"A jobboldali propaganda, de a baloldali szabad sajtó, mi?!"

Miért nem "egykutya" a híradó az RTL-en és az M1-en, és miért ne lenne veszteség a szabad sajtónak a Lokál, amíg a Népszabadság igen?

2019. október 20. - lewiee

propaganda.png

 

Ahány vélemény, annyi narratíva, az objektív újságírás helyes megközelítése viszont a témához való személyes hozzáállás elhagyása, amennyire csak lehet. Karácsony Gergely megválasztása után szóba került, hogy a Lokál szerződését Karácsony nyomására felmondhatja majd a BKK, és azt közterületen is tilos lesz majd terjeszteni. A napilap ezek után Budapest nagy részéről kikerülne, és az is könnyen lehet, hogy ettől a közönségtől elesve meg is szűnne. A közbeszédben - főként internetes fórumokon, ahol vélekedni név és arc nélkül is lehet - ilyenkor gyakorta előjönnek újra és újra azok a vélekedések, melyek szerint alapvetően balliberális túlsúly van; az Index és az Origo is hazudik, csak az egyik a baloldalról, a másik meg jobbról; a Pesti Srácok sem rosszabb, mint a 444, és ha a jelenlegi Magyar Nemzet jobboldali propagandalap, akkor a Népszabadság meg MSZP-s volt. És az miért lenne jobb?

A mai magyar politikai helyzetben nehéz bal- és jobboldalról beszélni ideológiai alapon. Általánosan teljesen polarizálttá vált a véleményfoglalás, minden fekete és fehér, ha valaki fideszes, akkor rögtön náci és homofób, ha pedig ellenzéki, akkor hazaáruló és migránssimogató. Emiatt egyre hajlamosabbak vagyunk úgy gondolni, hogy ez a sajtóra is igaz: az egyik oldal a baloldalnak, a másik meg a Fidesznek játszik.

Kezdjük a mostanában nagyon sokat használt propaganda szó pontos meghatározásával, amely nem több, mint olyan meggyőzés, amelynek célja az emberek véleményének befolyásolása. Gyakorlatilag reklámok és hirdetések is idesorolhatóak ezek szerint, de ezt a kifejezést túlnyomó részben a politikai életben és a sajtóorgánumokkal kapcsolatosan halljuk. Ez azért van így minden bizonnyal, mert nem túl meglepő, ha egy kólareklám arra próbál mindenáron rávenni, hogy kólát igyál, de ha egy sajtóorgánum próbál hatással lenni az olvasó véleményére, amelynek objektívnak kell maradnia azzal kapcsolatban, amiről informálja az embereket, az már sokkal problémásabb. 

Az alapvető probléma, amikor jobboldali és baloldali sajtóanyagok összehasonlításáról beszélünk, hogy valójában nem jobb- és baloldalról beszélünk a magyar sajtóban, amikor ezt tesszük. A fideszes sajtó nem egyenlő a jobboldalival, a legkevésbé sem, egy jobboldali szabad, objektív sajtóorgánummal nincsen semmi probléma - egyedül az, hogy manapság kevés ilyen akad itthon. Minden szabad médiumnak, amely informálja az embereket, természetes, hogy van egy minimális részrehajlása, csak azzal kapcsolatban, hogy milyen témák érdekelhetik a közönségüket. Egy baloldali lap lehetséges, hogy több cikket közöl majd a a Pride-ról, és kevesebb történelmi jellegű cikket közöl, egészen egyszerűen azért, mert az olvasóközönsége kíváncsibb a Pride-ra. Amíg egy jobboldali újság fordítva teszi azt, mivel polgáribb közönséget szólít meg.

Ha szigorúan értelmezzük, akkor a valódi szabad jobboldali és baloldali sajtó mérlegénél balra billen a mérleg, a Magyar Hang az egyetlen nagyobb ilyen jellegű szereplő ma. Azonban nem ez az alapvető probléma, hanem, hogy a jobboldali címkét magukra veszik az alapvetően kormánypárti lapok és online oldalak.

Reprezentáció és igazság

Az Origót, a Tényket, az M1-et, a 888-at, a jelenlegi Magyar Nemeztet és mellettük a Lokált is két dolog különbözteti meg alapvetően a szabad jobboldali sajtótól. Ezek a másik oldal megfelelő reprezentációjának hiánya és egész egyszerűen a folyamatos hazugságok közlése.

