Televerzum

Az HBO Maxon folytatódik az Adventure Time

Külön a streaming szolgáltatásra készül négy különkiadás

2019. október 24. - lewiee

Az HBO Max ebben a hónapban - ahogy már mondtuk sokszor - óriási hírlavinát indított, ami továbbra sem áll meg. A tulajdonos Warner gyerekcsatornáján, a Cartoon Networkön futó Kalandra fel! alig több, mint egy éve búcsúzott el a nézőktől, az HBO Max viszont négy darab egyórás különkiadással hosszabbítaná meg az ember-kutya páros kalandjait.
Képtalálat a következőre: „Adventure Time”

A Cartoon Network Studios-szal kötött megegyezés szerint az egyórás darabok mindegyike exklúzívan az HBO Max felületére kerül majd fel. A most berendelt plusz epizódok között kohézió is lesz, együtt az “Adventure Time: Distant Lands” címet kapták.

A “BMO” című a Kalandra fel! apró robotjáról fog szólni, az “Obsidian” pedig Marceline és Buborék hercegnő utazásáról az Üvegkirályságba, hogy megmentsék azt egy földrengés katasztrófájától. A harmadik, “Wizard City” című Borsmentát követi majd, aki beiratkozik egy varázslóiskolába, a “Together Again” középpontjában pedig Finn és Jake áll majd, ez a rész a többinél később kerül majd ki a Maxra.

A sorozat 2010-ben indult, a Cartoon Network egyik legerősebb brandjét képviseli, az animációs sorozatok legújabb hullámjának egyik előfutára volt, összesen tíz évadnyi berendelést kapott, erre jön majd rá a most készülő négy különkiadás.

A bejegyzés trackback címe:

https://televerzum.blog.hu/api/trackback/id/tr1115260252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása