Így lehet borzasztóan befejezni egy tökéletesen induló vígjátéksorozatot

Spoileres kritika a Szilícium-völgy útjáról a kezdetektől a befejező részig

2019. december 11. - lewiee

Most vasárnap zárult le a Szilícium-völgy hat évig tartó sztorija, amit én az elejétől kezdve figyelemmel követtem, és az elejétől egészen a legvégéig odaszúrt az óriás techvállalatoknak, a nem túl hangzatos, de annál ígéretesebb start-up cég, a Pied Piper útján keresztül, amely - akárcsak sokan előtte - a világ jobbátételét fogalmazza meg kitűzött céljaként. A Silicon Valley az HBO egyik legnagyobb veteránja, sokáig a Game of Thrones lead-out programja volt, és nem csak a nézettsége, de a színvonala is beesett, ahogy a két sorozat elváltak egymástól.

silicon-valley-s06e07-pipernet-launch-hq.jpg

Az első és második évadban ez volt az a sorozat, amit sokan amúgy olyan Agymenőkként jellemeztek, amiben valódi társadalmi szatírát is találunk, és nem csak egy helyben toporog, hanem valódi, A-ból B-be, azaz garázsból vállalati irodába ível a története.

Ez így is volt, emellett pedig a karakterek is szerethetőek voltak, Richard a tipikus esetlen nerd volt, aki valódi értékeket képviselbe kompetenssé válik egy kizsákmányoló nemzetközi techcég ellen, és a mögötte álló milliárdost is jól szemen köpheti. Ott volt Erlich, akinek a személyiségét humoros módon kontrasztba lehetett állítani Richardéval, Jared, aki tulajdonképpen egy kevésbé önző Sheldon Cooper, illetve a szintén humoros kontasztot hozó Dinesh és Gilfoyle. Az első évad befejezése után lehetett sejteni, hogy mi fog majd történni később nagyvonalakban, de ezzel nem volt semmi baj: mindenki arra várt, hogy lépcsőről lépcsőre megnézhessük azt, hogy a Pied Piper a csúcsra jut, útközben pedig kioszt pár pofont a lelketlen szilícium-völgyi milliárdosok hadának. Illetve arra, hogy a szereplők közti dinamika fejlődjön és jusson valahová.

Viszont a második évad után ehelyett szép lassan megindultunk a lejtőn, az utolsó évad pedig a teljes mélypont, ami az elsőbb évadok szép emlékét is megkísérli darabokra törni.

Az egész az amúgy egész jól összerakott harmadik évaddal kezdődött, ami az első két tökéletes szezon után minimális visszaesést produkált. Ezt köszönhette többek között annak, hogy deja vu érzést kezdett kelteni, és úgy érezhettük, hogy önmagát ismétli a nerdsorozat. Ezt pedig úgy kell elképzeni, hogy nem engedi fejlődni a start-up-céget, gyakorlatilag a második évad óta sok előrejutás nem történt a cég életében, mivel egy biztos történetvezetési sablont választottak a készítők epizódról epizódra: az egyik részben elhitetjük, hogy most lépcsőt léphetnek majd Richardék, aztán a következőben kiderül, hogy előrelépés helyett inkább az egész cég kipurcanhat, végül pedig felszabadultan sóhajthatunk, mert egy újabb csavarral kiderül, hogy nem purcannak ki, igaz, nem is lépnek előre. Ez az ismétlődés pedig előszörre még csak kicsit idegesítő vagy unalmas, de az ötödik évad végére már kívülről fújjuk a történet dinamikáját. Meglepni innentől már nem fog minket, és a legrosszabb, hogy amit annyira szeretnénk látni, Richardék útját lépcsőről lépcsőre a sikerhez, az emiatt elmarad. Helyette egy repetatív ördögi körben találjuk magunkat.

Képtalálat a következőre: „silicon valley exit event”

Ez az ismétlődés viszont nem nyom annyit a latba, szó sincs arról, hogy ez teljesen élvezhetetlenné silányítani a sorozatot, csupán jóval több potenciál van benne. A harmadik évadtól viszont sajnos nem ez az egyetlen olyan út, amin hátramenetbe kapcsol az HBO sorozata. Az egykor szerethető, vicces és érdekes karakterek jellemvonásai felnagyulnak, és teljesen bekebelezik azokat. És ezek még csak nem is a szerethető jellemvonások minden esetben. Ez a folyamat amúgy a vígjátéksorozatok egy általános betegsége, több évad után könnyebb úgy vicceket csempészni az epizódokba, hogyha a karakterek két lábon járó jellemvonások, valahol ez még szerencsés is, itt viszont, ahol a történetszál és a szereplők szerethetősége is fontos szempont lenne, nem a legjobb választás.

Erre egy példa Bighead, aki a sorozat első epizódjában még hús-vér karakter, aki egyszerűen csak átlagos képességű, és nem a legokosabb a kóderek között, aki tart attól, mit gondolnak majd a szülei. Ezzel ellentétben szép lassan a Szilícium-völgy rájön, hogy Bigheadet a történetben tartani igazából csak akkor érdemes, ha orbitális idiótát csinálnak belőle, aki néha a saját nevére sem emlékszik. Ez a példa viszont azért érdekes, mert Bighead kétdimenzióssá alakítása nem sül el olyan rosszul, a kifejezetten gyatrán sikerült évadzáróban ez az idióta hozza a legjobb pillanatokat.