Egy valóban szabad jobboldali újság, televíziós műsor vagy csatorna feladata az lenne, hogy fórumot adjon a Fidesz mellett olyan politikusoknak is, akik nincsenek kormányon. Teljesen mindegy, hogy jobbikos, vagy MSZP-s politikusokról beszélünk. A fideszes nyilatkozatokat és megszólalásokat leközli az Index, az RTL Híradó és a Népszava is, ellenben az Origo vagy a Tények csak akkor említ meg baloldali politikusokat, ha azok botrányba keveredtek, vagy annak a gyanúja felmerült. Az M1 műsoraiba évek óta csak kormányközeli véleményezőket és fideszes politikusokat hívnak be, nem engednek hangot a másik oldalnak.

A szabad sajtónak kötelessége a mindenkori kormánnyal való kritikák megfogalmazása, a kormány megfelelő munkájának ellenőrzése és az emberek arról való tájékoztatása. Ez a látásmód a baloldali sajtóra akkor is igaz, amennyiben baloldali kormány van, így például az MSZP-s kormány idején az Index nem hallgatta el a szocialista kormányzás problémáit, Orbán Viktor ezért anno megbízhatónak is nevezte. Csak akkor vált kellemetlenné számára az Index kormánykritikus hangneme, mikor már ő ült a kormány mögött, ekkortól már nyilatkozni sem nyilatkozott olyan sajtóorgánumoknak, amelyek nem a fideszes holdudvar alákérdezős stílusát képviselték.

Az igazság közlése a másik alapvető dolog az informálásnál, de ez talán a legkevésbé magyarázandó. Az állami hirdetéseken keresztül közpénzből eltartott újságok és televíziós csatornáknak nem probléma, ha bírságot kapnak, még akkor sem, ha már sokadszor bíróság mondta ki, hogy hónapról hónapra hazugságokat közölnek platformjaikon. Ezek kevésbé látványos helyen közzétett "Helyreigazítás" cikkekben látszanak a nyilvánosság számára.

Még problémásabb, ha közszolgálati

Még egy fokkal nagyobb a baj olyankor, mikor nem egy kereskedelmi entitásról, hanem közszolgálati médiumokról beszélünk. A közszolgálati televízió működtetése horribilis mértékű közpénzből, mindenki adójából történik, eredetileg arra a célra, hogy független, objektív tájékoztatást adjon a különböző történésekről itthon és külföldön. Sem az M1, sem a Kossuth Rádió nem tájékoztat közel sem ilyen formában, nem közli az ellenzék bírálatait a kormánnyal szemben, de a kormány kritikáit az ellenzékhez szerepelteti.

Ez azért a legproblémásabb, mert amellett, hogy közpénzből készül az adás, a vidéki Magyarországon nem olyan általános, hogy az Indexet vagy a Népszavát egyszerűen kézhez lehet kapni. Sok faluban csak a közszolgálati rádiók és tévéadások elérhetőek, illetve azok a megyei lapok, amelyek a szintén kormányközeli Mészáros Lőrinc keze alatt vannak.

A kormány folyamatos dicsérése közpénzből közvetetten vagy közvetlenül fenntartott médiumokon, az, hogy az azzal szembemenő hangoknak nem adnak helyet, elhallgatnak tüntetéseket és hazugságokat állítanak - ezek mind aggasztó helyzet alkotóelemei, amelyen akár bal-, akár jobboldali szabad médium csak segíteni tud. Se jobb-, se baloldali médiatúlsúlyt nem hoz Magyarországra; a szabad média súlyát viszont növeli - ami viszont egyáltalán nincs túlsúlyban ma itthon.

A bejegyzés trackback címe:

https://televerzum.blog.hu/api/trackback/id/tr3715240180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rodney2 2019.11.02. 13:47:34

Csak 2 komment:

1. Mikor kipattant a Tiborcz ügy (EU pénzek) akkor egy szép napon az Index főoldalán MINDEN cikk cimében szerepelt a "Tiborcz" szó míg ugyanakkor az Origón minden cikk címében szerepelt a "migráns" szó, kivéve jobb oldalt egy oszlopot ahol értelmes hírek is voltak a nagyvilágból (az Indexen aznap még ez sem volt). A "Snipping Tool" nevű eszközzel kivágtam mindkét főoldalt és eltettem okulásul vagy valamiféle bizonyítékként. Hogy egyik kutya másik eb, mindegyyik oldal pofátlanul durván tólja a saját propagandáját.

