Ígéretes cseh sorozat érkezik az HBO-ra a rendszerváltásról

Újabb Csernobil is lehet a hat résszel érkező drámasorozatból

2019. november 13. - lewiee
1989-ben összeomlik a Szovjetunió. A levegőben van, hogy a változás szele a kelet-európai országokat is eléri. Ennek reményében, tizenkét esztendei száműzetés után Marie és Viktor visszatér Prágába. A hazatérés után azonban gyorsan kiderül, hogy ez végzetes hiba volt a részükről. Viktornak ugyanis drámai körülmények között nyoma vész. Miközben Marie megpróbálja kideríteni, hogy mi történt vele, rájön, hogy nem ő az egyetlen, aki keresi. Több ország titkosszolgálata is igyekszik megtalálni
Ezzel jellemzi az HBO magyar oldala a vasárnap induló Eszmélet című cseh saját gyártását, amely hiánypótló anyagként beszél majd 1989 Közép-Kelet-Európájáról. A csehül Bez vedomí, angolul pedig The Sleepers című sorozat nem az első tévés széria, amit az HBO a csehekkel közösen készít.

sleepers.jpg
Az HBO Európában alapvetően egy Budapest székhelyű cég, mely az utóbbi évtizedben megjelent észak- és dél-európai országokban is ugyan, de a saját gyártásban itthon van rutinja. A budapesti székhelyű HBO-adásváltozatok nem csak a magyar csatornát és HBO Go-szolgáltatást jelentik, de valamennyi délkelet- és közép-európai ország műsorfolyamát is.

A tovább mögött előzetest is mutatunk.

Az HBO Europe a 2010-es években elkezdett saját gyártásban gondolkozni, az első két sorozat 2011-ben érkezett meg, amit a régióban készítettek. Az egyik a magyar Társas játék, a másik pedig a később itthon is elkészült Terápia lengyel verziója, Bez tajemnic címmel. Ezek fél órás műsorok voltak, viszont mivel az HBO mind a magyar, mind a lengyel piacon elsőként jelent meg minőségi sorozat gyártójaként, komoly márkaépítő hatása volt a sorozatok elindításának, így nem sokára követték még komolyabb, részenként egy órás drámák.
A régió több piacán - így nálunk is - eladták a Terápia formátumát, és saját sorozatokat készítettek, az első egy órás részekkel készülő komoly sorozata a cseh Olthatatlan lett, amely egy történelmi dráma az 1969-es Csehszlovákiából. Arról a prágai tragédiáról szól a szovjet megszállás ellen való tiltakozások idején, mely során egy fiatal felgyújtotta magát.

Bár az Olthatatlan nem lett túl nagy kritikai siker, az HBO nem állt meg, és igen jól tette, a 2014-ben elindult ukrán-lengyel határon játszódó lengyel gyártású A falka és a saját kezét bemocskoló román családapa főszereplésével készült Az árnyak című sorozat elképesztő sikerrel söpörtek végig Lengyelországon és Románián, pont mint az egy évvel később elkészülő magyar Aranyélet itthon.

Több sikeres produkció is készült azóta ezekre a piacokra, a mai napig a hazai piacra 3, a horvátra 1, a lengyelre és a románra 4-4, a csehre pedig 5 produkció készült el. Emellett az észak-európai jelenlétét is próbálja erősíteni az HBO mostanság, idén először gyártott rögtön két skandináv sorozatot. Ezek a svéd Gösta és a norvég Időbevándorlók, mindkettő kiugró siker.
A most hétvégén bemutatásra kerülő Eszméletlen azt ígéri, hogy arra is külön hangsúlyt kerít, milyen szemmel látható pusztítást végzett a szovjet rendszer az országgal, ábrázolja majd a "kafkai helyzeteket", a bürokratikus rendszer kegyetlenségét, a hétköznapi emberek szocialista szellemben felépített otthonait és az elhanyagolt köztereket. Ez alapján amire a leginkább kíváncsiak vagyunk a vasárnapi premierrel kapcsolatban, az az lesz, hogy vajon a sorozatot majd az elképesztően sikeres Csernobillal, vagy a szürke, semmilyen Olthatatlannal lehet méltó párhuzamba állítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://televerzum.blog.hu/api/trackback/id/tr9615304920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ekat 2019.11.15. 21:34:35

Biztos nem lesz olyan, mint a Csernobil. Az utóbbinál azért nem lehet elfelejteni, hogy nem csak a kort ábrázolta, hanem bizonyos szinten katasztrófafilm is volt.... ja és Stellan Skarsgard se ártott bele. :)