100%-ban, bőven elég 80%-ban lekoppintani Kádárt, más a világ, mások az eszközök. ahogy a kommunisták is rájöttek arra, hogy nem kell ahhoz de facto rabszolgákká tenni az embereket, hogy ne legyenek szabadok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 08:35:31

@Nylul: tudod, birca egy elmebeteg, de megpróbál úgy tenni, mintha a témához hozzá tudna szólni, és tudna érvelni. iszonyatosan elmebeteg, alacsony, droid szinten teszi, de azért ő is szeretne játszani a játékszabályok szerint. ez elég szánalmas, és káros dolog. de ami ennél is szánalmasabb, az te vagy, aki meg se próbálsz játszani, csak trollkodsz.

Nylul 2019.11.17. 08:51:31

@math0: Ez pontosan így van. Az más kérdés, hogy én ezzel tisztában vagyok, szarok egyet, és otthagyom. Te meg a birca pedig napról napra végigfossátok az egészet a kis alternatív valóságotokból, és mindketten meg vagytok róla győződve, hogy tiétek az abszolút igazság.. :D

Pedig nem, egyszerűen buták vagytok, de ezzel nincs is semmi baj. Tényleg, csináljátok, mert engem pl kifejezetten szórakoztat a Brendelshow már önmagában is. :D A birca egyedül nem, neki egyszerűen önmagában nincs stílusa, de így a Brendelshow sztárvendégeként már határozottan mulattat. :D

Nylul 2019.11.17. 08:56:29

@math0: Akkor szerinted szánalmas vagyok. Jajjmostmitcsináljakátgondolomazéletemmagambafordulok.

Jahhh, nem! :D

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2019.11.17. 09:20:17

@Nylul: megismétlem, a "troll" pont azt jelenti, amit te csinálsz. idejössz, és csak odaszarsz az asztal közepére. a témához meg se próbálsz hozzászólni. a troll tehát te vagy. és a legsötétebb is. te annyira sötét vagy, és ezt pontosan tudod, hogy meg se próbálod azt, amit birca beerölködik.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2019.11.17. 09:21:11

@Nylul: Akkor szerinted szánalmas vagyok. Jajjmostmitcsináljakátgondolomazéletemmagambafordulok.

Jahhh, nem! :D

Tudod, a Nylul show, az még csak nem is érdekes.

Nylul 2019.11.17. 09:26:48

@Brendel Mátyás: Ez pontosan így van. Az más kérdés, hogy én ezzel tisztában vagyok, szarok egyet, és otthagyom. Te meg a birca pedig napról napra végigfossátok az egészet a kis alternatív valóságotokból, és mindketten meg vagytok róla győződve, hogy tiétek az abszolút igazság.. :D

Pedig nem, egyszerűen buták vagytok, de ezzel nincs is semmi baj. Tényleg, csináljátok, mert engem pl kifejezetten szórakoztat a Brendelshow már önmagában is. :D A birca egyedül nem, neki egyszerűen önmagában nincs stílusa, de így a Brendelshow sztárvendégeként már határozottan mulattat. :D

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 09:28:18

@math0:

"igen, ez mind megvan egy kicsit Orbanizált változatban."

Ezen az alapom minden megvan kicsiben mindenben.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2019.11.17. 09:29:05

@Nylul: mit gondoltál, ha sötét trollként berontasz és ideszarsz az asztal közepére, akkor majd én átgondolomazéletemmagambafordulok?

kis húgyagyúka, meg se próbáltál érvelni! van-e ennél sötétebb trollkodás, mint amit művelsz?!

Nylul 2019.11.17. 09:29:36

@Brendel Mátyás: Tudom, hogy neked nem, mivel téged szivatlak. :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 09:38:33

@Nylul: magadat szidatod, hogy ez a trollkodás az egyetlen dolog, amire képes vagy. engem nem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 09:41:04

@MAXVAL bircaman közíró: nem írtam olyat, hogy "kicsit van meg", azt írtam, hogy "kicsit Orbanizált változatban". de nagyban van meg.

megint csak ott tartunk, hogy te mosdatod a Fideszt olyan dolgokban, amiben az ellenzéknél sokkal durvábban van benne. mindig csak annyira futja tőled, hogy Fidesz-mosdatást csinálsz, ami szánalmas. és erre a mosdatott szarra szavaznál. meg a hozzád hasonló idióták.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 09:43:32

@Nylul: "mindketten meg vagytok róla győződve, hogy tiétek az abszolút igazság"

te úgy jöttél ide, hogy belátod, hogy nincs igazad, de azért idehányod azt, amiről még te magad is belátod, hogy hülyeség?!

mondom, te bircánál is elmebajosabb vagy pár emelettel. birca csak autista, de te skizofrén vagy.

Nylul 2019.11.17. 09:43:59

@math0: Tévedsz, nem ez az egyetlen dolog, amire képes vagyok, hanem ez az egyetlen dolog, amit megmutatok itt magamból.

Attilajukkaja 2019.11.17. 09:45:43

@MAXVAL bircaman közíró:
"Állami tulajdon van 95 %-ban?"
Először államosítanak, aztán átpasszolják a tulajdonjogot a haveroknak. Minden állami funkciót igyekeznek centralizálni.

"Egypártrendszer?"
Igen.

"Nincsenek választások?"
Választások diktatúrákban is vannak. Kádár alatt is voltak.

"Cenzúra van?"
Persze!

"Nem lehet utazni?"
Kádár alatt is lehetett utazni.

"Nem lehet civil szervezeteket alapítani?"
Minden diktatúrában lehet, de csak olyat, amit a diktátor támogat.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 09:57:49

@Attilajukkaja:

"Először államosítanak, aztán átpasszolják a tulajdonjogot a haveroknak."

Azaz nincs állami tulajdon.

""Egypártrendszer?"
Igen."

Akkor miért van t öbb párt?

""Nincsenek választások?"
Választások diktatúrákban is vannak. Kádár alatt is voltak."

Nem voltak Kádár alatt.

""Cenzúra van?"
Persze!"

S akkor miért jelenhet meg szabadon bármi? Alszik a cenzúra?

""Nem lehet utazni?"
Kádár alatt is lehetett utazni."

Külön engedéllyel, 3 évente.

""Nem lehet civil szervezeteket alapítani?"
Minden diktatúrában lehet, de csak olyat, amit a diktátor támogat."

Kádár alatt semmilyen se lehetett.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 10:54:57

@MAXVAL bircaman közíró: de, nagyban van meg, kis autista elmebeteg. a gumiszobádból nem látszik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 10:55:55

@Attilajukkaja: ""Nincsenek választások?"
Választások diktatúrákban is vannak. Kádár alatt is voltak."

ja, ez egyszerű, és nagy pont volt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 10:57:13

@Nylul: hát, látod, ez is az igazi trollkodás jellemzője.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 11:07:20

@MAXVAL bircaman közíró:

""Először államosítanak, aztán átpasszolják a tulajdonjogot a haveroknak."

Azaz nincs állami tulajdon."

egyrészt van, másrészt a dolgot Orbán tovább fejlesztette, és az emberek, az ország szempontjából még rosszabbá, még diktatórikusabbá tette.

"""Egypártrendszer?"
Igen."

Akkor miért van t öbb párt?"

egyrészt 1949-ben például még volt több párt, ettől még a választások nem voltak fairek és demokratikusak. és Orbán most kb itt tart.

"Választások diktatúrákban is vannak. Kádár alatt is voltak."

Nem voltak Kádár alatt."

de voltak. itt van az, amikor az elmebeteg autista a pofánkba hazudik. nagyjából mindenki tudja, hogy voltak választások a Kádár korban.

"S akkor miért jelenhet meg szabadon bármi? Alszik a cenzúra?"

az ellenzéki képviselők be se mehetnek az MTVA-ba, nemhogy megjelennének.

"""Nem lehet civil szervezeteket alapítani?"
Minden diktatúrában lehet, de csak olyat, amit a diktátor támogat."

Kádár alatt semmilyen se lehetett. "

dehogynem. Hazafias Népfront, KISZ, a Fidesz is így indult.

Fidióta elmebeteg vagy. csak lejáratod a Fideszt.

Nylul 2019.11.17. 11:35:07

@math0: Jujj, de vártam már a diagnózist! Köszönöm, hogy felhúzhattalak! :D

Nylul 2019.11.17. 11:36:48

@math0: Látod, ebben egyetértünk. :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 11:41:36

@MAXVAL bircaman közíró: cenzúra:

www.origo.hu/itthon/20030122ortt.html

ugyanakkor a médiatanács nem cenzúrázta a TV2-t a részrehajló tájékoztatás miatt:

media1.hu/2019/07/29/rtl-klub-tv2-birsag-mediatanacs-tv2-tenyek-sargentini-ugy-szankcio-birosag/

tehát van egyoldalú cenzúra Magyarországon is. olyan is van, amikor magántévékbe szólnak bele. de a közmédiában egyszerűen parancsuralmi rendszer van.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 11:42:18

@Nylul: Jujj, de vártam már a diagnózist! Köszönöm, hogy felhúzhattalak! :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 11:44:12

@Nylul: te tényleg nem látod, hogy itt te vagy a troll, te jöttél ide olyan értelmetlen, gyerekes dologgal, mint, hogy fel akarsz húzni engem? ami persze nem sikerült, mert ilyen röhejes kis vakarcson, mint te, nem húzom fel magam. te tényleg csak magadat járatod le. a gyerekes, sötét, idióta trollkodást te csinálod. az égadta világon semmi értelme nem volt a mai ámokfutásodnak, de a korábbiaknak sem.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 11:46:15

@math0:

Ez nem cenzúra. Nézz utána a szó jelentésének...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 11:51:39

@Nylul: birca gyakran elköveti azt az idiotizmust, hogy bemond valamit, és azt hiszi, hogy ha behazudik valamit, akkor az érv, vagy ha bemondásra megítél valamit, mindenféle érv nélkül, az érv. birca gyakran teszi azt, hogy minden érv nélkül valami ítélőszéknek hiszi magát, akinek az ítélete önmagában jelentőséggel bír. birca rossz oldalt véd, kurva szar "érvekkel", vagy érvek nélkül, idióta módon. de birca legalább azt hiszi, hogy ő egy nemes politikai csatározásban részt vevő, hős lovag.

te ezzel szemben még ezt se hiszed, te tudod magadról, hogy egy utolsó, legsötétebb troll vagy, aki nem is vitázni jön ide, hanem csak azért, mert nyomorult vagy, és jobbat nem tudsz, mint a gyerekes trollkodás.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 11:52:16

@MAXVAL bircaman közíró: akkor a Kádár rendszerben se volt cenzúra, nézz utána a szó jelentésének!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 11:53:31

@MAXVAL bircaman közíró: no, látod, itt van megint az a pont, ahol látszik, hogy frusztrált lettél, mert nincs igazad, és kiborultál, és nem írsz érveket, mert már nem tudsz. ehelyett személyeskedsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 11:56:18

@MAXVAL bircaman közíró:

""Először államosítanak, aztán átpasszolják a tulajdonjogot a haveroknak."

