Hogy eszi a sorozatot a magyar?

A Netflix, az HBO és a hagyományos tévé itthoni helyzetéről

2019. november 01. - lewiee

A világon napjainkban egyre erősebben konvergálódnak a tartalomfogyasztási szokások, de mai napig országonként, piaconként teljesen eltérő folyamatok és jelenségek tapasztalhatóak. A tévés tartalomfogyasztási szokások drasztikus változásait vizsgáló, háromrészes cikksorozatunk második felvonásában azt vizsgáljuk, hogy hazánkban hogyan tapasztalható a streaming szolgáltatások térhódítása, a hagyományos tévécsatornáktól való elfordulás, illetve az internetes alternatívák népszerűsödése, amely az egész világban valamilyen mértékben és formában jelen van.

rivalda1.png

Kezdjük rögtön a kötelező mondókával, hogy 2019-ben és 2020-ban tömegesen indulnak el majd a nemzetközi médiacégem streaming platformjai, amely alapjaiban változtatja majd meg a tévéipart. Hirtelen még az eddiginél is hatványozottan több sorozat szakad majd a nyakunkba, eredeti és kevésbé eredeti ötletek alapján, illetve csillagászati mértékű finanszírozással. Csak az Apple 2022-re több, mint 4 milliárd dollárt ölne saját gyártásba, amelyet az Apple TV+-on forgalmazhat, és az ő platformjuk még egy viszonylag kisebb szereplőnek tudható be. A Netflix; a Hulu és az Amazon mellett elindult a mai napon az Apple TV+, elstartol november közepén a Disney+, és jövő év májusától az HBO Max is, előtte lévő hónapban pedig az NBC-féle Peacock.

Kivétel nélkül mind kínál majd exklúzív tartalmakat, előző cikkünkben azt részleteztük, a jelenlegi magyar, hagyományos tévéhez szokott piaci szereplők és márkák mennyire képesek majd relevánsak maradni egy olyan piacon, ahol baromisok sorozatot kínál majd a nagy globális cégóriások sok-sok platformja. Erre az RTL válasza például az RTL Most és az RTL Most+, illetve akadnak olyan kisebb VOD-alkalmazások is, mint a Paramount+ vagy a Fox+. A kérdés az, hogy amíg az amerikai piacon már majdnem elhanyagolhatóvá vált a lineáris tévés piac, addig mennyire vevők a magyarok a streamingre?

Itthon még mindig csatornaszaporítás folyik

A válasz komplikált, de az biztos, hogy egyelőre a magyar piaci történések inkább azt tükrözik, hogy a lineáris tévébe még most is megéri egy valag pénzt beleölni, ezért indul a századik tematikus csatorna kis hazánkban. A TV2 az utóbbi években is szépen bővítgette kábeles portfólióját, egyelőre nem redukálódik hanem növekszik a magyar nyelvű tévécsatornák száma. És egész jól nézik is őket, habár itthon is érződik az, hogy egyre kevesebben.

A Nielsen-mérések heti nézettségi toplistáinak adatai szerint egyre kevesebben nézik a legnézettebb műsorokat, amíg 2011-ben a 2 milliót, addig ma az 1 milliót súrolja egy első helyen álló műsor a heti mezőnyben. Ez azonban betudható az imént említett csatornaszaporulatnak is, ha ezer csatorna van, akkor a kis ország nézőszáma bizony sokkal jobban megoszlik, mintha száz lenne. Ez azonban csak egy része a jelenség magyarázatának, valóban igaz, hogy a mai fiatalok már nem néznek hagyományos értelemben vett tévét itthon sem.

A fiataloknak nem idegen a Netflix

Igazából minden ilyen jellegű változás a fiatalabb generációknál indul meg, náluk látszik először. Ez hazánkban sincs másképp, bár a nyugat-európai és amerikai piaccal ellentétben itthon csak az utóbbi pár évben vált népszerűvé a Netflix, amely azzal, hogy októberben hivatalosan is magyarosította magát, ugrásszerűen növelte a magyar előfizetői bázisát.

A 2011-ben indult itthoni platform, az HBO Go ezzel szemben még népszerűbb, ezt pedig azzal sikerült elérnie, hogy indulásának idején gyakorlatilag ő volt az egyetlen magyar streaming-lehetőség, nem akármilyen címekkel és főleg lokalizált felülettel és tartalmakkal. Ez annyit tesz, hogy a Góra már magyar szinkronnal minden, amihez csak készült vagy lehet készíteni hozzá. Emellett az HBO azzal próbálta megszilárdítani a magyar piacon vezető helyzetét, hogy gyakorlatilag ingyen osztogatta az előfizetéseket az elmúlt években mindenkinek, sokszor két hónapot adott ingyen, ezután pedig alig egy ezresért cserébe lehetett a moziból épp csak kikerülő filmeket és olyan sorozatokat, mint az Aranyélet.