2. Manipulálni úgy is lehet hogy egy újságban csak olyan hirek (és vélemények) jelennek meg amiben a migráns, buzi, feminista, stb mindíg csak pozitív kontextben jelenik meg (itt még a fake story megalkotásától sem riadnak vissza, le is buktak néhányan) A gazdasági és társadalmi kérdésekről csak és kizárólag ismerten elkötelezett baloldali "tudósok" és "szaktekintélyek" írnak és nyilatkoznak, stb. Ilyenek a The Guardian, a Washington Post, New York Times, stb. Ők magukat független sajtónak deklarálják még akkor is amikor baloldali kormány alatt jelennek meg és azt tólják ezerrel. Nagyon érdekes az a gátlástalan pofátlanság ami a balliberális sajtóban nemzetközileg tapasztalható.
Két tipikus példa a Trump kapcsán:
- mikor az első évében a Trump hetente hozta a gazdaságélénkítő intézkedéseket (mert ehhez speciall értett) amitől rakétaként beindult az USA gazdasága, megoldott olyan "deadlock" helyzeteket amiket az idióta Obama csak egyre nagyobbított a tehetetlenkedésével, akkor pl a The Guardianban volt egy "Trump bashing" rovat ami ezekről a dolgokról hallgatott, viszont minden nap volt egy hír hogy a Trump milyen szemét gazember, nőgyűlölő, rasszista, fasiszta, hülyén áll a haja, a feleségének vagy a lányának milyen béna a cipője és ez a szint. Egy gyűlölködő szennylap szintje. Ez mitől "független"? Kb a valóságtól :))) Abba is hagytam az olvasását (kb minden másban is ilyen szinten elfogult szennylappá vált a 20 éve még korrekt baloldali lap).
- Mikor meglepetésre nyert a Trump, a New York Times főszerkesztője kiállt és bocsánatot kért az olvasóktól azért hogy a kampányban összevissza hazudoztak és fake news is becsúszott bőven, megigérte hogy többet ilyen nem lesz, majd másnap ugyanúgy folytatták. Ez is egy ropppant független sajtótermék, ugye?? Mitől független? Hát a Trumptól meg az objektivitástól

lewiee 2019.11.02. 16:47:26

@Rodney2: Nem gondolom úgy, hogy ha a New York Times hazudik, akkor az rendben van. Pont erről szól a cikk, csak hazai szereplőkkel. És itthon ez a jelenség a magukat jobboldalinak álcázó kormánnyal összeköthető sajtótermékeknél jelenik meg. Ez attól még persze oda-vissza igaz, itthon is van egyébként magát baloldali híroldalnak beállító propagandaoldal, pl. az EzALényeg.hu. Viszont amivel a cikkel ki szerettem volna lyukadni az az, hogy amit a baloldali Index vagy a jobboldali Magyar Hang csinál, az szabad sajtó, ami igyekszik szakmai szempontokat szem előtt tartva dolgozni, amíg a jobboldali Origo vagy a baloldali EzALényeg szimpla propagandalapok, egyoldalú tájékoztatással és valótlan, túlzó állításokkal.

arty1977 2019.11.14. 13:44:15

@Rodney2: linkeld már be léccike azt az index címoldalt, ha ezekszerint lementetted :D

valószínűbbnek tartom, hogy csúsztatsz és relativizálsz, mint minden fizetett fidesztroll itt a blogon... blogokon...