Azaz nincs állami tulajdon."

egyrészt van, másrészt a dolgot Orbán tovább fejlesztette, és az emberek, az ország szempontjából még rosszabbá, még diktatórikusabbá tette.

"""Egypártrendszer?"
Igen."

Akkor miért van t öbb párt?"

egyrészt 1949-ben például még volt több párt, ettől még a választások nem voltak fairek és demokratikusak. és Orbán most kb itt tart.

"Választások diktatúrákban is vannak. Kádár alatt is voltak."

Nem voltak Kádár alatt."

de voltak. itt van az, amikor az elmebeteg autista a pofánkba hazudik. nagyjából mindenki tudja, hogy voltak választások a Kádár korban.

hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok_a_Magyar_N%C3%A9pk%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1gban

"S akkor miért jelenhet meg szabadon bármi? Alszik a cenzúra?"

az ellenzéki képviselők be se mehetnek az MTVA-ba, nemhogy megjelennének.

továbbá:

www.origo.hu/itthon/20030122ortt.html

és

index.hu/kultur/media/2018/02/27/kirugtak_oket_egy_orban-interju_miatt_birosagra_mentek/

"""Nem lehet civil szervezeteket alapítani?"
Minden diktatúrában lehet, de csak olyat, amit a diktátor támogat."

Kádár alatt semmilyen se lehetett. "

dehogynem. Hazafias Népfront, KISZ, a Fidesz is így indult.

Fidióta elmebeteg vagy. csak lejáratod a Fideszt.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 11:56:47

@math0:

Sose szoktam vitáktól kiborulni. Veled egyszeráen semmi értelme komolyan vitázni, mer t úgyis trágárkodsz érvelés helyett.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 11:56:58

@MAXVAL bircaman közíró: no, látod, itt van megint az a pont, ahol látszik, hogy frusztrált lettél, mert nincs igazad, és kiborultál, és nem írsz érveket, mert már nem tudsz. ehelyett személyeskedsz.

Nylul 2019.11.17. 13:05:19

@math0: Nem hát, ilyet mikor mondtam? :D Trollkodni jöttem, te meg etetsz itt végig, mert ennyire buta vagy. :D Elmondtam többször is.

Látod, ebben még a birca is okosabb nálad, ő nem állt bele a nyilvánvaló szivatásba!

És továbbra sem tudod, hogy nem tudok-e jobbat ennél. Trollkodni jöttem ide, mert épp ilyen kedvem volt. Minden más bölcsességemet és skillemet megtartom a nickemen kívülre. :)

De ha ez megnyugtat, pl vitakultúrába már ezalatt a fél nap alatt is lealáztalak. :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 13:16:53

@Nylul:

1) tehát megegyeztünk abban, hogy te vagy a troll
2) szívatni senkit nem szívattál, csak magadat
3) "vitakultúrába már ezalatt a fél nap alatt is lealáztalak"

helyesen: "vitakultúrában". Helyesírásban tehát lealáztad magad.

4) Aki troll, az vitakultúrában magát alázta meg. Per definitionem.

5) azért etetlek, mint trollt, mert olyan kedvem van. Ez olyan, mint a karácsonyi vásárban a nyulat etetni. Te meg az vagy.

Nylul 2019.11.17. 13:30:25

@math0: 'helyesen: "vitakultúrában". Helyesírásban tehát lealáztad magad.' Be kell valljam töredelmesen, ezt beszoptam. :D
Ezt nyilván nem magyarázom ki azzal, hogy elírtam. De azért a profilomon látszik, hogy ezen kívül elég ritkán lehet belekötni a helyesírásomba, de tessék, nézegesd, és alázz! :D

Jajj Matyika ne kamuzzál már! Mindenki ismer. Mindenki pontosan tudja, hogy te az ilyeneken hogy fel tudod húzni az agyad. :D

Tehát megegyeztünk abban, hogy troll vagyok.

A többire meg nem reagálok, trollkodni jöttem, nem vitázni. :D

Nylul 2019.11.17. 13:33:56

'tehát megegyeztünk abban, hogy te vagy a troll'

A magyar nyelvben a mondat nagybetűvel kezdődik, és mondatvégi írásjelellel végződik.

Helyesen 'Tehát megegyeztünk abban, hogy te vagy a troll.'

Helyesírásban tehát lealáztad magad. :D

Attilajukkaja 2019.11.17. 13:37:34

@MAXVAL bircaman közíró:
"Azaz nincs állami tulajdon."
Viccelsz: Komolyan úgy tudod, hogy nálunk jelenleg nincs állami tulajdon????

"Akkor miért van t öbb párt?"
Amiért az NDK-ban is volt: a látszatért. Legalábbis Orbán erre törekszik minden erejével.

"Nem voltak Kádár alatt."
Dehogynem! Legfeljebb te még kiskorú voltál és nem szavazhattál. :o))))

"S akkor miért jelenhet meg szabadon bármi? Alszik a cenzúra?"
Mert a neokommunisták másként cenzúráznak. Megjelenhet, csak a rádióban, TV-ben nem adhatják le, a hírekben nem jelenik meg, nem plakátozhatják ki. A Parlamentben az ellenzéki képviselőknek lekapcsolják a mikrofonjukat, nem adnak ki közérdekű adatokat, stb. Legfeljebb a neten terjedhetnek, mert azt nem ők ellenőrzik.

"Külön engedéllyel, 3 évente."
Tévedés. Nyugatra voltak korlátozások, 3 évente pedig oda sem kellett külön engedély.

"Kádár alatt semmilyen se lehetett."
Megint rosszul tudod. Legfeljebb nem így hívták őket.

@math0:
"ez egyszerű, és nagy pont volt"
Pedig csak egy egyszerű tény. :o)

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 14:06:31

@Attilajukkaja:

Állami tulajdon mindenhol van, Tehát pl. az USA-ban kommunizmus van?

A DK, a Momentum, a többi olyan párt, mint a keletnémet pártok voltak?

Ahol egyetlen szervezetre lehet szavazni, az választás? Ugyanis Kádér alatt így volt.

Szóvaé az ellenzéki lapok nem írhatnak pl. cikket bármiről?

De igen, KIUTAZÁSI ENGEDÉLY kellett Kádár alatt. 1988. január 1-jén szűnt meg,

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 14:11:13

@Nylul: "ezen kívül elég ritkán lehet belekötni a helyesírásomba"

www.e-nyelv.hu/2013-02-02/ezenkivul-ezen-kivul/

fénysebességgel rohansz be a faszerdőbe, kicsi troll!

Attilajukkaja 2019.11.17. 14:17:17

@MAXVAL bircaman közíró:
"Állami tulajdon mindenhol van, Tehát pl. az USA-ban kommunizmus van?"
Ezt meg hogy ötlötted ki? :o))))
Inkább azt magyarázd meg, miért állítottad, hogy nálunk nincs állami tulajdon!

"A DK, a Momentum, a többi olyan párt, mint a keletnémet pártok voltak?"
Nem olyanok, de nincsenek döntési pozícióban semmilyen ügyben. Mindenben a Fidesz vagyis Orbán dönt.

"Ahol egyetlen szervezetre lehet szavazni, az választás? Ugyanis Kádér alatt így volt."
Orbán rezsimjében is sokaknak csak ez az egy lehetőség adatott meg. Annyiban hasonlítanak a mostaniak a Kádári választásokra, hogy most sem tiszták és a feleknek nincs egyenlő esélyük.

"Szóvaé az ellenzéki lapok nem írhatnak pl. cikket bármiről?"
Írhatnak, csak vidéken pl. senkihez nem jutnak el.

" KIUTAZÁSI ENGEDÉLY kellett Kádár alatt. 1988. január 1-jén szűnt meg,"
Én előtte is simán, külön engedély nélkül utaztam az NDK-ba, Bulgáriába vagy Szlovákiába. És más is, akinek volt útlevele.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 14:19:49

@Nylul: az, hogy kis kezdőbetűvel kezdünk mondatot az interneten egy elfogadott szokás. megnézheted, hogy én a blogom postjaiban nagy betűvel kezdem a mondatot, míg kommentekben gyakran alkalmazom a kis kezdőbetűt. tehát nem arról van szó, hogy nem tudom. ez tehát nem a hülyeség jele, mint nálad, hanem két különböző tradíció követése.

mondjuk, úgy tippelem, ez neked már magas lesz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 14:22:45

@MAXVAL bircaman közíró: jaj, kis autista elmebeteg, csak most jutott eszedbe, hogy kiakadj a trágárkodáson?! érdekes módon, a trágárkodás nem volt neked gond, amíg azt hitted, vannak érveid. és a trágárkodás nem idegen tőled, hiszen makákóztál te vastagon. a különbség az, hogy én érvek mellett alkalmazom, jogosan, te meg érvek helyett, alap nélkül.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 14:45:13

@Attilajukkaja:

Nem állítottam ilyesmit. Lásd: "Állami tulajdon van 95 %-ban? " Remélem a te alacsony értelmi szinted sem akadály, hogy visszaolvass 2 kommentnyit.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 14:45:49

@math0:

Most nincs kedvem foglalkozni veled. Majd legközelebb erőt veszek magamon.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 14:46:32

@Attilajukkaja:

"Nem olyanok"

Kösz. Azaz Mo-on nincs egypártrendszer.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 14:47:36

@Attilajukkaja:

"Orbán rezsimjében is sokaknak csak ez az egy lehetőség adatott meg."

Ez mikor volt? Melyik választáson indult csak Orbán, hogy nemlehetettt másra szavazni?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 14:49:15

@Attilajukkaja:

"Írhatnak"

Tehát nincs cenzúra, te is elismered. Mi változott, hogy hiryelen megváltozott avélenyed? Gerinctelen szélkakas vagy?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 14:50:42

@Attilajukkaja:

"Én előtte is simán, külön engedély nélkül utaztam az NDK-ba, Bulgáriába vagy Szlovákiába. És más is, akinek volt útlevele."

Igen volt 5 ország a 160 akkoriból, ahová lehetett szabadon utazni Kádár utolsó évtizedében, Ez az érved, hogy szabad utazás volt?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 16:02:13

@MAXVAL bircaman közíró: jaj, kis autista elmebeteg, csak most jutott eszedbe, hogy kiakadj a trágárkodáson?! érdekes módon, a trágárkodás nem volt neked gond, amíg azt hitted, vannak érveid. és a trágárkodás nem idegen tőled, hiszen makákóztál te vastagon. a különbség az, hogy én érvek mellett alkalmazom, jogosan, te meg érvek helyett, alap nélkül.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 16:04:47

@MAXVAL bircaman közíró:

""Először államosítanak, aztán átpasszolják a tulajdonjogot a haveroknak."

Azaz nincs állami tulajdon."

egyrészt van, másrészt a dolgot Orbán tovább fejlesztette, és az emberek, az ország szempontjából még rosszabbá, még diktatórikusabbá tette.

"""Egypártrendszer?"
Igen."

Akkor miért van t öbb párt?"

egyrészt 1949-ben például még volt több párt, ettől még a választások nem voltak fairek és demokratikusak. és Orbán most kb itt tart.

"Választások diktatúrákban is vannak. Kádár alatt is voltak."

Nem voltak Kádár alatt."

de voltak. itt van az, amikor az elmebeteg autista a pofánkba hazudik. nagyjából mindenki tudja, hogy voltak választások a Kádár korban.

hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok_a_Magyar_N%C3%A9pk%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1gban

"S akkor miért jelenhet meg szabadon bármi? Alszik a cenzúra?"

az ellenzéki képviselők be se mehetnek az MTVA-ba, nemhogy megjelennének.

továbbá:

www.origo.hu/itthon/20030122ortt.html

és

index.hu/kultur/media/2018/02/27/kirugtak_oket_egy_orban-interju_miatt_birosagra_mentek/

"""Nem lehet civil szervezeteket alapítani?"
Minden diktatúrában lehet, de csak olyat, amit a diktátor támogat."

Kádár alatt semmilyen se lehetett. "

dehogynem. Hazafias Népfront, KISZ, a Fidesz is így indult.

Fidióta elmebeteg vagy. csak lejáratod a Fideszt.

Attilajukkaja 2019.11.17. 16:18:01

@MAXVAL bircaman közíró:
"Nem állítottam ilyesmit. Lásd: "Állami tulajdon van 95 %-ban? " Remélem a te alacsony értelmi szinted sem akadály, hogy visszaolvass 2 kommentnyit."
Felesleges sértegetned, mert ezt írtad: "Azaz nincs állami tulajdon." (09.57.49)
Ott van feketén-fehéren.

"Azaz Mo-on nincs egypártrendszer."
De az van, meg is indokoltam, miért.

"Ez mikor volt? Melyik választáson indult csak Orbán, hogy nemlehetettt másra szavazni?"
Csalással és az egyenlő esélyek elvételével győz már csak Orbán. Ez nem valódi választás, inkább olyan neokommunista típusú.

"Tehát nincs cenzúra, te is elismered. Mi változott, hogy hiryelen megváltozott avélenyed? Gerinctelen szélkakas vagy?"
Látom, kicsit bepipultál, elvesztetted a józan hangnemedet. Világosan megírtam, hogy az Orbáni cenzúra miben más a Kádárinál. Talán vissza tudod olvasni az ezelőtti kommentemet.

"Igen volt 5 ország a 160 akkoriból, ahová lehetett szabadon utazni Kádár utolsó évtizedében, Ez az érved, hogy szabad utazás volt?"
Jóval előbb is lehetett utazni ezekbe az országokba. És nem állítottam, hogy mindenhova lehetett szabadon utazni. Arra válaszoltam, amit te nagyon megtévesztő módon állítottál, amikor azt írtad, hogy Kádár alatt csak "Külön engedéllyel, 3 évente" lehetett utazni. (09.57.49.)
Remélem, már emlékszel!

Nylul 2019.11.17. 16:47:09

@math0: És ezt is kajak benyaltad! :D:D:D:D
Ezt nem hiszem el, pedig ha volt ma egy kommentem, amiről üvöltött, hogy szopatlak, az ez volt. :D:D
Te tényleg ennyire buta vagy, hogy nem veszed észre, hogy két kézzel járatom a bránert a szádban! :D :D

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 17:02:57

@Attilajukkaja:

""Azaz Mo-on nincs egypártrendszer."
De az van, meg is indokoltam, miért."

Akkor most döntsd el, a Momentum és a DK, ez két példa, igazi ellenzék vagy nem. Egyszer azt mondtad, ezek keletnémet típusú kamupártok, majd azt, nem azok. DÖntsd el melyik, mert egymásnak ellentmond, hogy ők igazi ellenzék, s mégis egypártrendszer van.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 17:03:50

@Attilajukkaja:

"Csalással és az egyenlő esélyek elvételével győz már csak Orbán."

Szóval amikor a Fidesz veszít valahol, annak az az oka, hogy Orbán ott elfelejt csalni?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 17:07:49

@Attilajukkaja:

"Ez nem valódi választás, inkább olyan neokommunista típusú."

Ezt ,már tisztáztuk, hogy nem igaz. Nem valódi választás Kádár alatt volt:
- egyetlen szervezet indít jelölteket (és ez az NDK-ban is így voit a létező 5 párt ellenére),
- másnak tilos az indulás (Kádár alatt ezt maga a választási tv. tiltotta),,
- nincs kampány, lesázmítva magéra a szavazásra való felhívást,
- az összes résztvevőnek aoznos a programja (ezt Kádár alatt tv. írta elő),
- nem függ a választás eredményétől a kormányzás.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 17:10:13

@Attilajukkaja:

"Világosan megírtam, hogy az Orbáni cenzúra miben más a Kádárinál. "

Amit leírtál az NEM cenzúra. Ugyanis az nem cenzúra, hogy X lap nem közöl bármit. A cenzúra az, hogy:
- nincs az államtól független média,
- van független média az államtól, de az csak az állam ellenőrzése után közölhet bármit is.

Mo-on egyik simcs, hiszen van független média egy rakásnyi, s nem szükséges se az indításukhoz, se a működésükhöz semmilyen állami engedély.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 17:14:09

@Attilajukkaja:

"Jóval előbb is lehetett utazni ezekbe az országokba. "

Nem igaz.

A piros útlevél - ez volt az említett 5 országra - 1972-tőlvan. S csak 1978-tól nem kellett ehhez kiytazási engedély.

Majd 84-ben megszűnt a piros útlevél, immár mindenkinek lehetett kék, s abba be volt pecsételve "állandó kiutazáési engedély" az említett 5 osrzágra.

Nincs szerencséd, 52 éves vagyok, személyes emlékeim is vannak.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 17:16:31

@Attilajukkaja:

"megtévesztő módon állítottál, amikor azt írtad, hogy Kádár alatt csak "Külön engedéllyel, 3 évente" lehetett utazni"

Ami tény: így volt. Csak 5 országba lehetett viszonylag szabadon utazni, oda is csak 1978-tól,azaz Kádár utolsó évtizedében, ahogy ezt írtam. 1956-1978 között NEM lehetett.l

Ebben is csúnyán beégtál.

Tanácsom: ne használj könnyen ellenőrizhető hamis tényeket viták során, mert hamar lebuksz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 17:47:22

@Nylul: "ezen kívül elég ritkán lehet belekötni a helyesírásomba"

www.e-nyelv.hu/2013-02-02/ezenkivul-ezen-kivul/

fénysebességgel rohansz be a faszerdőbe, kicsi troll!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 17:48:34

@MAXVAL bircaman közíró:
""Először államosítanak, aztán átpasszolják a tulajdonjogot a haveroknak."

Azaz nincs állami tulajdon."

egyrészt van, másrészt a dolgot Orbán tovább fejlesztette, és az emberek, az ország szempontjából még rosszabbá, még diktatórikusabbá tette.

"""Egypártrendszer?"
Igen."

Akkor miért van t öbb párt?"

egyrészt 1949-ben például még volt több párt, ettől még a választások nem voltak fairek és demokratikusak. és Orbán most kb itt tart.

"Választások diktatúrákban is vannak. Kádár alatt is voltak."

Nem voltak Kádár alatt."

de voltak. itt van az, amikor az elmebeteg autista a pofánkba hazudik. nagyjából mindenki tudja, hogy voltak választások a Kádár korban.

hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok_a_Magyar_N%C3%A9pk%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1gban

"S akkor miért jelenhet meg szabadon bármi? Alszik a cenzúra?"

az ellenzéki képviselők be se mehetnek az MTVA-ba, nemhogy megjelennének.

továbbá:

www.origo.hu/itthon/20030122ortt.html

és

index.hu/kultur/media/2018/02/27/kirugtak_oket_egy_orban-interju_miatt_birosagra_mentek/

"""Nem lehet civil szervezeteket alapítani?"
Minden diktatúrában lehet, de csak olyat, amit a diktátor támogat."

Kádár alatt semmilyen se lehetett. "

dehogynem. Hazafias Népfront, KISZ, a Fidesz is így indult.

Fidióta elmebeteg vagy. csak lejáratod a Fideszt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 18:11:53

@MAXVAL bircaman közíró: azt felfogtad, te elmebeteg, hogy te most azon vitázol, hogy Orbán 70 vagy 80 százalékban olyan, mint Kádár, miközben tök mindegy, mert a 70% is rossz, és a maradék 30% sem jó, hanem más. kb olyan vagy, mintha azon vitáznál, hogy Hitler nem is volt olyan szar, mert nem agyonlőtte a zsidókat, hanem gázkamrába küldte. Orbán is pár dolgot máshogy csinál, mint Kádár, mert rájött, hogy ma lehet máshogy is diktatúrát csinálni. például elég fake news-zal mosni az emberek agyát, mert az olyan idióták, mint te, önként és dalolva hagyják.

Attilajukkaja 2019.11.17. 18:19:38

@MAXVAL bircaman közíró:
"Akkor most döntsd el, a Momentum és a DK, ez két példa, igazi ellenzék vagy nem."
Nemsokára az lesz, mert a NER már elkezdett erodálni, ahogy a Kádár rendszer is tette annak idején.

"Egyszer azt mondtad, ezek keletnémet típusú kamupártok, majd azt, nem azok."
Hogy NDK szerű kamupártok azt nem én mondtam, hanem TE. Nem próbálj csúsztatni.

"Szóval amikor a Fidesz veszít valahol, annak az az oka, hogy Orbán ott elfelejt csalni?"
Sokáig így volt, de már nincs annyira a helyzet magaslatán, mint hiszi. Mint írtam, a NER már elkezdett repedezni. De még most sincs esélyegyenlőség a választásokon és sok a csalás.

"A cenzúra az, hogy:
- nincs az államtól független média,
- van független média az államtól, de az csak az állam ellenőrzése után közölhet bármit is."
Csak ismételni tudom önmagam, de megteszem, ha muszáj: a NER nem csak így cenzúráz, hanem úgy is, hogy ami megjelenik az nem jut el a célközönséghez. De az is cenzúra, amikor a Fideszes polgármester csak azt engedi megjelenni a helyi lapban, amit ő előzőleg jóváhagyott, mint a bajai esetben.

"A piros útlevél - ez volt az említett 5 országra - 1972-tőlvan. S csak 1978-tól nem kellett ehhez kiytazási engedély."
Én is ezt mondtam. Te meg azt állítottad, hogy Kádár alatt egyáltalán nem lehetett utazni, csak 3 évente külön engedéllyel, ami 1988-ban szűnt csak meg (14:06.31.). :o))))

"Ebben is csúnyán beégtál.
Tanácsom: ne használj könnyen ellenőrizhető hamis tényeket viták során, mert hamar lebuksz."
Jó tanács, igazán megfogadhatnád, mert eddig leginkább csak te "égtál" be a saját állításaiddal, amelyeket folyamatosan próbálsz tagadni, pedig az adott időpontokban írtad nekem. Könnyen ellenőrizheted, még sokat keresgélned sem kell ezeket. :o))))

Attilajukkaja 2019.11.17. 18:24:01

@math0:
"most azon vitázol, hogy Orbán 70 vagy 80 százalékban olyan, mint Kádár, miközben tök mindegy"
Kb. nekem is ez az érzésem, de kezdi belátni, hogy már elfogytak az érvei. Ilyenkor nem bírja cérnával és áll neki lehülyézni meg lamakákózni a vitapartnerét. :o)))))

Nylul 2019.11.17. 19:53:28

@math0: Teljesen igazad van, és köszönöm, hogy erre rámutattál! (0 ironic). Ezt valóban rosszul tudtam. :)
És ezzel miért is húznám magam a faszerdőbe? Hibáztam, elismerem, megköszönöm, hogy most már ezt is tudom. Nekem már csak ezért is megérte - amelett, hogy baromira élveztem, hogy oltogatlak - egy ilyen pici kis aprósággal még gazdagabb is lettem. :)

És ezzel mondhatni a fináléhoz is érkeztünk, mert ez egy tökéletes példa, hogy miért tartalak téged meg a bircát (meg sorolhatnék még itt rengeteg blog.hu-s nicket) egy buta, sötét entitásnak. (Embert nem akartam írni, mert egy kicsit túlzásnak érzem..:D )

Ti nem érveltek, hanem mantrákat mondtok fel, rendszeresen ugyanazt, évek óta a saját lemezeteket játszátok végtelen módban. Most mi történt? Az első 80-100 kommentben ugyanazok a nickek ugyanazt elmondták ugyanazoknak, ugyanazt, amit már vagy százszor elmondtak, majd utána jött a kurvaanyád.

Még korábban említetted, hogy érdemben nem szólok hozzá.

Naná, hogy nem, én annál több vagyok, minthogy beleálljak egy ilyen blog.hu-s infinitive faszméregetésbe. Ma valahogy úgy keltett a szervezetemnek nevezett vegyi labor, hogy a napi endorfinfröccsömet trollkodásból kívánja megszerezni. És így is lett + még tanultam is = doublescore! :D

Én holnapra kialszom, de ti ketten + másik 300 ember (igen, ennyien vagytok az összes blog.hu-s kommentek 92%-a mögött - kis belsős info :D ) nyugodtan basszátok el az időtöket arra, hogy a huszadik poszt alatt is ugyanazt elmondjátok a másiknak, mint előtte 19-szer, a másik megy ugyanazt fogja rá válaszolni, mint előtte 19-szer.

Ugyan meggyőzni senkit nem fogtok, viszont én jól szórakozok rajtatok. :D

De Matyikám, sok szerencsét kívánok neked, és a bircának is a kis alternatív valóságotokban, ahol ti azt gondoljátok magatokról, hogy mekkora megmondóemberek vagytok. :D

Nylul 2019.11.17. 20:18:41

@Nylul: 'neked, és a bircának' közé nem kell vessző, mielőtt habzó szájjal rávetnéd magad a helyesírásra. :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 20:57:10

@Nylul: "És ezzel miért is húznám magam a faszerdőbe?"

Az egész trollkodásod alatt ez volt az a történés, amely leginkább objektíven megítélhető, ebben te magadat szívattad, és ez a leginkább egyértelmű szempont azt mutatja, hogy a sötét te vagy. Ennyi.

"Ti nem érveltek, hanem mantrákat mondtok fel"

Szerinted. De te még a saját bevallásod szerint sem próbálod meg az érvelés látszatát sem kelteni. Ha nem érvelni sötétség, akkor te a sötétség netovábbja vagy.

"Naná, hogy nem, én annál több vagyok, minthogy beleálljak egy ilyen blog.hu-s infinitive faszméregetésbe."

Te a faszméregetésnél százszor bugyutább dologba szálltál bele: az idétlen trollkodásba.

"nyugodtan basszátok el az időtöket arra, hogy"

Te százszor értelmetlenebb dologra basztad az idődet.

Elbaszásból is százszor lejjebb vagy.

Összefoglalva: idiotizmusból, időpocséklásból is százszor nagyobb hülyeséget csinálsz, mint amit kritizálsz.

Nálad nagyobb troll, és sötétebb állat mostanában nem volt itt ezen a blogon.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 21:10:15

@Attilajukkaja:

Minden lapban az jelenik meg, amit enged a szerkesztőség. A 168 órában se jelenhetnek meg fideszes cikkek, azaz ott cenzúra van?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 21:11:34

@Attilajukkaja:

Kádár alatt nem volt szabad utazás. erre nem elenérv,,hogy 1978-tól 5 országba viokt szabad utazás. Érted, makákóm?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.17. 21:16:41

@Attilajukkaja:

"Nemsokára az lesz"

Nemsokára jön a Télapó, elveszi feleségül aHúsvéti Nyulat, s boldogságban fognak élni az Óperenciai Liberális Köztársaságban,

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 21:26:37

@MAXVAL bircaman közíró: azt felfogtad, te elmebeteg, hogy te most azon vitázol, hogy Orbán 70 vagy 80 százalékban olyan, mint Kádár, miközben tök mindegy, mert a 70% is rossz, és a maradék 30% sem jó, hanem más. kb olyan vagy, mintha azon vitáznál, hogy Hitler nem is volt olyan szar, mert nem agyonlőtte a zsidókat, hanem gázkamrába küldte. Orbán is pár dolgot máshogy csinál, mint Kádár, mert rájött, hogy ma lehet máshogy is diktatúrát csinálni. például elég fake news-zal mosni az emberek agyát, mert az olyan idióták, mint te, önként és dalolva hagyják.

Nylul 2019.11.17. 21:34:27

@math0: Na most figyelj, vitázok veled 1 órát, utána megyek aludni.

'Az egész trollkodásod alatt ez volt az a történés, amely leginkább objektíven megítélhető' - Így van. És? Hibáztam. Ennyi. (Ilyet már tőled is láttam, ohh wait.. Még sosem.)

'De te még a saját bevallásod szerint sem próbálod meg az érvelés látszatát sem kelteni. Ha nem érvelni sötétség, akkor te a sötétség netovábbja vagy.'
Fúúúúú mekkora csúsztatás! :D

'Te a faszméregetésnél százszor bugyutább dologba szálltál bele: az idétlen trollkodásba'
Maximálisan egyetértek! De nekem pont ma idétlen trollnak volt kedvem lenni, és ennyi.
Holnaptól meg a szakmámban elismert szakember leszek, aki építi egy csapatot, és kurvára leszarja, hogy Brendel mit gondol róla. :D

Te meg itt fogsz hisztizni a blog.hu-n a 300 hasonlóan sötét játszótársaddal minden témában.

'Nálad nagyobb troll, és sötétebb állat mostanában nem volt itt ezen a blogon.'
Köszönöm! Tőled ez nekem ez bók! :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 21:45:27

@Nylul: " Így van. És? Hibáztam. Ennyi."

És még te sötétezed a másikat, de pszichopata!

"Ilyet már tőled is láttam, ohh wait.. Még sosem."

Ritkán hibázok, nem láttad. És?!

Erre nem válaszoltál: De te még a saját bevallásod szerint sem próbálod meg az érvelés látszatát sem kelteni. Ha nem érvelni sötétség, akkor te a sötétség netovábbja vagy. Ezt már elismerted. Kár tagadnod, kis pszichopata!

"De nekem pont ma idétlen trollnak volt kedvem lenni, és ennyi."

aha, de másokat, aki század ekkora ökörséget se csinálnak (még a vádad szerint sem), azokat leszólod. Mondom, ritka egy beteg pszichopata vagy.

"Holnaptól meg a szakmámban elismert szakember leszek"

Én ma is az vagyok. Százszor elismertebb, mint te.

"Tőled ez nekem ez bók! "

Tőled meg nekem mindaz, amit eddig írtál. Hiszen egy utolsó troll vagy, elismerted.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 21:47:58

@Nylul: "Holnaptól meg a szakmámban elismert szakember leszek"

Rögzítsük, hogy ezzel a farokméregetésbe is beszálltál. Te kezdted. Te fogod megszívni a végén.

Azt kihagytam, hogy továbbá te vagy az, aki megmondóembernek képzeli magát, de te egy olyan megmondóembernek, aki azt hiszi, hogy érvek nélkül, trollkodva lehet megmondóember.

Eddig minden kritikád százszor igaz magadra. Észre se veszed, olyan húgyagyú vagy.

Nylul 2019.11.17. 22:04:04

@math0: '@Nylul: " Így van. És? Hibáztam. Ennyi."

És még te sötétezed a másikat, de pszichopata!'

Hibáztam, tehát sötét vagyok szerinted?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 22:06:20

@Nylul: sötétség kérdésében 1:0 ide, és még te sötétezel másokat. mit nem fogtál ebből, te idióta?! pszichopata vagy.

Nylul 2019.11.17. 22:26:09

@math0: Hibáztam, tehát sötét vagyok szerinted?

Nylul 2019.11.17. 22:30:08

@math0: Uhh baszdki, délután még skizofrén voltam most meg pszichopata, döntsd már el, hogy mégis melyik diagnózisoddal menjek dokihoz? :D

Nylul 2019.11.17. 22:35:24

@math0: 'sötétség kérdésében 1:0 ide, és még te sötétezel másokat. mit nem fogtál ebből, te idióta?! pszichopata vagy.' - ez nem labdajáték.
Basic érveléstechnika: Nincs abszolút 1 és abszolút nulla, az igazság odaát van. :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 23:00:20

@Nylul: Basic érveléstechnika: ha 1:0 ide, és te idiótázol, akkor a te idiótázásod mindenképpen alaptalan, és pszichopata betegség.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 23:02:25

@Nylul: mindkettővel feltétlenül menj orvoshoz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 23:03:39

@Nylul: "Hibáztam, tehát sötét vagyok szerinted? "

szerinted abból, hogy egyszer hibáztál, nem következik, hogy sötét vagy. ellenben én egyszer sem hibáztam, mégis lesötéteztél, tehát idióta pszichopata vagy.

2:0 ide.

Nylul 2019.11.17. 23:04:59

Még van vagy 10 perc, hogy oltogassalak:

'@Nylul: "Holnaptól meg a szakmámban elismert szakember leszek"

Rögzítsük, hogy ezzel a farokméregetésbe is beszálltál. Te kezdted. Te fogod megszívni a végén.'

Oups, ebben van valami, bár a következtetés hibás, de ha mégis kifejtenéd, hogy hogyan fogom megszívni a végén, azt megköszönném. :) Tudod, én ilyet is tudok. ?)

'Azt kihagytam, hogy továbbá te vagy az, aki megmondóembernek képzeli magát, de te egy olyan megmondóembernek, aki azt hiszi, hogy érvek nélkül, trollkodva lehet megmondóember.

Eddig minden kritikád százszor igaz magadra. Észre se veszed, olyan húgyagyú vagy.'