Két közönség van

Az RTL már az HBO-nál is előbb, 2009-ben beszállt a buliba, és elindította ingyenes, reklámalapú szolgáltatását, az RTL Mostot, amelyet most egy + utójellel prémium szolgáltatásként is piacra bocsát majd. Ez a platform amellett, hogy korán jött, a lineáris tévé promóciós támogatásában részesül már tíz éve, így nem meglepő, hogy nem csak a fiatalok körében, de az idősebbek között is szívesen használják.

Egy nagyon fontos különbség az idősebbek és a fiatalabbak itthoni tartalomfogyasztási szokásaiban az a soroaztok típusa, melyeket figyelemmel kísérnek. A fiatalabb netflixes generáció már egy minőségibb, nagyobb büdzséjű sorozat egyszerre való ledarálásához vannak szokva, amíg az idősebbek, illetve a falvakban és kisvárosokban élő közönség inkább a valóságshow-kat, szappanoperákat és sok részes orvosi, illetve krimi jellegű networkös drámákat szereti, mint a Castle, a Doktor House, az NCIS vagy a CSI. Ez bebetonozott tény, ez az RTL Most egyik nagy előnye is - az idősek számára nem csak ismert márkát képvisel a tévés pop-up hirdetések miatt, de olyat is, amelyen bármikor vissza tudják nézni az általuk kedvelt sorozatokat, a Barátok köztöt vagy a Dr. Csontot. Ezeket a tartalmakat az HBO és a Netflix platformjain nem kapnák meg, és nem az a közönség, akiknek a Trónok harca vagy a Stranger Things való.

Ott vannak a kalózok is

Egy másik alternatíva a hivatalos streaming szolgáltatók mellett az ingyenes, szinte minden létező sorozatot szinkronosan a közönség rendelkezésére bocsátó SorozatBarát, a magyar kalóz weboldal, ahol streamelni lehet mindent, ami lement akár amerikai, akár magyar tévében. Ezt persze kevésbé okostévé és -telefon barát módon, rengeteg felugró pornós és szerepjátékos (vagy mindkettő) reklám kíséretében lehet megtenni, ugyanakkor ez a tartalomfogyasztási módszor már a Netflixet és az HBO-t is megelőzte. Olyannyira megelőzte, hogy a magyarok úgy tűnik, az idei évig a SorozatBarátot részesítették előnyben mindkét szolgáltatással szemben, csak most rengett meg egy kicsit a streaming-forradalom közeledtével a kalózoldal stabil első helye.

A Google nem hazudik

A Google keresési adatai Magyarországra az elmúlt 5 évben
Az HBO Go kékkel, a Netflix pirossal, a SorozatBarát sárgával, az RTL Most zölddel jelölve

A Google-keresések vizsgálatával azt látjuk, hogy az ingyenes szolgáltatásokkal eddig nehezen tudtak versenyre kelni a fizetős, külföldi médiaóriások által üzemeltetett platformok, de az utóbbi időben a SorozatBarátnak az HBO Go és a Netflix is a babérjaira tör. A két szolgáltatás versenyéről alább láthatóak ábrák, kettejük küzdelme már jóval kiélezettebb, de az elmúlt öt év statisztikáit figyelembe véve a Netflix áll győzelemre, viszont országosan nézve kizárólag két megyében és Budapesten; vidéken úgy egyébként szívesebben kattintottak az HBO-ra. Ugyanakkor az előző 90 nap adatait nézve újra a Netflix még több, 30 napra visszamenőleg pedig sokkal több megyében vált első számúvá, kérdés, hogy mennyire tudható be ez annak, hogy a magyarosított szolgáltatásra hirtelen rácuppant mindenki - és mennyire tudja majd ezt megtartani a Go riválisa.

Magyarország régiókra bontott statisztikái Google-keresések alapján bal oldalt az elmúlt 5 évre, jobb oldalt az elmúlt 90 napra
(HBO Go kékkel, Netflix pirossal)


Google-keresések Magyarországon az elmúlt 30 napra
(HBO Go kékkel, Netflix pirossal)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://televerzum.blog.hu/api/trackback/id/tr6115277566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.