(saját vélemény: a tiborc egy maffiagecitolvaj, aki a nemzet vérét szívja, tehát neki kijár a hír, míg általánosságban a migránsal riogatásnak sok értelme nincs, mert ugyan kitérdekel, hogy valami szír leszúrt egy németet - nem érint, nem is érdekel senkit, max pár amúgyis agymosottat a szavazóurna elé lököd és leszavaz a maffiagecik jelöltjeire)

Rodney2 2019.11.14. 15:34:09

@arty1977: Tudod mi az a Snipping Tool?? Hogy linkeljek be egy kivágott képet?? Egy folderben van egy diszkemen. E-mailben küldtem el ismerősöknek.
Hánynom kell az olyan elbaszott idiótáktól, akik szerint mindenki fideszes fizetett troll aki értelmesebb náluk vagy próbál objektív maradni.
Abban egyet értünk hogy Tiborc "egy maffiagecitolvaj, aki a nemzet vérét szívja". Majd egyszer talán lecsukják ha jogilag lehetséges. Szerinted fizetett fidesz troll mikor ír le ilyet? Seggfej.
Ha meg jártál volna mostanában Nyugaton, akkor láthatnád hogy a migráncsolásnál nagyobb probléma nincsen. 2 generáción belül vége lesz az európai civilizációnak. Tiborctól vissza lehet szedni az ellopott vagyont ha változik a rendszer, de Nyugaton mit kezdesz a lassan relatív többségbe kerülő muszlim hordákkal?? Franciaországban pl már a legnagyobb vallás az iszlám. Vannak relative felvilágosult muszlim barátaim, tudom hogyan gondolkoznak liberalizmusról, feminizmusról, buzulásról, zsidókról. Lesz nagy meglepetés... Csókoltatlak.

Rodney2 2019.11.14. 15:45:30

@lewiee: Az a baj hogy az egész világban azt lehet látni hogy romlik a helyzet. Pl az angol tabloidok 20-30 évvel ezelőtt még tekintélyes lapok voltak ahol a levelezés rovatban időnként oxfordi meg cambridge-i professzorok vitatkoztak tudományos kérdésekről. Mára már mindegyik elfogult és pártos szócsővé vált, megvan hogy melyik milyen csoportokat támogat és nagyon kilóg a lóláb. USA ugyanez. Magyarországon is ugyanez megy. A HVG régen egy "független" gazdasági hetilap volt de az utóbbi évekre egy baloldali propaganda lappá silányult. kb 20 év után mondtam le az előfizetést mert már annyira zavart a cikkek címében is megnyilvánuló borzalams elfogultság. Fideszes szennymédiát nem olvasok mert az teljesen értelmetlen időtöltés. De ma már "baloldali" meg "demokratikus" szennymédiát sem olvasok mert hánynom kell. Ide jutott a világ. Az emberek hülyitik magukat és egymást midnenféle visszhangkamrákban és minden megy lefele :( A facebook, ahogy azt már sokan megírták, önmagában is sokat ártott ebben a témában. És egyszerűen nem igaz hogy hagyják más vélemények megjelenését. A Guedianban nem jobboldaliak mondják el a jobboldali véleményt hanem baloldaliak fasiztázzák és rasszistázzák a jobboldaliakat, így jelenik meg nagyon "objektíven" a más vélemény. Az Indexen nem interjú van Kövér Lászlóval, hanem gúnyos stílusban "összefoglalják" és kifigurázzák hogy milyen baromságokat is mondott, de hogy igazából mit mondott azt ki tudja?? (csak egy kiragadott példa a sok közül)

arty1977 2019.11.14. 18:48:46

@Rodney2: feltoltod a kepet valami kepmegosztora es ideteszed a linket :)

itt a blogokon nagyon nehez kiszurni a nem fidesztrollt, mert sajnos kurvasok van beloluk :(

jartam nyugaton es nem lattam a fideszmedia altal sugallt migranskrizist, ha ott elnek, nyilvan eszrevehetobb volna. itthon tovabbra sincs migranshelyzet, ergo miért is nem a tolvajgeci tiborc a fotema az origon, mint valodi problema? jahogy... ja.

9 evig poltpeter a fougyesz. ha tiborc nem kerul lampavasra, akkor megussza.

a francia ismereteid torzak. igen, ott is jartam nemreg :p

arty1977 2019.11.14. 18:51:03

@Rodney2: kover vagy a tobbi fideszgeci nem megy el indexnek nyilatkozni. baszki, meg a parlamentben egy kerdes erejeig sem valaszolnak a kerdeseikre... hol elsz te? csak nem valami facebookbuborekban?! :)

arty1977 2019.11.14. 18:52:00

kerdes erejeig = felperc erejeig