Na ebben (is) mellényúltál. :D Én itt nem vagyok megmondóember. Pontosan tudom, hogy párszáz emberen kívül kutya nem olvassa, hogy én itt mit írok. 'Megmondóember' vagyok viszont egy olyan helyen, ahol tudok is tenni. :)

Nylul 2019.11.17. 23:12:09

@math0: Én megyek nyugovóra, de ezt kérlek, magyarázd el nekem (google search link is ok)

'szerinted abból, hogy egyszer hibáztál, nem következik, hogy sötét vagy. ellenben én egyszer sem hibáztam, mégis lesötéteztél, tehát idióta pszichopata vagy'

Ebből az egyenletből hogy ki az, hogy pszihopata vagyok?

Nylul 2019.11.17. 23:14:34

Jahh, nyugodtan köss bele a typo-ba, tudom, hogy ez neked örömöt okoz. :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 23:41:15

@Nylul: "Oups, ebben van valami, bár a következtetés hibás, de ha mégis kifejtenéd, hogy hogyan fogom megszívni a végén, azt megköszönném. :) Tudod, én ilyet is tudok. ?)"

úgy, hogy megfutamodtál.

"Na ebben (is) mellényúltál. :D Én itt nem vagyok megmondóember. Pontosan tudom, hogy párszáz emberen kívül kutya nem olvassa, hogy én itt mit írok."

akkor mi sem vagyunk azok, ebben ezt is beszoptad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 23:49:44

@Nylul: "'szerinted abból, hogy egyszer hibáztál, nem következik, hogy sötét vagy. ellenben én egyszer sem hibáztam, mégis lesötéteztél, tehát idióta pszichopata vagy'

Ebből az egyenletből hogy ki az, hogy pszihopata vagyok? "

Nem meglepő módon nem fogod fel, mert elmebeteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.17. 23:51:24

@Nylul: Ugyan kérlek, nagyobb betegséged is van neked annál!

Attilajukkaja 2019.11.18. 00:16:10

@MAXVAL bircaman közíró:
"Minden lapban az jelenik meg, amit enged a szerkesztőség. A 168 órában se jelenhetnek meg fideszes cikkek"
Ezt ki mondta neked? Megjelenhetnének, ha a Fideszesek hajlandóak lennének oda írni. De még nyilatkozni sem nagyon akarnak, nem hogy írni. :o))))

"Kádár alatt nem volt szabad utazás. erre nem elenérv,,hogy 1978-tól 5 országba viokt szabad utazás. Érted, makákóm?"
Ne húzd fel magad feleslegesen! Senki nem mondta, hogy a Kádár érában szabad utazás volt akárhova, de azt remélem megértetted, hogy amit írtál, hogy sehova nem lehetett utazni engedély nélkül (09.57.49.) egyszerűen nem igaz. Olyasmin vitatkozol, amiről te is tudod, hogy nem úgy volt.

"Nemsokára jön a Télapó, elveszi feleségül aHúsvéti Nyulat, s boldogságban fognak élni az Óperenciai Liberális Köztársaságban,"
Köszönöm az esti mesét, de én már kinőttem ebből.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.18. 05:16:39

@Attilajukkaja:

A legtöbb ballib média még a nem.ballib kommentelőket is kitiltja, pl. HVG, 24.hu, Kolozsváros, Amerikai Népszava, s minden nagyobb ballib blog is ezt teszi.

Nem húzom fel magamat. Minek tennem, mikor eleve igazam van? Azt mondtad, Kádár alatt szabad utazás volt, ellenlező esetben nem kötöttél volna belém ez ügyben,

Attilajukkaja 2019.11.18. 17:56:57

@MAXVAL bircaman közíró:
"A legtöbb ballib média még a nem.ballib kommentelőket is kitiltja"
Látszik, hogy nem olvasod a 168 órát.

"Nem húzom fel magamat. Minek tennem, mikor eleve igazam van?"
Nem tudom, néha miért gurulsz be, de amikor elkezded lehülyézni, meg lemakákozni a vitapartneredet, akkor tudom, hogy elszakadt nálad a cérna.

" Azt mondtad, Kádár alatt szabad utazás volt"
Ilyet természetesen SEHOL nem mondtam. Ismételgeted ezt a valótlanságot, mert nem tudod, hogy farolj ki abból, hogy azt írtad, Kádár alatt sehova nem lehetett utazni, csak külön engedéllyel. Aztán meg leírod, hogy mégse.

"ellenlező esetben nem kötöttél volna belém ez ügyben"
Az utazást nem én, hanem TE hoztad fel, ráadásul egy valótlansággal. Erre írtam, hogy rosszul tudod. Örülök, hogy segíthettem rávilágítani a tévedésedre. :o)

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.18. 18:58:19

@Attilajukkaja:

"átszik, hogy nem olvasod a 168 órát."

Minden nap olvasom.

"amikor elkezded lehülyézni, meg lemakákozni a vitapartnerede"

Rosszindulatúan vitázol, mi mást vársz?

"azt írtad, Kádár alatt sehova nem lehetett utazni, csak külön engedéllyel"

Sehol nem írtam ilyet.

Attilajukkaja 2019.11.18. 19:22:16

@MAXVAL bircaman közíró:
"Minden nap olvasom."
Én a nyomtatott változatra gondoltam, ahol megjelennek az olvasói kommentek is. Azokat nem mindig "ballibsi" emberek írják. Ez hetente csak egyszer jelenik meg.

"Rosszindulatúan vitázol, mi mást vársz?"
Miért lennék rosszindulatú? Mert nem értek veled egyet????
Amúgy meg kulturált érvelést várok egy vitában, nem gyermekded mocskolódást. Látom, ez számodra újdonság.

"Sehol nem írtam ilyet."
Már SOKSZOR idéztelek a kommented időpontjának megadásával, hogy megkönnyítsem neked a visszaolvasást. Most utoljára teszem meg.

""Nem lehet utazni?"
Kádár alatt is lehetett utazni."
(2019. 11.17. 09:4:.43.)

"Külön engedéllyel, 3 évente."
(2019.11.17. 09:57:49)

"Tévedés. Nyugatra voltak korlátozások, 3 évente pedig oda sem kellett külön engedély."
(2019.11.17. 13:37:34)

Remélem, most már emlékszel, hogy mit írtál.
Ezzel én lezártam ezt a sehova sem vezető kekeckedésedet, mert te nem tudnád idézni tőlem, hogy valahol is azt írtam volna, amire rosszul emlékszel - miszerint, hogy azt állítottam volna, Kádár alatt teljesen szabad volt az utazás. :o)))

Attilajukkaja 2019.11.18. 19:22:16

@MAXVAL bircaman közíró:
"Minden nap olvasom."
Én a nyomtatott változatra gondoltam, ahol megjelennek az olvasói kommentek is. Azokat nem mindig "ballibsi" emberek írják. Ez hetente csak egyszer jelenik meg.

"Rosszindulatúan vitázol, mi mást vársz?"
Miért lennék rosszindulatú? Mert nem értek veled egyet????
Amúgy meg kulturált érvelést várok egy vitában, nem gyermekded mocskolódást. Látom, ez számodra újdonság.

"Sehol nem írtam ilyet."
Már SOKSZOR idéztelek a kommented időpontjának megadásával, hogy megkönnyítsem neked a visszaolvasást. Most utoljára teszem meg.

""Nem lehet utazni?"
Kádár alatt is lehetett utazni."
(2019. 11.17. 09:4:.43.)

"Külön engedéllyel, 3 évente."
(2019.11.17. 09:57:49)

"Tévedés. Nyugatra voltak korlátozások, 3 évente pedig oda sem kellett külön engedély."
(2019.11.17. 13:37:34)

Remélem, most már emlékszel, hogy mit írtál.
Ezzel én lezártam ezt a sehova sem vezető kekeckedésedet, mert te nem tudnád idézni tőlem, hogy valahol is azt írtam volna, amire rosszul emlékszel - miszerint, hogy azt állítottam volna, Kádár alatt teljesen szabad volt az utazás. :o)))

Nylul 2019.11.18. 22:50:02

@math0: '@Nylul: "Oups, ebben van valami, bár a következtetés hibás, de ha mégis kifejtenéd, hogy hogyan fogom megszívni a végén, azt megköszönném. :) Tudod, én ilyet is tudok. ?)"

úgy, hogy megfutamodtál.'

És ez szerinted ki érdekel rajtad kivül? :D :D :D
Csak hogy egy kicsit felpörgessem az adrenalint, nem futamodtam meg. Meguntaltalak ebben témában, mert buta vagy.

"Na ebben (is) mellényúltál. :D Én itt nem vagyok megmondóember. Pontosan tudom, hogy párszáz emberen kívül kutya nem olvassa, hogy én itt mit írok."

akkor mi sem vagyunk azok, ebben ezt is beszoptad.'

Miért is szoptam be? Ti hiszitek magatokról, hogy megmondóemberek vagytok, és tiétek az abszolút igazság. Én ide beokádom a kis trollkododásomat 134. hozzászólásként. Te meg a birca folyamatosan veritek a dajdajt a butaságotokkal minden friss topicban.

Nylul 2019.11.18. 22:56:55

@math0: 'Nem meglepő módon nem fogod fel, mert elmebeteg vagy.'

Ezt most már tényleg el kéne döntened! Ok, elmebeteg vagyok. De most mégis mi? Skizofrén vagy pszichopata? Azt vágod, hogy a kettő együtt nem megy? :D :D

math0:Nylul 2:13

Nylul 2019.11.18. 22:57:53

@math0: Egy BNO kódot mondj, kérlek! :D :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.18. 23:11:03

@Nylul: "És ez szerinted ki érdekel rajtad kivül? "

téged.

"Ti hiszitek magatokról, hogy megmondóemberek vagytok"

ezt honnan a faszomból szoptad?

" és tiétek az abszolút igazság. "

te meg azt hiszed, hogy nincs igazad, ugye? no, akkor ebben végre egyetértünk.

"Én ide beokádom a kis trollkododásomat 134. hozzászólásként. "

pontosan. ennél értelmetlenebb hülyeséget nehéz volna kitalálni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.18. 23:11:55

@Nylul: "Skizofrén vagy pszichopata? Azt vágod, hogy a kettő együtt nem megy?"

de megy. mindkettő vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.18. 23:14:06

@Nylul: "Skizofrén vagy pszichopata? Azt vágod, hogy a kettő együtt nem megy?"

gnothi szauton

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10375148

már megint fénysebességgel és tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.18. 23:15:23

@Nylul: Skizofrén vagy pszichopata? Azt vágod, hogy a kettő együtt nem megy?"

gnothi szeauton

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10375148

már megint fénysebességgel és tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe.

math-nylul: sok-0

Nylul 2019.11.19. 00:05:14

@math0: Ohh köszönöm, a pubmedes linket, érdekes volt! 99 kicsit oldszkúl, de én sem találtam újabbat a témában. Az alacsony mintavételezés miatt nem érzem konklúzívnak az eredményt, de elfogadom: elképzelhető, hogy lehet skizofrén és pszichopata egyben..

