Kiűznék a propagandát a föld alól

A Lokál születéséről, tündökléséről és egyre valószínűbb bukásáról

2019. október 19. - lewiee

karigeri.png

1998 szeptemberében indult el a Metro, az az ingyenes közéleti napilap, amelyet jellemzően közlekedési csomópontoknál, forgalmas busz-, villamos-, troli- és metrómegállókban lehetett kézhez kapni reggelente. A magyar Metro egy nemzetközi, svéd székhelyű cégcsoport lokalizált változataként indult el, amely alapvetően arra szolgált, hogy a fontosabb közéleti történéseket és kisebb színeseket osszon meg azokkal, akik reggel munkába sietnek. 2001-ben országos napilappá vált, Magyarországon 2008-tól pedig már Metropol név alatt lehetett kapni, a magyar piacon jelenlévő METRO áruházlánccal folytatott pereskedései következményeként. 

A Metropol hitelessége és politikai függetlensége 2011-ben kérdőjeleződött meg, amikor a lap magyarországi kiadásának joga annak a Fonyó Károlynak vagyonkezelő cégéhez került, aki túlságosan is jó viszonyt ápolt az akkor még Orbánhoz közel álló Simicska Lajossal, akinek a kormányváltást követően egyre sebesebben kezdett épülgetni médiabirodalma. 2015-ben azonban Simicska kemény kritikákkal illette nyilvános interjúkban Orbánt, ami sok egyéb mellett végül a Metropol halálához is vezetett. A lap komoly bevételét képezték azok az állami hirdetések, amiknek nagy részétől 2015 után - valószínűsíthetően kijelentései következményeként - elesett. A Metropol 2016-ban jelent meg utoljára, a tömegközlekedési csomópontokon terjesztett ingyenes napilap szerepe azonban csak pár hónapig maradt betöltetlen.

Az újonnan indult, Lokál című lapot a 888.hu kiadója kezdte terjeszteni, ugyanazokon a helyeken, ahol korábban a Metropolt lehetett kapni. A hamar elbulvárosodott Lokál állításairól gyakran bíróság ítélete mondta el, hogy egészen egyszerűen hazugságok, de a lapot ez sem tartotta attól vissza, hogy egyre keményvonalasabb, bulvárnak álcázott kormánypropagandát nyomjon az emberek kezébe reggelente. Több olyan száma is jelent meg a lapnak, amely három-négy cikk mellett kizárólag több oldalnyi hirdetést tartalmazott. A 150 ezres példányszámban megjelenő lap terjesztése nem most először került veszélybe, már volt róla szó korábban idén, hogy több forrás szerint is a Lokál Metropol néven folytatná a kormánypropaganda kiadását, mivel a brand maga már kormányközeli körökhöz, Mészáros Lőrinchez került, és erősebbnek is bizonyult.

Az idei önkormányzati választásokon az ellenzék Budapesten győzelmet aratott, az új főpolgármesternek, Karácsony Gergelynek pedig tervei között szerepel a Lokál ellehetetlenítése, ennek legfontosabb elemeként pedig a BKV és a Lokál szerződésének mielőbbi felmondása. De milyen szerződésről is beszélünk tulajdonképpen, milyen hatásköre van Karácsonynak pontosan abban, hogy a Lokál hova érhet el és hova nem, és mi kerülhet a piros-fehér újságok helyére?

A BKV valóban a főpolgármester hatásköre alá tartozik, de az nyilvánvalóan nem valószínű, hogy a Lokál terjesztését a BKV egyik napról a másikra fel tudja mondani. A jelenlegi szerződés szerint 81 ponton osztogathatják a lapot, havonta ezért a közlekedési vállalat 5,1 millió forint bérleti díjat kap. 820 ezer forintért a lapban viszont BKV-s hirdetések jelennek meg, így tulajdonképpen havi 4,3 milliós haszna származik a budapesti tömegközlekedési cégnek a Lokál terjesztéséből. Nem úgy néz ki azonban, hogy a BKV-nak pénzkérdés lenne egy másik szerződés kötése, vagy ennek egyszerűen a felbontása: a Metropol megszűnésekor kb. ezzel megegyező összeget fizetett havonta a terjesztésért, ennek ellenére - minden bizonnyal politikai nyomásra - a szerződés felmondásra került. Ez a lehetőség így most sincs kizárva - ezúttal a másik oldal javára.

Karácsony úgy nyilatkozott, hogy nyomást helyez majd a BKV-ra, hogy amint lehetőség nyílik rá, mondják fel a szerződést a Lokállal, illetve megpróbálja majd azt is elérni, hogy ne terjeszthessék azt közterületen. A Lokált felváltó új ingyenes napilapról még ugyan nem nyilatkozott, de a helyre lehet már egy elég erős induló.

