A streaming szolgáltatások elszaporodása - főként a Disney+ és az HBO Max belépése a piacra – bizonytalanságot, és ezek mellett tengernyi új lehetőséget biztosítanak a televíziós cégeknek és producereknek, amit a Netflix és az Amazon már eddig is megmutatott. Az elsőként mindig az amerikai piacon végbemenő folyamatok második állomása általában Európa, a múlt héten Rómában gyűltek össze az európai televíziós vállalatok, hogy megvitassák az említett lehetőségeket, a bizonytalan helyzetet és a villámsebességgel változó piac megfelelő kihasználását a kontiensen. A római MIA Market egyik paneljába az EU piacának meghatározó szereplői küldték fontosabb embereiket.
Az európai piac egyik meghatározó szereplője a részben Comcast kezében lévő Sky, amely Nyugat-Európa több országában is jelen van, televíziós csatornákat üzemeltet, a nyugat-európai piac egyik legmeghatározóbb nemzetközi tartalomgyártója, illetve telekommunikációs cégként is funkcionál. Többek között Az ifjú pápa, a Babilon Berlin és a Brilliáns barátnőm is a Sky és az HBO közreműködésében forogtak le. Marcus Ammon, a Sky német saját gyártásért felelő igazgatója elmondta, hogy nem csak az olyan streaming óriások, mint a Netflix vagy az Amazon vesznek részt ezekben a változásokban: a közszolgálati és kereskedelmi televíziók, valamint más játékosok is becsatlakoztak a streaming üzletágába. Ammon azt mondta, hogy nekik is meg kell találni a saját útjukat ebben a történetben.
Ammon mellett Thomas Triboit, a francia Orange Studio televíziós sorozatokért felelős igazgatója; José Skaf, a Turner Délkelet-Európa és Afrika senior saját gyártásért felelős kontentmenedzsere, valamint Carlo Crest Dina, az olasz-brit Tempesta Film producere ültek a panelben, amit Alexandra Lebret, a European Producers Club vezérigazgatója moderált.
Arra a helyzetre, hogy az európai tévés cégek hogyan képesek versenyre kelni a globális óriásokkal, Ammon a Babilon Berlint hozta példának. A német produkció a Sky és a német közszolgálati televízió együttműködése keretében jött létre, amit Ammon “szokatlan szövetségként” írt le, amellyel szerinte a Sky Németország bebizonyította azt, hogy versenyképes a nagybüdzséjű amerikai sorozatokkal szemben.
A német Sky produkciója, a Babilon Berlin
“Akkoriban még nem voltak meg a megfelelő erőforrásaink ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű műsort egyedül kivitelezzünk.” – mondta, megjegyezve, hogy a Babilon Berlin volt a legdrágább valaha készült német televíziós produkció. A sorozat a Sky márkaépítéséhez különösen hozzájárult, és azóta a német Sky-nak még nagyobb részévé vált az eredeti drámai kontent.
“A lényeg akkor az volt, hogy egy nemzetközi szintű műsort készítsünk. Egyszercsak az emberek nem a sportközvetítésekkel azonosították már a márkánkat, hanem sokkal inkább a fikcióval és a sorozatokkal. Erre az első sikerre azóta építettünk.” – mondta Ammon, utalva arra, hogy a német Sky eredetileg főként sportműsorairól és -közvetítéseiről vált ismertté Németországban, de a sorozat megjelenése tovább színesítette a brandjüket.
A megszólalók nagyjából mind egyetértettek abban, hogy a legnagyobb kihívása a presztízsalapú televíziózás és műsorválasztás korának a magas minőségű tartalmak gyártásában tehetséges, kompetens munkaerő megtalálása. Triboit elmondta, hogy az Orange úgy döntött, hogy sok szabadságot ad a készítőknek és a producereknek, hogy már az elejétől kezdve együttműködjenek abban, hogy milyen műsort is akarnak gyártani.
“Nagoyn törekszünk arra, hogy megfelelő helyet biztosítsunk a kreatív tehetségek számára.” – mondta Skaf, aki szerint a Turner biztosítja műsorkészítőit, hogy ők minden lehetőséget megadnak ahhoz, hogy az álomprojektjeiket elkészíthessék.
Skaf szerint bár a világszerte elterjedt streaming szolgáltatások mögött egyre növekvő sikerű entitások álnak; a hagyományos televíziós cégeknek nagy előnyük lehet velük szemben.
“Szerintem bár gyakran úgy jellemeznek minket, mint akik lassabban haladnak előre és elővigyázatosabbak, mint a streamingesek, ugyanakkor mi mégis gyorsabban tudunk mozogni.” – mondta, hozzátéve, hogy lehetséges, hogy a Netflix és az Amazon projektek tucatjait készíti elő egyszerre, de sok közülük sosem ér el a nézőkhöz. “Ha mi megegyezünk abban, hogy legyártunk valamit, az biztos, hogy el is fog készülni.”
Amíg a streaming szolgáltatások általában nemzetközi, globlális jogokat vesznek meg a producerektől sorozataik elkészítésekor, a broadcast cégek meghagyják a lehetőséget, hogy a saját piacukon kívüli régiókban a házalhassanak tartalmaikkal – ebből ők extra bevételt láthatnak. “Ez is egy modell, amely előnyösebb a producerek és a készítők számára, mint a netflixes” – mondta Ammon.
Mindenki rámutatott annak a kapcsolatnak a fontosságára és erősségére, amely a hagyományos tévés cégek és a producerek között jön létre, amelyről Triboit elmondta, hogy egy olyan társulás az Orange Studio-nál, melyben ők elköteleződnek a producerek mellett és kockázatot vállalnak velük.
Végül arról esett szó, hogy az Egyesült Államokból jövő szolgáltatások mennyire fenyegetik a broadcast cégek tartalomgyártását. Ezek a változások főleg abban mutatkoznak majd meg, hogy a tartalomfogyasztás már nem úgy történik, hogy ami műsoron van, azt fogyasztják, hanem a fogyasztók választanak tudatosan tartalmakat.
“Próbálunk annyi kreatív teret hagyni, amennyit csak lehet. Úgy hisszük, hogy a minőség, a művészi autonómia jobb eszközök mint a profittermelés hajhászása hosszútávon.” – mondta Triboit – “Hogyha megpróbáljuk a mainstream irányvonalat követni, akkor nem vagyunk készek arra, hogy a nagy amerikai műsorokkal felvegyük a versenyt. Meg kell találnunk azt az egyedi hangot, amellyel kitűnhetünk a tömegből. Így van a legjobb esélyünk.”