És kapsz is jutalomfalatot érte.
math0:Nylul 3:13

Akkor itt a kérdés:
- Miért vagyok szerinted skizofrén?
- Miért vagyok szerinted pszichopata?

Nylul 2019.11.19. 00:11:11

@math0: Ezzel a kommenttel adtál egy digitális aláírást, hogy mennyire buta vagy. :D

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.19. 05:27:23

@Attilajukkaja:

"Miért lennék rosszindulatú? "

Mert folyamatosan csúsztatsz és árnyékbokszolsz.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.19. 05:29:11

@Attilajukkaja:

"""Nem lehet utazni?"
Kádár alatt is lehetett utazni.""

Ezt már tisztáztuk. A "Kádár alatt nem lehetett szabadon utazni" állításra nem ellenérv, hogy Kádár utolsó 10 évében lehetett szabadon utazni, a világ akkoti kb. 160 országából 5 országba.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.19. 08:04:34

@Nylul: gondolom, te olyan "Modern" vagy, aki a fake news oldalakról szeretsz tájékozódni.

"- Miért vagyok szerinted skizofrén?
- Miért vagyok szerinted pszichopata? "

erre már kaptál választ. szóval tegyük be a listába az alzheimert is!

math0:Nylul sok+1:0

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.19. 08:05:38

@Nylul: "És ez szerinted ki érdekel rajtad kivül? "

téged.

"Ti hiszitek magatokról, hogy megmondóemberek vagytok"

ezt honnan a faszomból szoptad?

" és tiétek az abszolút igazság. "

te meg azt hiszed, hogy nincs igazad, ugye? no, akkor ebben végre egyetértünk.

"Én ide beokádom a kis trollkododásomat 134. hozzászólásként. "

pontosan. ennél értelmetlenebb hülyeséget nehéz volna kitalálni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.19. 08:06:46

@MAXVAL bircaman közíró: azt felfogtad, te elmebeteg, hogy te most azon vitázol, hogy Orbán 70 vagy 80 százalékban olyan, mint Kádár, miközben tök mindegy, mert a 70% is rossz, és a maradék 30% sem jó, hanem más. kb olyan vagy, mintha azon vitáznál, hogy Hitler nem is volt olyan szar, mert nem agyonlőtte a zsidókat, hanem gázkamrába küldte. Orbán is pár dolgot máshogy csinál, mint Kádár, mert rájött, hogy ma lehet máshogy is diktatúrát csinálni. például elég fake news-zal mosni az emberek agyát, mert az olyan idióták, mint te, önként és dalolva hagyják.

Attilajukkaja 2019.11.19. 10:56:39

@MAXVAL bircaman közíró:
"folyamatosan csúsztatsz és árnyékbokszolsz."
Az tipikusan a te stílusod. Az én állításom az volt, hogy Orbán egy neokommunista rezsimet igyekszik kiépíteni, mire te apró részletekbe próbáltál belekötni - sikertelenül. Ráadásul kísérletet teszel arra, hogy letagadd, amit írtál - szintén sikertelenül. És amikor végképp elveszted a fonalat, elkezded lehülyézni és lemakákozni a másikat. :o)))
Amúgy nem értem, miért nevezel engem és másokat "kis makákómnak" vagy "édes makákómnak"". A vágyálmaidban leszek én a te kis makákód!!! :o))) Mi van, a bolgár házi kis makákód már nem elég édes?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.19. 11:14:23

@Attilajukkaja:

Te próbálsz lényegtelen részletekbe belekötni. Lásd szerinted nem igaz, hogy nem volt szabad utazás Kádár alatt, hisz utolsó 10 évében szabadon lehetett utazni Csehszlovákiába.

Sose tagadom azt, amit írtam valaha. Akkor se, ha közben megváltozott a véleményem.

Attilajukkaja 2019.11.19. 11:41:07

@MAXVAL bircaman közíró:
"szerinted nem igaz, hogy nem volt szabad utazás Kádár alatt, hisz utolsó 10 évében szabadon lehetett utazni Csehszlovákiába."
Lehetett, de az egy durva csúsztatás részedről, hogy azt mondtam volna, Kádár alatt szabadon lehetett utazni. :o))))
Megint olyasmikre hivatkozol, amiket én soha nem írtam. Miért nem hagyod már abba ezt a gyermekded önigazolást? Pontatlanul fogalmaztál, amikor azt állítottad, hogy Kádár alatt csak engedéllyel és csak 3 évente lehetett utazni. Megesik az ilyesmi. Én ezt cáfoltam, mert Kádár alatt többször is utaztam évente külön engedély nélkül. Bulgáriába is. Miért nem fogadod el a tényeket?

"Sose tagadom azt, amit írtam valaha."
Pedig megtetted! És ezt vissza is idéztem számodra.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.19. 12:39:16

@Attilajukkaja:

Eredeti hozzászólásod e témában: "Kádár alatt is lehetett utazni." - most miért próbálod ezt elhazudni?

Miért hazudsz, mikor ITT helyben ellenőrizhető csúsztatásod? Mi ennek az értelme?

Sose tudott senki sarokba szorítani engem, te is hiába próbálod évek óta. Ez van, törődj bele...

Attilajukkaja 2019.11.19. 13:03:33

@MAXVAL bircaman közíró:
"Eredeti hozzászólásod e témában: "Kádár alatt is lehetett utazni." - most miért próbálod ezt elhazudni?"
Meg sem próbáltam elhazudni, mivel igazat írtam. Mit akarsz ezzel leplezni? Hogy te azt próbáltad a számba adni, hogy valami mást írtam volna?

"Miért hazudsz, mikor ITT helyben ellenőrizhető csúsztatásod?"
Ellenőrizd! Hol írtam ilyet?

"Sose tudott senki sarokba szorítani engem"
Csak te magad. Évek óta!

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.19. 13:25:34

@Attilajukkaja:

Maradjunk annyiban: belém akartál kötni, de már megint csúnyán vesztettél.

Évek óta hogy szorítpm magam sarokba?

Attilajukkaja 2019.11.19. 14:28:37

@MAXVAL bircaman közíró:
"Évek óta hogy szorítpm magam sarokba?"
Azzal, hogy ellentmondasz saját magadnak és a rövidtávú memóriád nagyon hiányos. Mielőtt megpróbálsz újra ellentmondani a tényeknek, olvasd vissza, amiket visszaidéztem tőled. :o)))

"belém akartál kötni, de már megint csúnyán vesztettél."
:o)))) Ha neked ez kell, akkor maradjál ennyiben. :o)))) Attól Orbán még egy neokommunista maffiózó. És ez a lényeg.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.19. 15:49:55

@Attilajukkaja:

Akkor kérek mondják 3 ellentmondási példát!

Orbán jelenleg jó helyen van, hasznos az országnak. Ez a lényeg.

Attilajukkaja 2019.11.19. 16:12:20

@MAXVAL bircaman közíró:
"kérek mondják 3 ellentmondási példát"
Ne csináld! Már többször idéztem tőled, az ellentmondásaidat. Azt sem tudod, mit írtál, és még most sem akarsz róla tudomást venni. Minek ismételjem magam? Ezek után is csak azt hajtogatod majd, hogy hazug makákó vagyok. :o))))

"Orbán jelenleg jó helyen van, hasznos az országnak"
Ebben nem értünk egyet. Szerintem rengeteget árt ennek az országnak, ahogy a korai Kádár korszak is ártott. A borzasztó, hogy Orbánt nem kényszeríti senki, hogy ezt művelje velünk, míg Kádár egy megszálló ország végrehajtója volt. Orbán önként vezeti vissza az országot a múltba.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.19. 16:47:10

@Attilajukkaja:

"Már többször idéztem tőled, az ellentmondásaidat."

Akkor idezz három esetet.

"Orbánt nem kényszeríti senki, hogy ezt művelje velünk"

Így igaz. Önként folytat az országnak hasznps politikát.

Attilajukkaja 2019.11.19. 16:56:22

@MAXVAL bircaman közíró:
"Akkor idezz három esetet."
Mit nem értettél azon, hogy már többször megtettem, de süket fülekre találtam? Mégis minek tegyem meg újra és újra?

"Önként folytat az országnak hasznps politikát."
El akarja szakítani Magyarországot Európától, pontosabban az európaiságtól. Ha ez szerinted hasznos, akkor nincs miről beszélnünk.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.19. 17:11:45

@Attilajukkaja:

Szóval számtalan példád van, de egyet se tudsz mondani. Világos...

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.19. 17:12:28

@Attilajukkaja:

"El akarja szakítani Magyarországot Európától, pontosabban az európaiságtól. Ha ez szerinted hasznos, akkor nincs miről beszélnünk."

Szerintem ez rendkívül hasznos. Távol kell maradni attól, amit ma európaiságnak neveznek.

Attilajukkaja 2019.11.19. 17:56:25

@MAXVAL bircaman közíró:
"Szóval számtalan példád van, de egyet se tudsz mondani."
Te miből értesz, ha a szóból nem???????????????????????????
Nyilván semmiből, mert már hoztam az értetlenségedre és ellentmondásaidra egy csomó példát, csak nem voltál hajlandó elolvasni azokat!

" Távol kell maradni attól, amit ma európaiságnak neveznek."
Ha ezt gondolod, akkor miért értesz egyet azzal, hogy Orbán folyton az EU-nak tartja a markát? Ha nem az európaiság a cél, akkor mi? Az elszovjetuniósodás vagy a kínai diktatúra?

Nylul 2019.11.19. 19:06:37

@math0: 'erre már kaptál választ. szóval tegyük be a listába az alzheimert is!

Nem, egyikre sem kaptam választ. Sorold fel a skizofrénia, pszichopátia és akkor már - hogyha így felmerült - az alzeimer diagnosztikai kritériumait, és bizonyítsd be, hogy a hozzászólásaim alapján ezeknek megfelelek! Keressek hozzá BNO kódokat, vagy tudod fejből? :D

'gondolom, te olyan "Modern" vagy, aki a fake news oldalakról szeretsz tájékozódni.' - Nem jól gondolod, épp a pubmeden próbáltam valami frissebbet keresni a témában. És szívesen olvasok metaanalíziseket is magas impaktfaktorú forrásokból. Hogy egy kis backstage infot is megosszak, volt 'némi' szerepem abban, hogy AntalValit egy időre sikerült parkolópályára pattintani. Szóval rosszul gondolod, de mivel kivételesen nem állítottál valamit, hanem véleményt írtál, nem írom fel a scorecardra. :D

Érzed a különbséget? '*** vagy vs úgy gondolom, *** vagy.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.19. 19:39:57

@Attilajukkaja:

Engedékeny leszek. 3 példa helyett 1-et mondj csak. Ez se megy?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.19. 19:41:38

@Attilajukkaja:

"Ha ezt gondolod, akkor miért értesz egyet azzal, hogy Orbán folyton az EU-nak tartja a markát? Ha nem az európaiság a cél, akkor mi? Az elszovjetuniósodás vagy a kínai diktatúra?"

