Televerzum

November elsején indul az Apple-féle Netflix

Mutatjuk, mit kínál majd induláskor az Apple TV+

2019. október 24. - lewiee

Már csak pár nap és elindul az Apple új streaming szolgáltatása, az Apple TV+, ami a tévépiac gyökeres megváltoztatásának, a 2019-20-as átalakulásnak első szereplője. A Netflix egyeduralmának véget vető új, médiaóriások által indított versenytársak komoly kínálattal kelnek majd versenyre a veterán streamingessel, a Warner az HBO Max, a Disney a Disney+ az Apple pedig az Apple TV+ szolgáltatásokat indítják el a közeljövőben a saját tartalmaikkal. A november elsején kezdő új Apple-szolgáltatás egyébként a főleg műszaki cikkeiről és szoftvereiről ismert almás cég első igazán nagy dobása lesz a tévés piac berkein belül, biztosra is akar menni.

A tervek szerint 2022-re összesen 4,2 milliárd dollárnyi pénzt ölne az Apple saját készítésű sorozatok és filmek gyártására, amiket a TV+-on forgalmazna exklúzívan. Azt, hogy valóban biztosra akarnak menni a cégnél az is bizonyítja, hogy nem bízták véletlenre azt sem, kikkel indítják el az új brandet: Jennifer Aniston és Reese Witherspoon kapnak főszerepeket első sorozataikban, de Steven Spielberg is producerkedik majd náluk.
Képtalálat a következőre: „apple tv+”

Első körben nyolc eredeti sorozat első három részének premierje lesz majd a platformon november elsején, amelyet egy hetes próbaidőszak után 5 dollár ellenében lehet igénybe venni. Promóciós kampányként az Apple azt is bejelentette, hogy a szolgáltatást egy évig ingyen használhatja mindenki, aki november elsejétől iPhone, iPad, iPod Touch, Mac vagy Apple TV készülékeket vesz.

A nyolc, a márkát berobbantandó sorozatot alább listázzuk.


Képtalálat a következőre: „apple tv+ see”

  • Dickinson (Hailee, Steinfeld, Toby Huss, Jane Krakowski) – egy Emily Dickinsonról szóló vígjátéksorozat arról, hogy a címszereplő mennyire nem találja a helyét a világban
  • For All Mankind (Joel Kinnaman, Michael Dorman) – minisorozat arról, mi történt volna, ha az űrverseny sosem ért volna véget, és a szovjetek szálltak volna először Holdra
  • Ghostwriter – sorozat egy csapat gyerekről, akik egy láthatatlan szellem segítségével oldanak meg rejtélyeket - reboot
  • Helpsters – gyermekeknek szóló sorozat programozásról
  • The Morning Show (Jennifer Aniston, Reese Witherspoon, Steve Carell) – drámasorozat Amerika egyik legnépszerűbb reggeli műsoráról, amelynek műsorvezetőnője tizenöt év után elveszti partnerét egy zaklatásos botrány miatt
  • Snoopy in Space – új Peanuts-rajzfilmsorozat
  • See (Jason Momoa, Sylvia Hoeks) – sorozat a távoli jövőről, amikor az emberiség már elvesztette a látás képességét, a társadalom pedig arra kényszerült, hogy megtanuljon más módon túlélni, vadászni és kommunikálni
  • Oprah’s Book Club (Oprah Winfrey) – nem scripted sorozat, amely Oprah Winfrey korábbi műsorának szegmenséből nőtte ki magát önálló műsorrá, melyben könyvekről beszélgetnek.

Ezek mellett november elsejétől elérhető az Elephant Queen című dokumentumfilm, de ezeken túl még bőven van az Apple tarsolyában kontent, már november végén jön a pszichológiai thriller Servant, decemberben pedig az Octavia Spencer és Aaron Paul főszereplésével készülő jogi dráma, a Truth to Be Told.

A bejegyzés trackback címe:

https://televerzum.blog.hu/api/trackback/id/tr7215260272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atlagjozsi 2019.10.27. 21:08:52

Csodálkozom, hogy még nem kiáltotta ki az Apple ezt is innovációnak. Nem szokta zavarni őket, hogy amit ők innovációnak hívnak, azt jellemzően rajtuk kívül már mindenki más csinálja évek óta :D
süti beállítások módosítása