A már hónapokkal a választások előtt bejelentett ingyenes napilap, a Pesti Hírlap reinkarnációjának tulajdonosa Milkovics Pál, Csehországban tevékenykedő vállalkozó, aki független közéleti újságot szeretne indítani. Kerényi György személyében találták meg a főszerkesztőt, aki egyebek mellett 2006-2010-ig a Kossuth Rádió főszerkesztője, illetve a vs.hu alapító tagja volt. 2020-ra tervezik az indulást, a lap a Lokálhoz és a Metropolhoz hasonlóan rikkancsokon keresztül jutna el az olvasókhoz, a közterületen való terjesztéshez várják jelenleg a Fővárosi Önkormányzat jóváhagyását. Újságjuk jövő héten egy nulladik próbaszámmal jelentkezik, az éles indulást pedig 2020 januárjára tervezik. Ez pont kapóra jönne ahhoz, hogy a Lokál helyét átvegyék a metrómegállókban, bár nyilatkozatuk szerint ők nem bánnák, ha lenne versenytársuk is a piacon, nem feltétlen törekszenek a Lokál helyettesítésére.

Ha a tömegközlekedési csomópontokból és akár még a közterületekről is sikerülne Karácsonynak kitiltania a Lokált, azt ezzel közvetlenül nem tudná elérni, hogy az meg is szűnjön. További megyeszékhelyeken illetve online verzióban tovább terjeszthetnék, bár - főként mivel a terjesztés nagy részét Budapesten végzik - minden bizonnyal erősen megkérdőjeleződne az egyszer már veszélybe kerülő lap sorsa. Ha a KESMA úgy is döntene, hogy ezután nem folytatja a terjesztést, a gyakorlatban csupán annyi változást hozna, hogy a megyeszékhelyeken és online más márkanév alatt folytatnák a kormánypropagandát.

A bejegyzés trackback címe:

https://televerzum.blog.hu/api/trackback/id/tr815234564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hatodikx 2019.10.20. 10:53:05

És ha betiltják a Lokál terjesztését, Karácsony úr feljelenti magát Sargentini asszonyságnál, hogy nincs Mo-n sajtó- és szólásszabadság?

Greccsi Zsot 2019.10.20. 11:36:52

A rendszervaltaskor a balliberalis oldalnak meg, 98-100 %-os media folenye volt, hiszen mindent ok orokoltek a kommunistaktol. Mostanra ez az arany sajnalatos modon lecsokkent 80-85 %-ra, ezert vissza kell allitani a 1989-es demokratikus allapotokat, amikor a nemzeti oldalnak meg egyaltalan nem volt mediaja, es a piac 100 %-a a liberalisoke volt.

Lóval ne 2019.10.20. 12:01:25

@hatodikx: A sajtószabadság nem azt jelenti, hogy a rikkancstól ingyen el szabad venni, hanem hogy az újságírónak szabad mindent leírni. Gondolkodó európéer polgárnak amúgy is gyanús kéne, hogy legyen, ha valamit ingyen oda akarnak adni.
Vagy ha valakinek úgy jobban tetszik a magyarázat, akkor a józan magyar paraszti ész diktálja, hogy a papír, nyomdafesték meg a kiszállítás csak pénzbe kerül, valahogy nem jön ki a matek, hogy a végén én 0 forintot fizetek.

Sir Gombóc 2019.10.20. 12:19:11

@Greccsi Zsot: ezzel a tudással kár volt a fényre jönnöd. Ennyi sületlenséget összehordani..

Indriq 2019.10.20. 12:31:00

@hatodikx: na milyen érzés szellemi rokiként élni? :) A lokál nem lesz betiltva, továbbra is hazudozhatnak, csak ezek után nem fogja a főváros terjeszteni.... tudod... ez az ami nem kötelező és nincs köze a sajtószabadsághoz... majd szépen mennek vissza a pártirodákba terjeszteni....

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2019.10.20. 12:48:55

Aki sajtónak meri hívni ezt a legalja propagandát, ami Lokál néven fut, valamit nagyon félreért.

Utó Pista 2019.10.20. 12:49:58

@Sir Gombóc: Kár, hogy annyi humorérzéked van, mint egy döglött lónak.

frikazojd · http://kocs.ma 2019.10.20. 13:17:35

helyes, minden környezetszennyezés ellen érdemes fellépni.

Ekrü 2019.10.20. 13:40:24

@Indriq: Szóval nem lesz betiltva,csak éppen kitiltva....Amúgy meg tegyétek csak.Kitiltani amúgy is csak a fővárosi tulajdonú helyekről tudjátok.Az állami és a Fideszes önkormányzati tulajdonokból bizony nem.A Metrótok utódja meg majd kuncsoroghat az állami megrendelésekért hiába...:))))

torró 2019.10.20. 13:40:40

A hatalmasok mindig azt próbálják megtiltani amitől tartanak. Érdekes, hogy pont ők ordítottak minden sajtóban történt változtatás ellen! Szemen köpöm magam? Én azt hiszem lesz még Karácsonynak problémája, nem ezzel, de majd meg kell magyarázni az igéret halmaz elmaradását!

hatodikx 2019.10.20. 13:48:48

@Indriq: Mondd el te, milyen érzés,, te jöttél ki éppen a karácsonyi buliból!

Galebeb 2019.10.20. 13:52:43

@Greccsi Zsot: Ez miért érdekeljen engem most, 2019-ben?

Galebeb 2019.10.20. 13:53:46

@Ekrü: Maradt 4 db fideszes önkormányzat. Ott a kerület közterületein mehet, de a fővárosin nem. Ez bőven belefér.

efi 2019.10.20. 14:04:40

Helyes.
Ez egy szennylap, papírja - nem is egy - van róla.

