Televerzum


Megölhet bárkit, úgyis megússza

Spoilermentes kritika a You második évadáról

2020. január 03. - lewiee

Fura egy sorozat a You, amelynek most jött ki karácsonykor a második évada egyben a Netflixen. A szerethető sorozatgyilkos témát már láttuk párszor több megközelítésből is feldolgozni, itt például egy nagyon creepy, megszállott zaklatót használunk alapanyagul a jól bevált recepthez, az eredmény…

Tovább

Az HBO-n 2020-ban

Itt az újabb beharangozó

Az HBO mostanra már külön promóműfajt alkotott a negyedévi beharangozóival, a mostaniba kissé rendhagyó módon nem kerültek új képanyagok, csupán beharangoznak pár fontosabb címet az évre, mint az Eufória második évadát, vagy a Westworld folytatását. De lesz persze Barry, Félig üres, új minisorozat,…

Tovább

Újévkor indul a BBC Drakula-sorozata

Nem kell már sokat várni a Sherlock-féle Drakulára

Január elsején premierel majd a Sherlock alkotói által készített Drakula feldolgozás a BBC-n, a brit televízió a Netflix-el közösen gyártotta le a sorozatot, a streaming-premierrel kapcsolatban csak az biztos, hogy januárban lesz majd. A sorozat egyik alkotója, Mark Gatiss azt is elmondta ezen a…

Tovább

Lengyel HBO-sorozatot kezdenek forgatni januárban

Hat részes krimisorozat lesz az HBO európai saját gyártásos kínálatának új ékköve

Az HBO Europe egyre sűrűbben rendel be észak- és közép-európai saját gyártásokat, jövőre már biztosan lesz dán vígjátéksorozat, és most úgy tűnik, a lengyelek sem maradnak sokáig hazai széria nélkül. A falka harmadik évada december elején érkezett meg az európai HBO-platformokra, ez az a lengyel…

Tovább

A Netflix januári kínálata

Itt a következő line-up videó

Jövőre is készül bőven saját gyártással a Netflix, kell is neki, ha versenyben akar maradni a 2020-ban már tényleg durván kiéleződő piaci versengésben. Januári beharangozójukban akad szép számmal dráma, vígjáték, unscripted és anime is, véget ér a BoJack Horseman, folytatódik a Sex Education és…

Tovább

Új DC-sorozathoz érkezett előzetes

A The CW-n indul majd útjára

Brec Bessingert a Nickelodeonon korábban futó Bella és a bulldogok című tini sticomból lehetett ismerni, most viszont a WarnerMedia új tévés szuperhősös univerzumának, a DC Universe-nek új darabjában válik majd szuperhősnővé, a Stargirl címszereplőjeként. A jövőre a The CW-n induló sorozat…

Tovább

Pápaháború kezdődik az HBO-n jövőre

Előzetes a Young Pope folytatásához

A korábbi teaser után az HBO kiadott egy jóval beszédesebb és hosszabb trailert is a The Young Pope folytatásához, ami már a The New Pope címet viseli majd, és Jude Law mellett John Malkovich is megkapja a pápai címet. Most kiderült az is, hogy a két pápa hatalmi és teológiai harcába csöppenünk majd…

Tovább

Áprilisban folytatódik a Money Heist

Date announcement-videó alább

A Netflixnek minden statisztika szerint az egyik legnézettebb nem angol nyelvű saját gyártmánya lett a La Casa De Papel, vagy angol nyelvterületen Money Heist, amelynek már biztos, hogy elkészül majd a negyedik évada is. A napokban rövid teaser kíséretében bejelentették azt is, hogy április 3-án…

Tovább

Itt a Lost in Space második évada a nyakunkon

Utolsó előzetes jött a Netflix sci-fi-szériájának folytatásához

Szenteste visszatér a Netflix nagyszabású űrcsaládos sorozata, a Lost in Space, mi pedig csak még kíváncsibban várjuk az utolsó előzetes után, amit tegnap bocsátott nyilvánosságra a streamingóriás:

Tovább

Berendelte az HBO Europe az első dán saját gyártását

Egy tinilányról szól majd

Nagyon belehúzott az HBO Europe a saját gyártást illetően montanában, ahogyan azt több előző cikkünkben is írtuk. Csak ebben az évben készült svéd, norvég, horvát, román, lengyel és cseh produkciójuk is, már alig maradt olyan ország, amelyben szolgáltatnak, és még nem gyártottak sorozatot…

Tovább
süti beállítások módosítása