Maszkos énekesekkel támad jövőre az RTL

Szemezgettünk az RTL Klub 2020-as kínálatából

2019. november 06. - lewiee

Kolosi Péter, az RTL programigazgazója mutatta be az idei Big Picture-ön főcsatornájuk jövő évi kínálatának gerincét. Az országos kereskedelmi csatorna már most jó sok új produkciójának tervét szétkürtölte, ezeken most megpróbálunk végigmenni.

the_masked_singer_s02e01_still.jpg

Hivatalosan is lesz jövőre is X-Faktor, a nemzetközi licensz alapján elkészült tehetségkutatónak ez már a tizedik szezonja lesz. Ez nem nagy csoda, mivel a jelenlegi évad eddigi részei már sorra hozzák a nézettségi rekordokat. Ezen kívül azonban az RTL számos új formátummal, sorozattal és vetélkedővel erősít 2020-ban.

Az egyik ilyen a már régebb óta emlegetett Bátrak földje, amely telenovellaként napi bontásban kerül majd adásba. A telenovella annyiban tér el a klasszikus barátokköztös szappanoperától, hogy egy baromi hosszú kerek történet, tehát van eleje, közepe és vége is. Az RTL a Drága örökösök után látta meg ebben a formátumban a siker lehetőséget, a Barátok közt korábbi producerének, Kalmár Tamásnak a sorozata lesz. A Kiegyezés korában játszódik majd, az RTL az alábbi rövid szinopszist csatolta hozzá:

Az 1865-ben játszódó széria két férfi egymás elleni küzdelméről szól, akik méltó ellenfelek és mindig új fronton kell megmérkőzniük egymással, valamint egy olyan lány története is, aki minden konvenciót felrúg azért, hogy végül valóban boldog lehessen. A Bátrak földje vállaltan nagy érzelmeken, és a kornak megfelelő, kiélezett élethelyzeteken alapszik, de modern történetmesélési és képi technikákkal válik teljessé. A történet hátterében pedig egy régi kor érdekes hétköznapjaiba kapnak betekintést a nézők.

batrak-foldje.jpg

Egy másik újonc lesz még az Apatigris, amiről írtunk korábban elég sokat, a Scherer Péter főszereplésével érkező heti sorozat középpontjában egy egyedülálló családapa áll, aki - miután lányai kirepültek - ötven évesen újra beleveti magát a párkeresésbe. Meglátjuk, mennyire lesz ebből a koncepcióból Válótársak-klón, reméljük, hogy semennyire.

A Mellékhatás ennél is izgalmasabbnak tűnik, régóta tologatott premierről van szó, ami az RTL heti sorozatgyártásában új lépcsőt is jelenthet akár. Ez a sorozat egy heti drámasorozat lesz, ezzel a műfajjal az RTL-nek már egyszer meggyűlt a baja, a jó nagy adag pénzt öltek akkor az Alvilágba, ami óriási bukta lett. Most ennyit tudunk arról, miről szól majd:

A Mellékhatás című sorozat Zoltánról (Adorjáni Bálint) szól, aki fiatal, sikeres orvosként műhibát vét. Félve egzisztenciája elvesztésétől, immorális döntéseket hoz. Bertáról (Borbély Alexandra) is szól, aki életét a családjának szentelte és soha nem kapott hálát érte. Elkezd végre saját magára is gondolni. Anna (Sztarenki Dóra) története is, aki elhagyja a lehúzó közeget amiben felnőtt, és felvállalja az anyaság szerepét, amitől annyira retteg. A Mellékhatás Zoltán és Berta harmonikus házasságának története, ami a hazugságok, kísértések és szerencsétlenségek hatására a szemünk előtt esik szét. De a sorozat azokról is szól, akik minden áron gyereket szeretnének, de biológiai okokból nem lehet. Vagy akik bérbe adják a testüket, hogy másoknak szüljenek. De azokról is, akik nem akarnak gyereket és nem értik, mások miért szeretnének minden áron. Vagy nem akartak, mégis lett. És azokról is, akinek nincs gyereke, de nagyon félnek attól, hogy milyen lesz, amikor lesz. Nem utolsó sorban pedig a béranyaságról, egy humán reprodukciós eljárásról, ami olyan, mint minden emberi találmány: lehet jóra és rosszra is használni. Magyarországon és a világ legtöbb országában mégis... Törvénytelen.

A scripted, előre megírt sorozatok mellett az RTL készül még meglepetéssel, a Bűnös lelkek című új, bűnügyi riportmagazinban elvileg bűnözők, "megtört családtagok és szamtanúk" adnak majd interjút bűntényekről, amiket színészek is rekonstruálnak majd.

Az egyik legizgalmasabb műsor, a jövő év egyik húzócíme pedig egy újabb nemzetközi licensz, a The Masked Singer magyarosítása, amely itthonra A maszkos énekes címet kapta. Ezt a formátumot már a Sztárban sztár előtt tervezte elindítani itthon az RTL, de nem léptek időben, és a TV2 licensz nélkül csinált egy nagyon hasonló, és amúgy nagyon népszerű műsort. Ugyan valóban nagyon hasonlít a Sztárban sztárhoz, a The Masked Singer valamennyivel azért fantáziadúsabb, lényege, hogy ismert énekesek éneklik el színpadon más ismert énekesek dalait. Ezt persze maszkban teszik, a nézőknek és a zsűrinek arról kell szavaznia, ki volt a legbénább, aki pedig az adott adás végén kiesik. A csavar az, hogy sem a közönség, sem a zsűri nem tudják a versenyzők valódi kilétét, az, hogy melyik híres énekes ad elő hétről hétre a színpadon álarcban, csak akkor derül ki, mikor kiesik. Nagyon figyelnek majd arra, hogy ne lehessen tudni, ki kicsoda - a műsorban készült felkészülős kisfilmeknél is eltorzítják majd az énekesek beszédhangját.

Emellett az RTL elhintette még azt is, hogy jelentős mennyiségű hollywoodi sikerfilmmel készült a jövő évre is, Star Wars, Marvel- és DC-filmeket is ígértek. Ettől persze senkinek nem esett le annyira az álla, nem nagy meglepetés, hogy egy országos kertévé lead már moziban nemrég futó sikeres közönségfilmet.

A bejegyzés trackback címe:

https://televerzum.blog.hu/api/trackback/id/tr10015291160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.