Ekrü 2019.10.20. 14:06:52

@Galebeb:Jó lesz az a négy kilencnek is.No ,de Gyurcsány prímszámai óta tudjuk,hogy a számolás nem az erősségetek.:)) No.meg az állami tulajdonú helyekről is elfelejtkeztél....tudod pályaudvarok,közintézmények stb...:))))

Indriq 2019.10.20. 14:32:51

@Ekrü: király, hogy ilyen nyiltan fütyeszesnek. az ilyenek miatt lesz jogalapja 2022-ben átgondolni a támogatását :)

kvadrillio 2019.10.20. 14:36:43

OK...H EZT ÍGY MEGCSINÁLTÁK, DE AKIBŐL MOST AZ ELSŐ TEVÉKENYSÉGEKÉNT FONTOSSÁGILAG AZ UTCANEVEK VISSZA-NEVESÍTÉSE JÖN KI (AMIRE AKKOR IS MOST IS SZAROK !!!) , AZ NE LEGYEN POLITIKUS, HANEM INKÁBB WC-S BÁCSI, OCCT AMI OTT JÖN KI AZ MEGMUTATJAA JELEN TEHETSÉGÉT, KÉPESSÉGÉT NEKJEHHH.
A 3-AS METRÓBA LÉGKONDI KELL !!!
AKI NEM TUD A TÁRSADALOM ÉLETÉNEK JOBBÍTÁSÁHOZ MEGFELELŐ PRIORITÁSOKAT FELÁLLÍTANI, AZ MENJEN A FENÉBE. BAUER IS !!!!!
A BAROMSÁGOKBÓL MÁR ELÉG VOLT. DE TÉLLLLLLEG.

Bauer Tamás, a DK politikusa, aki egészen odajutott, hogy önkényesen cserélgetne utcanév táblákat. Nyilvánvaló: nem véletlenül szólalt meg a Demokratikus Koalíció politikusa.

A DK politikusa mai posztjában arról írt, hogy

vissza kell adni a budapesti közterületeknek a 2010 előtti nevüket.

Konkrétan meg is nevezte, mikre gondolt pontosan:

a Széll Kálmán térből Moszkva teret
a II. János Pál pápa térből Köztársaság teret, valamint
a Széchenyi István térrből Roosevelt teret kell csinálni újra.

"E három tér elnevezésének kiemelkedő politikai jelentősége van, teljesen függetlenül attól, hogy mit gondolunk Széchenyiről, Széll Kálmánról és II. János Pálról.

VAGY MEGVÁLTOZNAK A JELENLEGI POLITIKUSOK ÉS KOMOLYAN VESZIK A TÁRSADALOM IGÉNYEIT VAGY JÖÜJJENEK A 3. UTASOK !!! SOKKKKK !

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.10.20. 14:39:26

A ballibek harca a sajtószabadság ellen, semmi újdonság.

Sancho12 2019.10.20. 14:50:41

@MAXVAL bircaman közíró: Köszi Emese, a napi bunkó is megszólalt.

Fülig José 2019.10.20. 15:00:04

@Ekrü: publikálsz ebben a fosban öreg, hogy így véded...?! tudod, a pösti sem mind agyzseni, de hozzátok, mucsaparasztokhoz képest a nagy átlag is egyetemi tanár. további kellemes vasárnapi győlölködést kívánok nektek, birkák.
@hatodikx: na kost mi lesz a reggeli betevő migráncsapokalipszisseddel, nyomi...?

Namir 2019.10.20. 15:12:56

Nesze neked sajtószabadság! Ami a ballibsiknél csak akkor jön elő, amikor épp a saját újságjaikat adják el, és nyavajoghatnak, de amikor mások ellehetetlenítéséről van szó, akkor nem:

"...az új főpolgármesternek, Karácsony Gergelynek pedig tervei között szerepel a Lokál ellehetetlenítése, ennek legfontosabb elemeként pedig a BKV és a Lokál szerződésének mielőbbi felmondása....Karácsony úgy nyilatkozott, hogy nyomást helyez majd a BKV-ra"

Eddig is tudtok, kommunista kutyából nem lesz szalonna.

Wass Albert: Patkányok honfoglalása: www.vadhajtasok.hu/2019/10/16/uzenetunk-karacsony-gergelynek-wass-albert-patkanyok-honfoglalasa/

nemecsekerno_007 2019.10.20. 15:21:57

És mit fogtok helyette terjeszteni? Valami függetlenobjektívet?! :)))))

lujo1111 2019.10.20. 15:26:44

@hatodikx: miért sérülne? nem a lapot tiltják be, az továbbra is megjelenhet, és ha a kiadó akarja, a lapterjesztőkön keresztül terjesztheti az újságot.

Egyallampolgar 2019.10.20. 15:27:42

Undorító mocsok.
Bulvár+hazugságok.
Ez nem sajtó és nem újság.
Közpénz lopás és aljas propaganda. Ezért adják "ingyen". Csak a szellemi szintjével, az erkölcsével fizet a sok szerencsétlen aki kezébe veszi ezt a szemetet.

