A műsorformátumok piacán aki a legkisebb mértékben is jártas, annak biztos sokat mond az Endemol Shine Group neve, amely rengeteg nemzetközileg elismert tévés formátum atyja és tulajdonosa. Jó sok magyar produkció, így a Big Brother, a Sztárban sztár vagy az Áll az alku címek is Endemol-licenszre épülnek. Emellett többek között a Black Mirror és a Szénné égek idefent is hozzájuk tartoznak.
Annak idején a vállalat a holland Endemol (Big Brother) és az Elisabeth Murdoch-féle brit Shine (A nagy fogyás) egyesítéséből jött létre, előbbi az Apollo, utóbbi pedig a Fox tulajdona volt. A Fox megvásárlását követően a Disney vált résztulajdonossá, most pedig az Apollóval közös céget vásárolta meg a francia óriáscég, a Banijay.
A Banijay és az Endemol Shine egybeolvadása egy még óriásibb méreteket öltő, komoly piaci szereplő születését jelenti. Az Endemol Shine-ra már régen pályázott több nagyobb cég is, a brit ITV, a Lionsgate, illetve a Sony is, végül a szombaton kiadott közlemény szerint a Banijay járt sikerrel. A hivatalos közleményben ugyan nem írták a pontos árat, sajtóértesülések szerint 2,2 milliárdot adtak érte.