A probléma valójában Richardnál kezdődik, akit szimpatikus, ügyetlen, de jó szándékú stréber srácból öt évad alatt egy valódi seggfej lesz. A szerethetőségét teljesen elveszti, mivel sokszor moralitás helyett a saját cégének sikerét helyezi előtérbe, erőszakosan, nagyképűen és arrogáns módon viselkedik, egy ilyen fickónak pedig elég nehéz drukkolni. Richard pedig már csak ennyi, semmi más, az első évadban hiába volt téma még érintőlegesen a magánélete, hiába akarták velünk megismertetni mint embert, a későbbi évadokra már nem próbálnak neki háttérsztorit vagy magánéleti szálat biztosítani. Pedig a tab/space konfliktusban véget érő kapcsolata az első évadban kifejezetten szórakoztató volt.

A magánéleti szál pedig azért is hiányzik később, mivel az első évadban mintha kacsintgatna egy szerelmi szál kezdete Richard és Monica között, amit tökjól tovább lehetett volna vinni, ehelyett kettejük kapcsolata semmilyen maradt. Monicát Richarddal együtt tették végül önző és idegesítő karakterré, aki az első évadokban még Richardot ösztönözte arra, hogy érdemes kitartania a célja mellett, a végére már csak a kötelező női szereplő, akinek állandóan cigi van a kezében.

Hozzájárult a színvonal csökkenéséhez még Peter Gregory távozása és Erlich lelécelése is, de a fent említettek nélkül ők sem hagytak volna maguk után olyan nagy űrt, mint végül így.

Végül elérkeztünk az utolsó, idei évadhoz, ami végre fel akarta göngyölíteni a történetet, viszont egyáltalán nem úgy, mint ahogy azt elképzeltük. És nem, ez nem jó dolog. A nyolc részes szezon hatodik részében még sejteni is alig lehetett, hogy a történet végéhez járunk, csak a szokásos huza-vona ment, egyszer mélypont, egyszer "hurrá, milliomosok leszünk". Bár ahogy írtuk, az évadkezdőre azért sikerült egy lépcsőt lépni a Pied Pipernek, végre nagy cég lett belőle, ez izgalmas helyzetek megteremtése helyett a későbbiekben csak arra volt jó, hogy tipikus munkahelyi komédiának teremtsen hátteret. Az újonnan bemutatott karakterek a szezonban nem működtek, a régiek pedig unalmassá vagy még rosszabb esetben irritálóvá váltak.

Képtalálat a következőre: „silicon valley gwart”

Nem arról van szó, hogy ne lettek volna ebben az évadban is kellemes pillanatok, de a történet mintha sehova nem vezetett volna, feleslegesen tettünk kiterőket, a legnagyobb kérdőjel az volt például, mire volt jó tulajdonképpen a Gwart nevű szöveg nélküli szereplő. Mintha direkt erre élesítették volna ki a történetet, aztán nem történt vele semmi. Vicces nem volt, értelme még kevesebb, Jared gondolatait és azt, hogy miért kezd segíteni neki, még annál is kevésbé lehet érteni. A techcégeknek tartott görbetükör ezúttal is jól működött, de sovány vígasz, mivel ez az egyetlen műsorelem, amit az első évad óta ugyanolyan színvonalon tudtak tartani.

Gyenge évadot tudhatunk magunk mögött, de a sorozatzáró így is váratlan és meglepő volt. Megosztó, ki mit gondol róla, de számomra a legdepresszívebb epizód volt egy vígjátéksorozatból, amit valaha láttam. És nem azért, mert véget ért a sorozat, amit hat éven keresztül kísértem figyelemmel, hanem mert hat évet dobtak el egyetlen jelenet alatt. Az az Silicon Valley, ami sikersztorit ígért minden porcikájában az első évadban, egy teljes viccé deformálódott el, ami viszont egyáltalán nem vicces, hat év küzdelem után ez már sokkal inkább szomorú. És valahol kitolás is a nézőkkel, mert pár perc alatt túl is vagyunk az egészen, és el kell fogadnunk, hogy hiába szenvedtünk végig rengeteg "egyszer fent, egyszer lent" pillanatot, végül lent végezzük majd. Ezzel nyilván azt akarja üzenni a Silicon Valley, hogy szálljunk vissza a földre, és ez is csak a szatíra, a vicc része, amit kaphatunk a szilícium-völgyi történetekről, vállalatokról és start-upokról. De hat évadnyi hergelés után, hogy már pedig ez egy sikertörténet lesz és ez a cég más lesz majd, nos, egyszerűen képtelenség nevetni, ezen már mi is csak sírni tudunk.

Az alapötlet a sorozatzáró mellé, a dokumentumfilmes megközelítés egyébként jópofa, okozott pár vidám percet is, de a végső patkányos csavar után már tényleg nehéz akár mosolyogni is. A Silicon Valley ettől függetlenül egy vicces sorozat, aminek nagyon meg kell tanulni elfelejteni a végét, mert egy ígéretes szériából önismétlő, majd végül nem csak a techcégekből, de önmagából is viccet csináló alkotás lett, ami viszont már nem áll jól neki.

A bejegyzés trackback címe:

https://televerzum.blog.hu/api/trackback/id/tr6815348770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.