Nem tartom sokra Karácsonyt. Nem szavaztam rá. De ha ezt eléri... lehet megteszem legközelebb.

Sancho12 2019.10.20. 15:28:36

@nemecsekerno_007: Ettől minden csak jobb lehet!!!!

Galebeb 2019.10.20. 15:31:25

@Ekrü: Kérlek nézd meg jól az eredményeket. Négy kerületben van oly helyzet, ahol fideszes a polgi és a testület is.

lujo1111 2019.10.20. 15:31:32

@nemecsekerno_007: aki a lokált olvassa, nem tudja meg belőle, h ki az új főpolgármester, h nem Tarlós azt csk sejtheti, mert megköszönték neki a munkáját. Amit megtudtak az olvasók, azt többször is, h KG ALKALMATLAN!

Galebeb 2019.10.20. 15:34:04

@kvadrillio: Majd akkor dumálj, ha így lesz. Addig ez olyan fantazmagória, mint, hogy a Fidesz egy becsülees emberek gyülekezete.

kolompar lole 1116 2019.10.20. 16:01:23

Nem kár ezért a zsideszes agitprop kommunista hazaáruló szennyért, szűntessék meg minél előbb a hazudozást!

kolompar lole 1116 2019.10.20. 16:02:43

@kvadrillio: Nagyon helyes, vegyék csak vissza az eredeti nevüket az agitpropos fidesznyik név helyett!

kolompar lole 1116 2019.10.20. 16:03:45

@MAXVAL bircaman közíró: Nem, a hazudozó jobberkomcsik ellen, mint pl. te és tartótiszted, Kokainos Árpi és Helikopteres Luxustóni.

kolompar lole 1116 2019.10.20. 16:04:21

@nemecsekerno_007: Ennél az agitprop hazudozó hulladéknál minden csak jobb lehet.

kolompar lole 1116 2019.10.20. 16:06:36

@Greccsi Zsot: Médiafölénye 1 lappal is lenne, mert a zsidesz kezében nem média, hanem agitprop hazugsággyárak vannak. Abból viszont nagyon sok, a magyar agyak kitisztítása céljából el kell ezeket hallgattatni.

Etniez 2019.10.20. 16:47:51

@hatodikx: Egy újság, ami nem újság, hanem propagandaanyag, tehát semmi köze az egésznek a sajtószabadsághoz.

@Greccsi Zsot: Lejárt lemez vagy, már Orbán szerint is több, mint 50% az ő propaganda anyaga.
A szerinted nemzeti (egyébként hazaáruló) oldalnak amúgy sem újságjai és médiája van, hanem propaganda felületei. A média híreket közöl, a te oldalad pedig GYÁRT. Annyi pert veszítettek el, hogy nem férne ki még az internetre sem, ha felsorolnánk őket.
Direkt néztem az Origot a Borkai ügy kapcsán, harmadik nap került ki, alulra, mentegetőzve.
Három napig az első 10 hír arról szólt, hogy Karácsony így alkalmatlan, úgy alkalmatlan. stb

Ne fárasszatok már minket, nektek nincs sajtótok továbbra sem és nem is lesz, amíg Orbán él.

Etniez 2019.10.20. 16:49:32

@Ekrü: "A Metrótok utódja meg majd kuncsoroghat az állami megrendelésekért hiába"

Ez a sajtószabadság korlátozása, te kis fasz. Ebben vagytok erősek, ezért RÖHÖGTE KI Orbánt az EU Parlament "mi nem hallgattatnánk el senkit" muhahaha

Etniez 2019.10.20. 16:51:26

@Namir: Aki a vadhajtásokat olvassa, sikeres ember nem lehet.

Etniez 2019.10.20. 16:53:01

@nemecsekerno_007: Egyrészt nem kell helyette semmit terjeszteni, maximum azt amire piaci igény van.
A Lokál egy adófizetők pénzéből fenntartott fos propaganda kiadvány, semmi más. Szerencsére vége lesz hamarosan. Sok NERköcsög mehet majd vissza a piacra megélni a nulla tudásából, ettől rettegnek igazán.

Fikalnyik Eugén 2019.10.20. 17:05:30

"A Metropol hitelessége és politikai függetlensége 2011-ben kérdőjeleződött meg"

Konkrétan az induláskor megkérdőjeleződött, a főszerkesztő az ex-moszkvai tudósító Izbéki Gábor volt a kezdetektől, most ne menjünk bele, hogy mit kellett egy külföldi tudósítónak csinálni a nyolcvanas években...
Jut eszembe hogyan is került 98-ban egy újság a metrókijáratokhoz?
Csak nem úgy ahogy a princess is?
Nem tudom kit utáljak jobban, a belpesti szélbalt vagy a gumicsizmás újburzsuáziát.
atlatszo.hu/2016/02/11/a-harmas-metro-uzemszunetebol-is-profitalhat-habony-izraeli-baratjanak-cege/

nemecsekerno_007 2019.10.20. 17:09:39

@Etniez: "Egyrészt nem kell helyette semmit terjeszteni, maximum azt amire piaci igény van."

