Ma reggel történt a sokat várt bejelentés, amelyben kiderült, kiket és miket jelölnek Arany Glóbuszra idén, és nagy meglepetések nem születtek, a Netflix pedig most már nem csak, hogy kompetens lett a rangos filmes díjért való versengésben, de egyenesen uralja a mezőnyt saját gyártású filmjeivel.
Gyakori téma itt a blogon is a tévé és a mozi változó viszonya, mindkét piac átalakulása és főképpen az egymásra való hatásuk. Ahogy Scorsese is elmondta, a nagy bevételt hozó szuperhősfilmek viszonylag kevés eredetiséggel és művészi értékkel képesek uralni a mozikat, manapság már kevésbé éri meg egy filmstúdiónak eredetibb ötleteket pénzelni, ahogy korábban írtuk, a Disney épp most zár úgy évet, hogy még soha egy stúdiónak sem sikerült annyi pénzt bezsebelni a mozikasszáknál, mint nekik. Ezt persze a sablonok szerint készült folytatásokkal és rebootokkal érte el, Marvel-filmekkel és ismert animációs filmek élőszereplős feldolgozásaival. Ekkor jön a tévé a képbe, amely szintén gyökeresen átalakult az utóbbi évtizedben, a streaming-szolgáltatások piaci modelljének pedig a szuperhősökkel zsúfolt mozikkal ellentétben nem az a célja, hogy minél többen nézzenek meg egy filmet, hanem, hogy tovább színesítse az adott platform kínálatát, presztízst, hírnevet és színvonalat adjon annak, hogy fix havi előfizetőket szerezhessen. Az eredeti, független ötletek így előbb találják meg újabban a Netflixet és az HBO-t, mint a klasszikus mozis filmstúdiókat. Így történik az, hogy az utóbbi években a Netflix és az Amazon egyre több díjat zsebelnek be, a nevesebb filmes rendezők pedig gyakran sorozatok formájában gondolkoznak, illetve alkotásaik ezeken a platformokon keresztül válnak elsőként elérhetővé.
Ezek után már kevésbé meglepő, hogy az öt legjobb dráma kategóriás film közül három is a Netflix saját gyártásában készült, a 2020 januárjában megrendezett díjátadó ünnepségen így az 1917 és a Joker mellett a streaming-platform filmjei, Az ír, a Házassági történet, illetve A két pápa is esélyesek a győzelemre.
A további kategóriákban többször is találkozhatunk a fenti filmek színészeivel és színésznőivel, a reggeli közlemény szerint a 2020-as jelöltek a következők:
Filmes kategóriák
Dráma | Musical vagy vígjáték |
|
|
Legjobb alakítás - Dráma (férfi) | Legjobb alakítás - Dráma (női) |
|
|
Legjobb alakítás - Musical vagy vígjáték (férfi) | Legjobb alakítás - Musical vagy vígjáték (női) |
|
|
Legjobb animációs film | Legjobb filmes rendezés |
|
|
Legjobb alakítás mellékszereplőként bármilyen kategóriájú filmben - férfi | Legjobb alakítás mellékszereplőként bármilyen kategóriájú filmben - női |
|
|
Televíziós kategóriák
Dráma | Musical vagy vígjáték |
|
|
Minisorozat | Legjobb alakítás - Dráma (női) |
|
|
Legjobb alakítás - Musical vagy vígjáték (női) | Legjobb alakítás - Minisorozat (női) |
|
|
Legjobb alakítás - Dráma (férfi) | Legjobb alakítás - Musical vagy vígjáték (férfi) |
|
|
Legjobb alakítás - Minisorozat (férfi) | Legjobb alakítás mellékszereplőként bármilyen kategóriájú televíziós sorozatban - női |
|
|
Legjobb alakítás mellékszereplőként bármilyen kategóriájú televíziós sorozatban - férfi |
|
|