Az EU átalakítása a cél, a liberális elveinek szétzúzása útján. Ha nem megy, marad a kilépés.

Mit akarok? Normális világot, emberi társadalmat, ahol se buzik, se pedofilek, se filantlopó gazemberek nem dirigálnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.19. 20:57:30

@MAXVAL bircaman közíró: megint elfogyott az érved, frusztrált vagy, és ezért személyeskedsz. egy pszichopata selejt vagy, nemcsak autista elmebeteg.

azt felfogtad, te elmebeteg, hogy te most azon vitázol, hogy Orbán 70 vagy 80 százalékban olyan, mint Kádár, miközben tök mindegy, mert a 70% is rossz, és a maradék 30% sem jó, hanem más. kb olyan vagy, mintha azon vitáznál, hogy Hitler nem is volt olyan szar, mert nem agyonlőtte a zsidókat, hanem gázkamrába küldte. Orbán is pár dolgot máshogy csinál, mint Kádár, mert rájött, hogy ma lehet máshogy is diktatúrát csinálni. például elég fake news-zal mosni az emberek agyát, mert az olyan idióták, mint te, önként és dalolva hagyják.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.19. 21:03:05

@Nylul: erre már kaptál választ. szóval tegyük be a listába az alzheimert is!

Nylul 2019.11.19. 21:27:26

@math0: Nem kaptam választ.
Ahhoz, hogy az állításod megálljon, fel kell sorolnod azokat a diagnosztikai kritériumokat, amik alapján engem az alábbiak szerint skatulyázol:
- pszichopata
- skizofrén
- alzheimer kór

Ha nem teszed, az azt igazolja, hogy csak a a levegőbe beszélsz, nincs érved, csak személyeskedsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.19. 21:29:51

@Nylul: erre már kaptál választ. szóval tegyük be a listába az alzheimert is!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.19. 21:36:03

@Nylul: röhej, amikor te, aki bevallottan egy troll vagy, csak azzal a céllal jöttél ide, hogy másokat szívass (ezt bevallottad), de magadat szopattad le, elkezdesz hisztizni, hogy jaj, személyeskedek veled. te, akinek az volt az entreéd, hogy sötéteztél.

fel kell sorolnod azokat a diagnosztikai kritériumokat, amik alapján lesötétezel embereket!

Ha nem teszed, az azt igazolja, hogy csak a a levegőbe beszélsz, nincs érved, csak személyeskedsz.

Nylul 2019.11.19. 22:03:02

@math0:

Nem kaptam választ.
Ahhoz, hogy az állításod megálljon, fel kell sorolnod azokat a diagnosztikai kritériumokat, amik alapján engem az alábbiak szerint skatulyázol:
- pszichopata
- skizofrén
- alzheimer kór

Ha nem teszed, az azt igazolja, hogy csak a a levegőbe beszélsz, nincs érved, csak személyeskedsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.19. 22:28:42

@Nylul: röhej, amikor te, aki bevallottan egy troll vagy, csak azzal a céllal jöttél ide, hogy másokat szívass (ezt bevallottad), de magadat szopattad le, elkezdesz hisztizni, hogy jaj, személyeskedek veled. te, akinek az volt az entreéd, hogy sötéteztél.

fel kell sorolnod azokat a diagnosztikai kritériumokat, amik alapján lesötétezel embereket!

Ha nem teszed, az azt igazolja, hogy csak a a levegőbe beszélsz, nincs érved, csak személyeskedsz.

És pszichopata, skizofrén, alzheimeres selejt vagy.

Nylul 2019.11.19. 22:59:22

@math0: 'És pszichopata, skizofrén, alzheimeres selejt vagy.'

Továbbra sem bizonyítottad:
Ahhoz, hogy az állításod megálljon, fel kell sorolnod azokat a diagnosztikai kritériumokat, amik alapján engem az alábbiak szerint skatulyázol:
- pszichopata
- skizofrén
- alzheimer kór

Ha nem teszed, az azt igazolja, hogy csak a a levegőbe beszélsz, nincs érved, csak személyeskedsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.19. 23:46:48

@Nylul: röhej, amikor te, aki bevallottan egy troll vagy, csak azzal a céllal jöttél ide, hogy másokat szívass (ezt bevallottad), de magadat szopattad le, elkezdesz hisztizni, hogy jaj, személyeskedek veled. te, akinek az volt az entreéd, hogy sötéteztél.

fel kell sorolnod azokat a diagnosztikai kritériumokat, amik alapján lesötétezel embereket!

Ha nem teszed, az azt igazolja, hogy csak a a levegőbe beszélsz, nincs érved, csak személyeskedsz.

És pszichopata, skizofrén, alzheimeres selejt vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.20. 06:25:44

@MAXVAL bircaman közíró: megint elfogyott az érved, frusztrált vagy, és ezért személyeskedsz. egy pszichopata selejt vagy, nemcsak autista elmebeteg.

azt felfogtad, te elmebeteg, hogy te most azon vitázol, hogy Orbán 70 vagy 80 százalékban olyan, mint Kádár, miközben tök mindegy, mert a 70% is rossz, és a maradék 30% sem jó, hanem más. kb olyan vagy, mintha azon vitáznál, hogy Hitler nem is volt olyan szar, mert nem agyonlőtte a zsidókat, hanem gázkamrába küldte. Orbán is pár dolgot máshogy csinál, mint Kádár, mert rájött, hogy ma lehet máshogy is diktatúrát csinálni. például elég fake news-zal mosni az emberek agyát, mert az olyan idióták, mint te, önként és dalolva hagyják.

Nylul 2019.11.20. 07:27:32

@math0: Előbb talán számold meg, hány találat van az oldalon a 'sötétre', és ki írta! :D
Amúgy ha nem vetted észre, csak halványan jelzem, továbbra is trollkodom! :D
És egyszer majd (talán ;)) még a kérdésedre is válaszolok, csak szólok, ülni fog, de még egy kicsit húzom a kis butuska agyadat! :D

Ezt tehát továbbra sem bizonyítottad:
'És pszichopata, skizofrén, alzheimeres selejt vagy'

Ahhoz, hogy az állításod megálljon, fel kell sorolnod azokat a diagnosztikai kritériumokat, amik alapján engem az alábbiak szerint skatulyázol:
- pszichopata
- skizofrén
- alzheimer kór

Ha nem teszed, az azt igazolja, hogy csak a a levegőbe beszélsz, nincs érved, csak személyeskedsz.

Attilajukkaja 2019.11.20. 11:58:19

@MAXVAL bircaman közíró:
"3 példa helyett 1-et mondj csak. Ez se megy?"
Jól megdolgoztatsz, hallod-e! Már nem tudom hanyadszor böngészem vissza a beírásaidat, mert annyira nem emlékszel, miket kommentelgettél. De még egyszer utoljára megteszem.

" "Kádár alatt is lehetett utazni."

Külön engedéllyel, 3 évente." (2019.11.17. 09:57:49.)

"Igen volt 5 ország a 160 akkoriból, ahová lehetett szabadon utazni Kádár utolsó évtizedében" (2019.11.17. 14:50:42.)

"KIUTAZÁSI ENGEDÉLY kellett Kádár alatt. 1988. január 1-jén szűnt meg." (2019.11.17. 14:06.31.)

"Csak 5 országba lehetett viszonylag szabadon utazni, oda is csak 1978-tól,azaz Kádár utolsó évtizedében, ahogy ezt írtam. 1956-1978 között NEM lehetett." (2019. 11. 17. 17:16:31.)

"Kádár alatt nem volt szabad utazás. erre nem elenérv,,hogy 1978-tól 5 országba viokt szabad utazás. Érted, makákóm?" (2019.11.17. 21:11:34.)

Összegezve, először azt állítottad, hogy Kádár alatt nem lehetett utazni csak 3 évente, engedéllyel. Aztán rájöttél - mert megírtam neked, - hogy 1978-tól mégis lehetett, de csak 5 (?) országba. Aztán megint azt állítod, hogy nem lehetett 1988-ig, csak külön engedéllyel. Vagyis nem egészen vagy tisztában azzal, hogy mit is akarsz mondani. A lényeg, hogy bizony Kádár alatt is lehetett utazni külön engedély nélkül, még akkor is, ha nem mindenhova és nem 1956-tól. Ez tény. De a legszebb, hogy egyfolytában azt próbálod bizonygatni, hogy én bizony hazudtam, de egyszer sem tudtad visszaidézni, mikor és mit.

"Az EU átalakítása a cél, a liberális elveinek szétzúzása útján. Ha nem megy, marad a kilépés."
A kilépés Orbánnak sem egy opció, a rákövetkező kormánynak meg pláne nem lesz az.

"Mit akarok? Normális világot, emberi társadalmat, ahol se buzik, se pedofilek, se filantlopó gazemberek nem dirigálnak."
Akkor ez ma a te világod, a Kánaán, mert ezek közül egy sem dirigál. Viszont tombol a fideszlopás, a pazarlás és a perverzitás. Ezek lennének a te értékeid? Amúgy nem értem, miért félsz ennyire a másságtól, legyen az homoszexualitás, liberalizmus vagy más vallás.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.20. 13:15:00

@Attilajukkaja:

A lényeg: Kádár alatt nem volt szabad utazás. S ezt igazoltam a leírt tényekkel. Te meg belegabalyodtál az egészbe,

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.20. 13:16:35

@Attilajukkaja:

Az én értékrendem olyan, hogy azt egyik mai magyar párt se képviseli. Azaz számomra minden alternatíva rossz, így a legkisebb rosszatt választom, ami most a Fidesz. Ennyi az egész. Én se támogtaom a Fidesz minden lépését.

Attilajukkaja 2019.11.20. 14:41:36

@MAXVAL bircaman közíró:
"Kádár alatt nem volt szabad utazás."
Ha már az elején ezt írtad volna és nem azt állítod kategorikusan, hogy Kádár alatt CSAK külön engedéllyel és CSAK 3 évente lehetett utazni, akkor nem is szálltam volna veled vitába. De nem ezt írtad, csak utólag kezdted kimagyarázni magadat. de azt se kulturált módon, hanem lehülyézve és lehazugozva a vitapartneredet, amikor egyszerűen csak pongyola módon fogalmaztál.

"S ezt igazoltam a leírt tényekkel. Te meg belegabalyodtál az egészbe"
Még most is igyekszel támadni, mert sarokba szorítottalak! :o)))) Mindig ezt csinálod.

"Az én értékrendem olyan, hogy azt egyik mai magyar párt se képviseli."
Gondolom, ezen te sem csodálkozol.

"Azaz számomra minden alternatíva rossz"
Alapítsd meg a Birkák Pártját, ahol te lehetsz a vezérkos. Mi tart vissza?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.20. 15:49:02

@Attilajukkaja:

Kádár utazási szabadsága terén nem ismétleném magamat.

Az idő nekünk dolgozik, hidd el. Sürgetni meg nem érdemes semmi. Omlik kedvenc rendszered.