Na, kezdődik!!!! Muhahahahahahaha :)))))))))

Nekem tök mindegy. Ez kb. annyira húsbavágó mint a szivárványos zászló a városházán...

nemecsekerno_007 2019.10.20. 17:12:01

@Etniez: Ja persze, egy "ballib" sajtóorgánum automatikusan függetlenobjektív!!!! Ja, nem. Muhahahahahaha!!!!!

Amúgy valóban visszavehetnének az arcból, mert kb. emiatt buktak sok várost, meg kerületet...

De egyelőre még messze van az ellenzék attól, hogy vállalható legyen :))))

Ekrü 2019.10.20. 18:29:20

@Indriq: Ó,csak nem nyerni akartok 2022-ben?Nos,ahhoz kevés lesz ez a 14 budapesti kerületecske....:))))

Ekrü 2019.10.20. 18:35:32

@Etniez:
Szóval kitiltani,korlátozni a terjesztését egy újságnak az szerinted nem a sajtószabadság megsértése.Bezzeg az ha nem kap állami megrendelést az az. :)))Tudod,ha olyan jó az újságotok akkor majd mélyen a zsebetekbe nyúltok ,azt eltartjátok.

Sir Galahad 2019.10.20. 19:01:00

Tehát, röviden: az új vezetés eltakarítja a neki nem tetsző reklámújságot és lesz helyette egy neki tetsző.

Azt lenne szíves ezek után megmondani valaki, hogy mi a különbség főváros régi és új urai között?

torró 2019.10.20. 19:12:02

magyarnemzet.hu/belfold/amikor-magyarorszagra-migralt-nyugati-liberalisok-dontik-el-hogy-ki-legyen-budapesten-a-fopolgarmester-7408139/?fbclid=IwAR2DCwAkY58Hqk1w6rMmnHTFHMGF2dRuKLUcTMgVi6QVFS5zKU17vbGTra
Budapesten szavazati joggal rendelkezik 90 ezer olyan európai állampolgár, akik nem beszélnek magyarul, nem rendelkeznek magyar felmenőkkel és egyáltalán nem tetszik nekik a nemzeti érdeket szem előtt tartó politizálás. Ezek a liberális külföldiek viszont meghatározták a főpolgármester-választás kimenetelét. Sőt egyes vélemények szerint el is döntötték azt – írja a Tűzfalcsoport.

Péter 2 2019.10.20. 19:19:55

@Sir Galahad: Az új vezetés nyilvánvalóan nem fogja betiltani a Lokált, erre se lehetősége, se szándéka nincsen. És a Mészáros által rövidesen felvásárolandó lapterjesztésnek lehetősége (és pénze) is lesz arra, hogy minden postaládába eljuttassa. Budapest maximum annyit tud tenni, hogy nem járul hozzá mindannyiunk pénzén, hogy a Lokál pályázat nélkül, politikai alapon osztogathassa a propagandakiadványát a főváros tömegközlekedésében. Az ilyesmire nyilvános pályázatot kell kiírni, amin a kiírt feltételeknek megfelelő újság nyilvánosan, átlátható feltételek mellett nyerheti el ezeket a jogokat.

És ha ez megtörténik, akkor már nagyon, de nagyon messze vagyunk attól, hogy a főváros régi urai működtették Budapestet.

Péter 2 2019.10.20. 19:24:46

lewiee, ha már blogot írsz médiákérdésekről, akkor "nem valószínű" helyett utána is nézhetnél. A BKK már közölte, hogy mi van a szerződésben, nem találgatás kérdése. 180 napos felmondási idővel, kötbér és hasonló ellenkövetelés nélkül bármelyik fél felmondhatja.

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2019.10.20. 19:33:19

@Etniez: A balliberális mediában, egyetlen betü erejéig sem volt megemlitve, hogy Kispesten Mszp-s es DK-s kepviselők bedrogozva bevalják, hogy évi több száz milliot lopnak el az önkormányzattól.
Ezzel szemben az ugynevezett borkai ügyről, aminek minden betüje kitalácio, egyetlen szó sem igaz belőlle, napi 16-18 cikk jelent meg például a ""független"" indexen.

Péter 2 2019.10.20. 19:41:45

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: Sajnálom. Akartam neked küldeni 12 linket, ami mind "nem jelent meg". De úgy tűnik, a blogmotor gyanúsnak néz egy olyan hozzászólást, amiben ilyen sok link van.

Tehát, csak hogy félre ne értsd: mindössze három netes portált néztem meg (444, Index, HVG), és kapásból találtam több tucat olyan cikket, ami szerinted nem is jelent meg.

Péter 2 2019.10.20. 19:43:01

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: Megpróbálom így, hátha:

link 444.hu/2019/10/18/lackner-csaba-felfuggesztette-mszp-tagsagat
link 444.hu/2019/10/15/a-leghangosabb-botranyok-foszereploi-mind-gyoztek-a-valasztason
link 444.hu/2019/10/06/a-kisalfold-sem-hallgathatta-el-milyen-botranyos-video-kerult-elo-a-fontos-politikusrol
link 444.hu/2019/10/04/a-nap-amikor-a-kampany-kokainhaboruva-valt
link index.hu/belfold/2019/10/18/lackner_csaba_felfuggesztette_tagsagat_az_mszp-ben/
link index.hu/belfold/2019/10/17/kispest_mszp_lackner_csaba_gajda_peter_kizaras/
link index.hu/belfold/2019/10/13/onkormanyzati_valasztas_2019_tarlos_istvan_karacsony_gergely_fopolgarmester_borkai_zsolt_botka_laszlo_marki_zay_peter_gyor_szeged_hodmezovasarhely/nem_rengette_meg_a_kispesti_ellenzeki_szavazokat_a_szoci_botrany/
link index.hu/belfold/2019/10/11/berakod_a_stromanokat_akiknek_a_fizetesenek_a_60-70_szazalekat_leszeded/
link index.hu/belfold/2019/10/10/mszp_gajda_peter_lackner_csaba_kispest_magyar_nemzet/
link index.hu/english/2019/10/08/kispest_mszp_leaked_audio_corruption_conflict_of_interest_lackner_gajda_somogyine/
link index.hu/belfold/2019/10/08/kranitz_burany_kispest_xix_valasztas_gajda_felvetel_drog/
link index.hu/belfold/2019/10/06/lackner_csaba_kispest_onkormanyzati_valasztas_reakcio/
link index.hu/belfold/2019/10/04/onkormanyzati_valasztas_kispest_gajda_peter_lackner_csaba_felvetel/
link hvg.hu/itthon/20191018_Magyar_Nemzet_spanyol_ingatlant_vett_a_kispesti_Krinyo
link hvg.hu/itthon/20191018_Lackner_Csaba_felfuggesztette_MSZPtagsagat
link hvg.hu/itthon/20191017_gajda_peter_lackner_zoltan_kispest_onkormanyzati_valasztas
link hvg.hu/itthon/20191011_Lackner_Csaba_per_Kispest
link hvg.hu/itthon/20191010_gajda
link hvg.hu/gazdasag/20191008_kispest_korrupcio_botrany_valasztas
link hvg.hu/itthon/20191004_Kokain_korrupcio_es_luxusprostik_kampanyhajra

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2019.10.20. 19:46:43

@Ekrü: A Lokált is mi tartjuk el (mindannyian). A KESMA nem sajtótermékeket állít elő, hanem állami pénzből pártpropagandát terjeszt.

Sancho12 2019.10.20. 19:48:57

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: Ezt mind az origo írta ugye.Hiteles forrás!!!!!

Fülig José 2019.10.20. 20:19:06

@Namir: ne kommunistázz náci szar, a gazdáid egytől- egyig mszmp párttagok voltak!
leszoktattuk a ballib rettegőst a ganaj zorigo linkjeiről, megteszed hogy nem itt tolod a vadbarmokat? tudod, mi többségünkben kijártuk a 3. osztályt általánosban, el tudjuk dönteni, elolvassuk-e azt az okádék propaganda-hazugságot.
köszi, szeva.

Fülig José 2019.10.20. 20:24:27

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: te kö alatt laksz, keresztes droid? vagy a nagyfőnök csak a zorigót engedélyezi számotokra, mi? monnyuk a múltkor még a biblia is tilos volt...hehe, "ne gondolkozz, majd mi megmondjuk, mit kell gondolnod"- ismerős szöveg, agyzseni?
most mennyi miatyánkot kell nyomjál, hogy indexet merészeltél olvasni?!
hehe, te szerencsétlen, nyomorult féleszű..

Ekrü 2019.10.20. 20:30:39

@Galebeb: Aha.Négy. Persze...Akkor szerinted ez mi?
www.valasztas.hu/helyi-onkormanyzati-valasztasok-2019
Tudod,a "guggli" a barátod...

Etniez 2019.10.20. 20:33:54

@Ekrü: Semmilyen újságot nem tiltott ki sehonnan senki, propaganda anyagról beszélgetünk.

Etniez 2019.10.20. 20:37:23

@Sir Galahad: Például az, hogy annak idején a Metrót összesen nem kötelezték annyi helyesbítésre a 10 évnyi működése alatt,, mint a Lokált egy hónapban.
Egyik balközepes újság volt, másik meg szélsőfideláris propagandaanyag.

Fejezzétek már be, hogy úgy csináltok, mint ha Lokál az valamilyen újság lenne. Fideszpropaganda közpénzből fenntartott egyik csápja.
Tartsátok el a piacról, ha annyira tetszik nektek.

Mi még emlékszünk, milyen módszerrel és "indokkal" zártátok be annak idején a Népszabadságot.

Galebeb 2019.10.20. 20:37:42

@Ekrü: Ugyanaz van benne leírva, amit írtam. Amennyiben valamit nem értesz, az nem a szövegnek köszönhető.

Ekrü 2019.10.20. 20:39:43

@Fülig José:
"tudod, a pösti sem mind agyzseni, de hozzátok, mucsaparasztokhoz képest a nagy átlag is egyetemi tanár. " -Tudod azért van egy rossz hírem.Az általatok lenézett,mucsai parasztnak nevezett vidék támogatása nélkül ti soha nem fogtok választást nyerni.Szerencsére...