Attilajukkaja 2019.11.20. 15:55:40

@MAXVAL bircaman közíró:
"Kádár utazási szabadsága terén nem ismétleném magamat."
Eddig is feleslegesen tetted, mert amiket írtál, az a Kádár korszak bizonyos időszakaira és csak bizonyos országokra vonatkozott. Kár volt túl sommásan fogalmaznod.

"Az idő nekünk dolgozik, hidd el."
:o))))))) Nektek, a Birka Pártnak? :o)))))

"Omlik kedvenc rendszered."
Melyik és hol?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.20. 16:14:21

@MAXVAL bircaman közíró: megint elfogyott az érved, frusztrált vagy, és ezért személyeskedsz. egy pszichopata selejt vagy, nemcsak autista elmebeteg.

azt felfogtad, te elmebeteg, hogy te most azon vitázol, hogy Orbán 70 vagy 80 százalékban olyan, mint Kádár, miközben tök mindegy, mert a 70% is rossz, és a maradék 30% sem jó, hanem más. kb olyan vagy, mintha azon vitáznál, hogy Hitler nem is volt olyan szar, mert nem agyonlőtte a zsidókat, hanem gázkamrába küldte. Orbán is pár dolgot máshogy csinál, mint Kádár, mert rájött, hogy ma lehet máshogy is diktatúrát csinálni. például elég fake news-zal mosni az emberek agyát, mert az olyan idióták, mint te, önként és dalolva hagyják.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.20. 16:22:07

@Nylul: "Előbb talán számold meg, hány találat van az oldalon a 'sötétre', és ki írta! :D"

1) Minimum egyet te írtál.
2) Csak te hisztizel a személyeskedés miatt. Miközben személyeskedsz.
3) Csak te ugrálsz, hogy adjak diagnosztikai kritériumokat és bizonyítást a személyeskedésekre, miközben te nem adtál.

majd, ha te egyszer se személyeskedsz, vagy adsz diagnosztikai kritériumokat és bizonyítást a "sötét"-re, akkor követelheted ezt tőlem, addig kussban maradsz, kis pszichopata elmebeteg!

Úgyhogy sok+sok: 0 ide, és továbbra is fénysebességgel, és tátott szájjal futkározol be a faszerdőbe.

én értem, hogy trollkodsz, de csak magadat szívatod vele, méghozzá nagyon. nekem öröm nézni, ahogy egy olyan idióta, mint te ennyire lejáratja magát.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.20. 18:50:02

@math0:

Mondták már neked, hogy tudatlan buta fasz vagy?

Attilajukkaja 2019.11.20. 20:09:51

@MAXVAL bircaman közíró:
CSAK liberális demokrácia létezik, de látom te diktatúra párti vagy. És még nem is szégyelled!

Nylul 2019.11.20. 22:15:46

@math0: Nahhh, ez már haladás, közelítünk a végéhez. :)

'Minimum egyet te írtál.' - így van. Azért továbbra is javaslom, hogy a maradékra keress rá, negyogy megylepetés érjen! :D
' Csak te hisztizel a személyeskedés miatt.' - Nem hisztizem, trollkodok, húzom az agyadat - de hogy ez még mindig nem esett le? :P
'Csak te ugrálsz, hogy adjak diagnosztikai kritériumokat és bizonyítást a személyeskedésekre, miközben te nem adtál.' - Állj! Szóval akkor személyeskedsz? Tehát akkor valójában nem vagyok skizofrén, pszichopata, alzheimeres, csak személyeskedsz?

Egy nagyon mini spoiler, csak hogy a végjátékban ne égesd meg magad nagyon: A 'sötét'-nek per definitionem nincs az orvostudomány által elfogadott diagnosztikai kritériiuma.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.21. 02:00:03

@MAXVAL bircaman közíró: megint elfogyott az érved, frusztrált vagy, és ezért személyeskedsz. egy pszichopata selejt vagy, nemcsak autista elmebeteg.

azt felfogtad, te elmebeteg, hogy te most azon vitázol, hogy Orbán 70 vagy 80 százalékban olyan, mint Kádár, miközben tök mindegy, mert a 70% is rossz, és a maradék 30% sem jó, hanem más. kb olyan vagy, mintha azon vitáznál, hogy Hitler nem is volt olyan szar, mert nem agyonlőtte a zsidókat, hanem gázkamrába küldte. Orbán is pár dolgot máshogy csinál, mint Kádár, mert rájött, hogy ma lehet máshogy is diktatúrát csinálni. például elég fake news-zal mosni az emberek agyát, mert az olyan idióták, mint te, önként és dalolva hagyják.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.21. 02:01:46

@MAXVAL bircaman közíró: egyébként élőben soha nem mondták, mert aki ismer, az tudja, hogy ez milyen abszurd állítás. ilyen hülyeséget csak olyan elmebeteg pszichopata internetes trollok, mint te mondanak, akik nem ismernek, meg frusztráltak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.21. 02:02:35

@MAXVAL bircaman közíró: én ugyanis valójában pár szinttel feletted vayok, és a való életben a füldig hajolnál előttem.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.21. 05:55:03

@Attilajukkaja:

Téveszme. A liberalizmus és a demokrácia 2 külön eszme, sőt sokban ellentétesek.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.21. 05:55:32

@math0:

Trágárságban magasan felettem vagy, ez tény.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.21. 08:21:33

@MAXVAL bircaman közíró: megint elfogyott az érved, frusztrált vagy, és ezért személyeskedsz. egy pszichopata selejt vagy, nemcsak autista elmebeteg.

azt felfogtad, te elmebeteg, hogy te most azon vitázol, hogy Orbán 70 vagy 80 százalékban olyan, mint Kádár, miközben tök mindegy, mert a 70% is rossz, és a maradék 30% sem jó, hanem más. kb olyan vagy, mintha azon vitáznál, hogy Hitler nem is volt olyan szar, mert nem agyonlőtte a zsidókat, hanem gázkamrába küldte. Orbán is pár dolgot máshogy csinál, mint Kádár, mert rájött, hogy ma lehet máshogy is diktatúrát csinálni. például elég fake news-zal mosni az emberek agyát, mert az olyan idióták, mint te, önként és dalolva hagyják.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.21. 08:36:00

@math0:

Buta vagy. Sneki se tehet róla, hogy a fiúd elhagyott, s Gyurcsány is kirúgott téged a pártjából. Nyugodj le, holnap - ha nem közbe semmi - szombat, s mehetsz kedvenc pedofil bárodba.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.21. 16:10:18

@MAXVAL bircaman közíró: megint elfogyott az érved, frusztrált vagy, és ezért személyeskedsz. egy pszichopata selejt vagy, nemcsak autista elmebeteg.

azt felfogtad, te elmebeteg, hogy te most azon vitázol, hogy Orbán 70 vagy 80 százalékban olyan, mint Kádár, miközben tök mindegy, mert a 70% is rossz, és a maradék 30% sem jó, hanem más. kb olyan vagy, mintha azon vitáznál, hogy Hitler nem is volt olyan szar, mert nem agyonlőtte a zsidókat, hanem gázkamrába küldte. Orbán is pár dolgot máshogy csinál, mint Kádár, mert rájött, hogy ma lehet máshogy is diktatúrát csinálni. például elég fake news-zal mosni az emberek agyát, mert az olyan idióták, mint te, önként és dalolva hagyják.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.11.21. 16:11:08

@MAXVAL bircaman közíró: Buta vagy. Senki se tehet róla, hogy a fiúd elhagyott, s Orbán is kirúgott téged a felszopói állásból. Nyugodj le, holnap - ha nem közbe semmi - szombat, s mehetsz kedvenc pedofil bárodba!

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.21. 16:42:45

@math0:

Már tisztáztuk, hogy elmebeteg troll vagy.

Nylul 2019.11.21. 18:58:23

@MAXVAL bircaman közíró: @math0:

Ez hihetetlen! A magyar blogszféra két, kb. legsötétebb szereplője verseng egymással az alulmaradásért! :D

Na ez epic! :D
(Igen Matyika, sötéteztem. Megint. :D)

Nylul 2019.11.21. 19:00:10

@MAXVAL bircaman közíró: @math0: A nagy cicaharcban észre sem vettétek, hogy mekkora baromságot írtatok mindketten. :D

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2019.11.21. 19:06:24

@Nylul: már megbeszéltük, hogy a te trollkodásod ab ovo sötétebb bárminél, amivel vádolsz másokat, és most még meg is ismétled.

Nylul 2019.11.21. 19:52:24

@Brendel Mátyás: Nem beszéltük meg, te gondolod így. :P :D

Nylul 2019.11.21. 19:53:50

@Brendel Mátyás: Mondjuk legalább látom, hogy megfutamodtál, gondolom, már kezded érezni, hogy forró a segged alatt a parázs! :D

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2019.11.21. 20:34:12

@Nylul: aha, tehát azt mondod, nem beszéltünk, de megfutamodtam a nem létező beszéd után. látod, milyen idióta vagy?!

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.11.21. 21:28:36

@Nylul:

Én sarokba szoríthatatlan, hiteles ember vagyok.

Nylul 2019.11.21. 21:52:49

@Brendel Mátyás: Matyika! Te azt mondtad:
'már megbeszéltük, hogy a te trollkodásod ab ovo sötétebb bárminél, amivel vádolsz másokat, és most még meg is ismétled.'

Én erre azt mondtam, hogy ezt nem beszéltük meg.

'aha, tehát azt mondod, nem beszéltünk, de megfutamodtam a nem létező beszéd után. látod, milyen idióta vagy?'

Érzed a különbséget?

@MAXVAL bircaman közíró: Nem vagy hiteles, csak ezt képzeled magadról. Sarokba szoríthatatlan sem vagy. Ezt a játékot, amit most Brendellel játszok már kétszer is megetettem veled. De azt be kell vallanom, hogy te sokkal jobban játszol, mint a Matykó..

Nylul 2019.11.21. 22:15:05

@math0: Let's play! :D :D

'Csak te ugrálsz, hogy adjak diagnosztikai kritériumokat és bizonyítást a személyeskedésekre, miközben te nem adtál.' - Állj! Szóval akkor személyeskedsz? Tehát akkor valójában nem vagyok skizofrén, pszichopata, alzheimeres, csak személyeskedsz?

Egy nagyon mini spoiler, csak hogy a végjátékban ne égesd meg magad nagyon: A 'sötét'-nek per definitionem nincs az orvostudomány által elfogadott diagnosztikai kritériiuma."

Tudom, itt akadt meg nálad a lemez, vagy itt kerültél végtelen ciklusba, mert erre nem igazán tudsz mit mondani.
Még egy kis spoiler, nem ez a legnagyobb baromság, amit leműveltél ebben a threadben. Ha figyelmesen átolvasod, van két szuper lehetőséged menteni. Mondjuk a konklúziót ez sem nagyon árnyalja, de azért kíváncsi vagyok, hogy rájössz-e. :)

Nylul 2019.11.21. 22:30:21

@MAXVAL bircaman közíró: Pedig de, kétszer is. A kólcenteres mutatványod baromsága máig áll, a másikat most hirtelen nem tudom.