Etniez 2019.10.20. 20:40:26

@torró: Kell a kapaszkodó, mit? :D Igazság szerint él Budapesten 90.000, de biztos lehetsz benne, hogy szartak rá a magyar választásra. A külföldiek sehol nem járnak szavazni, nem is foglalkoznak a helyi politikával.
Ha pedig nem tetszik, hogy él ennyi külföldi, akkor kilehet takarodni az EU-ból.

Annyira szánalmas ez a vergődés, amit előadtok. A fidesz azért veszített, mert túl sokan gyűlölik, egyrészt a NER-t, másrészt a Budapest-ellenességet, ami a fideszből süt.
Krumpliföldeken eredményesek vagytok, vidéki suttyók tartanak titeket hatalomban.

Etniez 2019.10.20. 20:46:35

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: Idejössz hazudozni, te szerencsétlen? Figyelj:

index.hu/belfold/2019/10/10/mszp_gajda_peter_lackner_csaba_kispest_magyar_nemzet/

index.hu/belfold/2019/10/08/kranitz_burany_kispest_xix_valasztas_gajda_felvetel_drog/

index.hu/belfold/2019/10/18/lackner_csaba_felfuggesztette_tagsagat_az_mszp-ben/

Így hirtelen ennyi. Már aznap írtak róla, az index nem hallgat el semmit. Az Origó nevű szar meg 5 napig várt, mire leírt egy sort Borkai nevéről, de abban sem volt sok valóság:
Az első hír, ami megjelent róla az volt, amikor bocsánatot kért: www.origo.hu/itthon/20191007-borkai-bocsanatot-kert-es-nem-lep-vissza.html

Menj a faszomba a hülyeségeiddel, te ostoba.

Ekrü 2019.10.20. 20:50:49

@Galebeb: Huh.Ennyire pofátlanul ne hazudj.De tudod mit?Még egyszer beteszem a linket,aki akarja megnézheti,a Budapesti kerületek polgármester-választásaira kell ráklikkelni.Azt majd mindenki eldönti maga ,hogy pld. a kerületi polgik mellet melyik párt neve áll. :))

www.valasztas.hu/helyi-onkormanyzati-valasztasok-2019

Fülig José 2019.10.20. 20:52:03

@Ekrü: sebaj, koma, lassan úgyis mind éhen haltok. vagy a kórházban döglötök bele a náthába. nekem tulajdonképpen mind1, egyszer csak elfogy a férgese.
nagymamát megbaszták mán' a migrik, koma?

Ekrü 2019.10.20. 20:52:51

@Etniez: Neked ez a propaganda,nekem meg az Index.Na,akkor most kinek van igaza?Hát nekem...:))))

Etniez 2019.10.20. 21:00:54

@Ekrü: Te is pontosan tudod, hogy hülyeséget beszélsz.

Etniez 2019.10.20. 21:04:59

@Ekrü: Elhiheted, hogy az Index nem fog 4-5 napot várni, amikor kijön Karácsonyról egy kokós-kurvázós videó.
Ellenben a fidesz propaganda oldalai le sem merték írni a nevét 5 napig. Nyugodtan adhatod a hülyét, elfogjuk hinni, hogy az vagy.

Egyébként emlékszel, mit mondott Orbán pár éve a Parlamentben? "Boldog Karácsonyt kívánok"

Látod, próféta szólt belőle :DD

coub.com/view/1i4lmh

Galebeb 2019.10.20. 21:06:27

@Ekrü: Nézd! Arról nem tehetk, hog neked nem megy az értelmező olvasás. Még utoljár segítek! Az van leírva, hogy 9 kerületben nyert a fidesz jelöltje a polgármesteri székben. De csak 4 kerületben van mögötte fideszes többségű testület is. Szóval gyakorolj!

Ekrü 2019.10.20. 21:08:27

@Galebeb: Tehát 9 kerületben lett a Fidesz jelöltje a polgármester és nem 4 .Köszönöm...

Galebeb 2019.10.20. 21:09:12

@Ekrü: Mondjuk az Indexről még egyetlen bíróság nem állapította meg, hogy egynapi állításainak 90%-a hazugság. Semmi gond, ha neked a Lokál tetszik. Bizonyára nem csak neked. Ti vagytok azok, akiknek a hátán és pénzéből is jól megvannak a borkai efektusos fideszes vezetők.

Ekrü 2019.10.20. 21:12:22

@Etniez: Amennyire én emlékszem,a Karácsony videó kapcsán az indexen hatalmas kuss volt az első pár napon.Később sem adták le a videót,csak az azzal kapcsolatos magyarázkodást.
Amúgy kiről is volt kurvázós-kokós videó? Mert ugye Borkairól csak szexvideó volt,szexelni meg ugye nem bűncselekmény.ha jól emlékszem a kokó kispesten került elő...:)))

Galebeb 2019.10.20. 21:12:27

@Ekrü: Ne haragudj, de nagyon ostoba vagy! Vagy egy vakbuzgó Troll. Egyik jelző sem tekinthető dícséretnek.

Galebeb 2019.10.20. 21:13:12

@Ekrü: Ne haragudj, de nagyon ostoba vagy! (Azt sem tudod mit jelentenek a leírtak) Vagy egy vakbuzgó Troll. Egyik jelző sem tekinthető dícséretnek.

Ekrü 2019.10.20. 21:17:01

@Galebeb: Ti meg azok,akik képesek megválasztani egy többszörösen jogerősen elítélt bűnözőt-Czeglédy,egy zacskó kokóval hadonászó embert aki arról beszél ,hogyan kell ellopni a kerület pénzét-Lackner,no meg egy olyan embert főpolgármesternek-Karácsony- aki saját maga beszél arról,hogy megkárosította a saját kerületét mert a saját szövetségei megzsarolták és megfenyegették ,hogy elássák.

Galebeb 2019.10.20. 21:17:04

@Ekrü: Bocs törlődöt e nemes eszmecser! Csak annyit akartam megegyezni, hogy ha valamihez nem értesz, azt nem kéne okvetlenül világgá kürtölni.

Galebeb 2019.10.20. 21:18:22

@Ekrü: Bizonyára lemaradtam valamiről. Mikor ítélték el a Czeglédi Csabát?

Ekrü 2019.10.20. 21:21:20

@Galebeb:
"Ne haragudj, de nagyon ostoba vagy! Vagy egy vakbuzgó Troll. "-Értem.Elfogytak az érveid,azt jön a személyeskedés.Hát,azt hittem ennél értelmesebb vagy....:)))))

Ekrü 2019.10.20. 21:22:09

@Galebeb:
"ha valamihez nem értesz, azt nem kéne okvetlenül világgá kürtölni. "-Nem én állítottam a kilencről,hogy négy.:)))

Galebeb 2019.10.20. 21:24:01

@Ekrü: Jé! Már a saját szövegedre sem emlékszel! Olvasd már vssza miket írtál. Amilyen az adjisten, olyan a fogadj isen. Amúgy Te vagy egyike azoknak, akiket a tényekkel nem lehet megzavarni.

Ekrü 2019.10.20. 21:25:08

@Galebeb: Jah,hogy szerinted nem is bűnöző...Gondolom a kispesti videó sem létezik,a Karácsony meg nem is mondta azt amit mondott.:))))

Galebeb 2019.10.20. 21:26:28

@Ekrü: Hagyjuk. Nem megy ez neked! Jó éjt.

Ekrü 2019.10.20. 21:28:49

@Galebeb: Szerintem inkább Neked :)))) Jó éjt!

Sir Galahad 2019.10.20. 21:48:05

@Etniez: Hát persze, majd ti eldöntitek, hogy mi a sajtó és mi a propaganda. És hogy, hogy nem, e szerint valahogy a baloldali-liberális média az mindig sajtó, sose propaganda... Hogyne.

Péter 2 2019.10.21. 00:17:43

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: Ugye, megbocsátasz nekem, hogy cska három portálról hozok linkeket? Egy tucat után leálltam.

444.hu/2019/10/18/lackner-csaba-felfuggesztette-mszp-tagsagat
444.hu/2019/10/15/a-leghangosabb-botranyok-foszereploi-mind-gyoztek-a-valasztason
444.hu/2019/10/06/a-kisalfold-sem-hallgathatta-el-milyen-botranyos-video-kerult-elo-a-fontos-politikusrol
444.hu/2019/10/04/a-nap-amikor-a-kampany-kokainhaboruva-valt
index.hu/belfold/2019/10/18/lackner_csaba_felfuggesztette_tagsagat_az_mszp-ben/
index.hu/belfold/2019/10/17/kispest_mszp_lackner_csaba_gajda_peter_kizaras/
index.hu/belfold/2019/10/13/onkormanyzati_valasztas_2019_tarlos_istvan_karacsony_gergely_fopolgarmester_borkai_zsolt_botka_laszlo_marki_zay_peter_gyor_szeged_hodmezovasarhely/nem_rengette_meg_a_kispesti_ellenzeki_szavazokat_a_szoci_botrany/
index.hu/belfold/2019/10/11/berakod_a_stromanokat_akiknek_a_fizetesenek_a_60-70_szazalekat_leszeded/
index.hu/belfold/2019/10/10/mszp_gajda_peter_lackner_csaba_kispest_magyar_nemzet/
index.hu/english/2019/10/08/kispest_mszp_leaked_audio_corruption_conflict_of_interest_lackner_gajda_somogyine/
index.hu/belfold/2019/10/08/kranitz_burany_kispest_xix_valasztas_gajda_felvetel_drog/
index.hu/belfold/2019/10/06/lackner_csaba_kispest_onkormanyzati_valasztas_reakcio/
index.hu/belfold/2019/10/04/onkormanyzati_valasztas_kispest_gajda_peter_lackner_csaba_felvetel/
hvg.hu/itthon/20191018_Magyar_Nemzet_spanyol_ingatlant_vett_a_kispesti_Krinyo
hvg.hu/itthon/20191018_Lackner_Csaba_felfuggesztette_MSZPtagsagat
hvg.hu/itthon/20191017_gajda_peter_lackner_zoltan_kispest_onkormanyzati_valasztas
hvg.hu/itthon/20191011_Lackner_Csaba_per_Kispest
hvg.hu/itthon/20191010_gajda
hvg.hu/gazdasag/20191008_kispest_korrupcio_botrany_valasztas
hvg.hu/itthon/20191004_Kokain_korrupcio_es_luxusprostik_kampanyhajra